Négy és fél éve, a The Garden Of Unearthly Delights ismertetésekor valami olyasmit írtam, hogy a Cathedral már annyira kultikus bandává vált, hogy akkor és olyan lemezt ad ki, amikor és amilyet szeretne. Nem is sejtettem, mennyire igazam lesz. A március végén megjelent The Guessing Game ugyanis a csapat első dupla albuma, és a közel másfél órás játékidő miatt akkor is nehéz hallgatnivalót jelentene, ha igazi Katedrális-slágerekkel lenne telis-tele.
A lengyel Black River promóciós szövegét gyerekjáték lehetett megírni, hisz a tény, hogy a csapat a Dimmu Borgirt és a Behemothot is megjárt tagokkal büszkélkedik, minden további marketinges locsogást feleslegessé tesz. Az irány tehát elvileg belőve, mi is lehetne más a Black River zenéje, mint mondjuk teátrális black/death metal? Nos, ezzel a felt...
Habár a világ egyre inkább a globalitás felé halad, azért ha egy iráni rockzenekartól érkezik e-mail, hogy írnánk-e a lemezükről, az azért nem mindennapi. Még csak sejtéseim sincsenek, milyen lehet arrafelé a metal élet, nyilván valamilyen szinten létezik, de az is biztos, hogy undergroundabb az undergroundnál.
Valamikor 2008 elején történhetett, hogy kiszerettem Danko Jones muzsikájából. Akkoriban jelent meg a Never Too Loud, ami – figyelembe véve, hogy mindaddig a csapat elkötelezett hívének tartottam magam – számomra felért egy jól irányzott tökönrúgással.
Az Exodus sosem tartozott a szerencsés sorsú zenekarok közé. A rossz szerződéseknek, töketlen kiadóknak, pénzéhes menedzsmenteknek köszönhetően már a '80-as évek közepén elhúzott mellettük a thrash első vonala a műfajt velük közösen alapítókkal (ha lenne igazság a földön, eleve nagy ötösről beszélnénk...), majd a második hullám is magabiztosan előz...
Tény és való, hogy az évenkénti-kétévenkénti lemezkiadásnak az égvilágon semmi értelme, a lehető legritkább esetben jön össze értelmes zenei és tartalmi mondanivaló ilyen tempónál, de arra azért lidérces álmaimban sem gondoltam volna, hogy öt évet kell majd várni a This Godless Endeavor után a következő lemezre. Így utólag azt mondom, nem is baj, l...
Tavalyi, de néhány sort érdemlő megjelenés. Itthon viszonylag népszerű a Scar Symmetry, bár engem különösebben sosem fogtak meg, pedig papíron akár még működhetne is a dolog. Jópofa módon keverik a dallamos svéd metalt a svéd deathes témákkal, olykor heavy metalos (oké, ez a kínos pont nálam) szólókkal, és még az énekesváltással sem billentődtek ki...
A több mint 35 éves (!) svájci Krokus errefelé nem számít igazán ismert névnek, otthon azonban nemzeti hősök, és a '80-as évek első felében Nyugat-Európában és a tengerentúlon is jól futott a szekerük. A csúcsra minden bizonnyal az 1982-es One Vice At A Time és az 1983-as Headhunter albummal értek fel, utóbbi az Államokban is platinalemez lett: svá...
A Mutiny Within a Roadrunner egyik új csodaszerzeménye már-már röhejesen fiatal tagokkal, rendesen nyomják is őket az utóbbi hetekben, és lassan már a Dream Theater tagjai sem képesek anélkül interjút adni, hogy ne ajnároznák halálra a New Jersey-i bandát.
Lázba hoz-e valakit a világnak ezen a tájékán, hogy az ötödik Godsmack album nyitódala, a Cryin' Like A Bitch állítólag Nikki Sixxről szól, akivel a zenekar finoman szólva is nehezen találta a közös hangot a tavalyi CrüeFest 2 turné során? Nem hinném, de odaát még akkor sem árt egy kis szájkarate hype gyanánt, ha a The Oracle zsinórban már a harmad...
Negyedik lemezéhez érkezett el a baltimore-i Misery Index, a death metal jelenkori színterének egyik legütősebb alakulata, ám ezúttal olyan művet sikerült letenniük arra a bizonyos asztalra, ami biztosan meg fogja osztani az egyébként kitartó rajongótáborukat.
A Vale of Tears hazánk régi underground harcos csapatainak egyike. Hihetetlen belegondolni, hogy már tizenhárom éve nyomják, az Illdisposed Inner Interest pedig harmadik lemezük a sorban. Már mielőtt betettem a korongot a lejátszóba, gondolatban ki is osztottam egy piros pontot a srácoknak, a borító ugyanis nagyon igényes – Havancsák munka -, csakú...
Pont két éve annak, hogy beszámolhattam hazánk egyik énekes leánya, Antal Adri nemzetközi bemutatkozásáról Lars Eric Mattsson gitárvarázsló aktuális anyagán. Undeground szinten (nem a számokat, hanem az elvet tekintve) ez simán volt olyan durranás, mint amikor Kiss Julie Angliában aratott sikereket a To-Merával, igaz, Adrinak sehova sem kellett kik...
Kétlem, hogy akadna olyan, aki death metal rajongó létére még ne hallott volna az amerikai Master zenekarról. Az 1983-ban, Paul Speckmann által alapított csapat egyike azon korai extrém alakulatoknak, karöltve többek között a Morbid Angellel, a Possesseddel és a Death-szel, akiknek köszönhetően ma létezhet egyáltalán olyan, hogy death metal.
