Az Eyes On Infinity első (és remélhetőleg egyben utolsó) lemeze egy rejtély számomra. Meg vagyok ugyanis győződve afelől, hogy hallással rendelkező egyén ilyet nem ad ki a kezei közül. Önszántából legalábbis semmiképp sem, ám azt is erősen kétlem, hogy lett volna bárki is akkora marha, hogy Andrew Rosciszewski fejéhez nyomva a pisztolyt zeneírásra ...

Negyedik stúdiólemezével jelentkezett idén a finn Poisonblack, és talán nem árulok el azzal nagy rejtélyt, hogy a gótmetal zenekar a nyersebb, zsigeribb megszólalást választotta mind hangzás, mind dalok tekintetében. Valahol várható volt már, hogy a Sentenced/HIM örökségből előbb-utóbb elfogy a tartalék, muszáj más utakat keresgélni, és totál egyér...

Íme, egy újabb lengyel csapat, akik azt kívánják bizonyítani immáron második alkalommal, hogy a polák metalnál nincs jobb. Nos, az igazság az, hogy van jobb, de szerencséjükre rosszabb is. A beszédes elnevezésű Neurothing amolyan tördelt ritmizálású, Meshuggah-ihlette zenét játszik, amely inkább fogja az izzó szemű dobospalántákat és gitártanoncoka...

Bár manapság abszolút díjazom, ha egy-egy lemez között akár 5 év is eltelik, a Shadow Gallery esetében azért jobban örültem volna, ha ez mégse így történik, ők ugyanis Mike Baker énekes tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt függesztették fel a munkát 2008-ban.

A jó tanuló felel. A madárfészek-frizurájú Andrew Stockdale voltaképp az ausztrál (akkor még) trió jó évtizeddel ezelőtti megalakulása óta nem csinál mást: pontosan felmondja, amit a tankönyvekben olvasott, ráadásul annyira ügyesen csűri-csavarja a szavakat, hogy alig venni észre, egyéni ötlete szinte egy szál se.

A San Diego-i Ratt a Van Halen által vezetett '80-as évek eleji amerikai metal robbanás egyik főszereplője volt a Mötley Crüe, a Quiet Riot és a Twisted Sister mellett. Első két lemezük, az 1984-es Out Of The Cellar és az 1985-ös Invasion Of Your Privacy simán ott vannak a korszak legjobbjai között, nem véletlenül emlegették őket akkoriban rendszer...

Ron Keel kapcsán nem az az érdekes, hogy vajon rokona-e a színész-énekes Howard Keelnek (Dallas-rajongók előnyben!), hanem hogy tevékenyen részt vállalt abban a Steeler zenekarban, amely Yngwie Malmsteen tengerentúli bemutatkozását tette lehetővé. Ezért azt hiszem, a gitárbuzik nem lehetnek elég hálásak neki, még akkor sem, ha azt a bizonyos Steele...

A Dark Tranquillity sok szempontból Göteborg elveszett zenekarának tekinthető. Az At The Gates és az In Flames mellett ők is ott voltak azok között, akik a '90-es évek első felében és közepén egészen sajátosan kezdték el összevegyíteni az agresszív death/black tempókat és a hörgős-károgós éneket a tradicionális heavy metal gitárharmóniákkal, ám min...

Lengyelország déli részéről, Tarnowskie Goryból származik a 2005 óta létező Mouga, akik a mostanában divatos emo/screamo/alternatív vonalat célozták be, ráadásul rögtön olyan színvonalon, hogy ha nem lenne a promólapon az ország neve, simán azt hittem volna, hogy Angliából vagy az USÁ-ból származnak (nyilván az akcentusra nem figyelve). Úgy érzem, ...

A helyzet az, hogy amikor megszerettem a White Liont (nem is volt olyan rég), Mike Tramp megvett magának kilóra. Pont. Teljesen lehidaltam a faszi dallamérzékétől, dalszerzői vénájától és zenéhez való hozzáállásától. Ez utóbbira remek példa kiváló cimborám anekdotája, aki a 2002-es pesti Tramp bulin kívül a cseheknél is megnézte a faszit: Mike akko...

Máshol talán már írtam, hogy abszolút betiltanám a kétévenkénti lemezkiadást. Egy olyan baromi jó anyag után, mint amilyen a Paradox II. – Collision Course volt, pláne óvatosnak kell lenni a folytatással, zenekarnak és hallgatónak egyaránt. Ugyanakkor a Royal Hunt sose nyúlt igazán mellé – a korai lemezeken a középszerű énekes dacára is baromi jók ...

Bár a 80-as évek gitárhős-korszaka már valószínűleg sosem tér vissza, a napjainkban egyre egészségesebbé váló zenei klíma (nem hazánkról beszélek persze!) újra meghozta a gitárosok kedvét az instrumentális lemezek készítéséhez. Különösen érdekes jelenség ez a súlyosabb zenéket játszó csapatok tagjaként működő muzsikusok táborában.

A lengyel metal már elég régóta nem kizárólag a Vader – Behemoth kettőst meg az arrafelé hagyományosan erős death/black színteret jelenti, csak úgy özönlenek tőlük a különféle jobb-rosszabb csapatok a legkülönfélébb stílusban.