Nem kegyelmez új lemezével a lengyel Lost Soul, a mintegy 55 perces korongon csakúgy sorjáznak a 6-7 perces death monstrumok, sőt, az albumot egy majd' 10 perces szerzemény zárja. Az Immerse In Infinityhez tehát nem árt a technikás death metalnak minimum fanatikus szintű imádata, de a jó hírem az, hogy a lengyelek ezúttal igen nagyvonalúan hálálják...
Akárcsak legutóbb, ezúttal is sokesélyes volt, merre indul tovább az utóbbi évtized legsikeresebb új brit metal csapata (összesen több mint 2 millió eladott példány két albumból – aligha kell magyarázni, mit jelent ez manapság), de a Bullet For My Valentine sajnos a legkiszámíthatóbb forgatókönyv szerint fordult rá a mindent eldöntő harmadik lemezr...
Na, már megint egy lengyel zenekar, lassan gyanús lesz, hogy szponzorálnak minket polák barátaink. Egy klipjükbe előzőleg belebotlottam a Youtube-on, mondtam is magamban, hogy nahát, ez nem is rossz. Modern metal, korszerűen kinéző tagokkal, ennyi.
Három év telt el a legutóbbi Annihilator lemez megjelenése óta, Jeff Waters pedig ismét támad. Úgy látszik, a mestert ezúttal sem szállta meg az ihlet, már ami a lemezcímeket illeti, a legutóbb igen fantáziadúsan Metalra keresztelt korongot ugyanis most a még meghökkentőbb című Annihilator lemez követi. Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy ez egy defi...
Napjaink egyik legfontosabbnak mondható, a szó eredeti értelmében vett progresszív zenekarai közé tartozik a furcsa nevű Coheed and Cambria, akik 3 évvel a No World For Tomorrow után újabb elgondolkodtató és nem kevésbé szerethető művet tettek le az asztalra.
Nem máshonnan, mint Belgiumból érkezett a Dark Sensation bemutatkozó lemeze, a Trendkill, amiről még belehallgatás nélkül is valahogy az a sejtésem támadt, hogy a Pantera egészen biztosan a kedvenceik között van. Megérzéseim nem csaltak, a 2002-ben alakult csapat vélhetően egészen korán megismerkedett a Dimebag-féle riffeléssel és Anselmós üvöltözé...
A San Francisco-i Jetboy eredetileg 1983-ban alakult, de csak néhány évvel később, a hajbandák fénykorában váltak valamennyire ismertté. A nagy áttörés sajnos akkor sem jött össze nekik, a legtöbben alighanem annak kapcsán hallottak róluk, hogy basszusgitárosuk, Todd Crew 1987-ben Slash New York-i hotelszobájában halt meg egy aranylövés következtéb...
Az olasz Fomento friss név, ez az első lemezük, amit a kiadó trükkösen deathcore-ként akar eladni, de szerencsére szó sincs egész testes színes tetoválásokkal virító déli szépfiúk matematikai feladványairól. Az Either Caesars Or Nothing inkább modern thrash/crossover cucc, olyasféle zenében utazik a négyes, amit az ezredforduló tájékán jobb híján m...
Isten bocsássa meg nekem, de a James A. Rota II. és Emily Burton (igen, egy gitáros csaj, ráadásul az idők során több hölgyemény is megfordult a bandában) által kicsivel több, mint tíz éve alapított Fireball Ministryt sosem tartottam többre egy megbízható, kimondottan feelinges, ám a középszerűnél csak néhány paraszthajszállal jobb hard rock/stoner...
Vajon miért érzi mindenki kényszernek, hogy ilyen-olyan intrókkal lássa el az aktuális lemezét? Ez az idióta trend a '90-es években vált meghatározóvá, és sajnos azóta sem lankad: az új dalokkal 18 év szünet után visszatérő kultikus svéd Treat is rákeveri Hitlert meg Kennedyt a Prellude – Coup De Grace című két és fél perces intró harmadosztályú fi...
A komoly sikerekkel kezdődő, majd sajátos módon gellert kapott Velvet Revolver sztori végleg befulladni látszik, így nem csoda, hogy a formáció magját alkotó ex-gunnerek pillanatnyilag máshol keresik a szerencséjüket. Duff McKagan épp most szállt be a Jane's Addictionbe, Matt Sorum a Camp Freddy lemezen molyol, Slash pedig hosszas barkácsolás után ...
Néhány évvel ezelőtt valamelyik egybenyitott Yuk bulin sikerült elcsípnem az akkor még igencsak alakulófélben lévő Oneheadedman zenekart. A kissé egzaltált fazonnak tűnő gitároson kívül annyi maradt meg velük kapcsolatosan, hogy bár érdekes irányba indult el a banda, még közel sem nyújtják igazi, kiforrott stílussal rendelkező zenekar képét.
Az 1986-os alakulásával a lengyel Armagedon akár nemzetközi legendává is nőhetett volna, karöltve a Vaderrel, ha sikerül előrukkolnak valami figyelemreméltóval. De ami a Vadernek összejött, az honfitársaiknak nem, s ugyan az 1993-as The Invisible Circle debütáló lemezükkel otthonukban a death metal egyik tartópillérévé léptek elő, ez mégsem volt el...
Facebook
Twitter