Ritkán érkezik Lengyelország felől olyasmi muzsika, mint amelyet Michal Jelonek három évvel ezelőtti bemutatkozó, s mindezidáig egyetlen lemezén hallhatunk. A klasszikus műveltségű - zenész diploma - hegedűművész játszott már komplett nagyzenekarral, közreműködött kismillió lengyel csapat albumán, s a klasszikus zenén kívül nem zárkózik el a poptól, a folktól vagy - épp jelen lemez esetében a rocktól sem.
E hasábokon is szó esett már párszor arról, mi minden történt tavaly a Fear Factory környékén, így ezúttal inkább hanyagoljuk is az utóbbi évek egyik legvállalhatatlanabb zenekari szappanoperáját. A lényeg, hogy a korszakalkotó Los Angeles-i bandában a legutóbbi, 2006-os Transgressiont készítő felálláshoz képest két ponton történt változás: a gitár...
„Go in peace and find thy faith / Evolve thy self, and lose all hate / So a heaven you may create" -Mabool (The Flood)-
Ugyan a „közel-keleti metal" kifejezés a nyugati fül számára még mindig kissé disszonánsan cseng, a globalizáció igen kevés pozitívumainak egyike, hogy mára egyre több csapat ténykedik a keményzene fenyegető lobogója alatt a világ ...
Nagyjából csak a Luca széke készült hosszabb ideig, mint az új Hypocrisy album, bár érthető, hogy Peter Tägtgrennek a Painnel jobban esett foglakoznia – ami nyilvánvalóan többet hozott a konyhára az utóbbi években, úgy, hogy a zene sem vállalhatatlan. A 2005-ös Vírust szerettem annak idején, de igazából a nagyon korai lemezek kivételével nem tudom ...
A Helloween valami miatt mindig vonzódott a tréfás dolgokhoz. Ezt simán el is lehetne fogadni, ha Michael Weikath lemezekre felszuszakolt gegjei legalább egy fokkal viccesebbek lennének annál, mint amikor Tahi Tóth László svájcisapkás részegként tántorog a kamerák előtt, de sajnos nem viccesebbek.
A The Poodles kapcsán már megemlítettem, hogy néha hülye előítéletek miatt megy el az ember olyan dolgok mellett, amik egyébként neki valóak: a svédeknél a rettenetes név és a humoroskodó imázs volt az, amiért a remek tavalyi album előtt nem vette be őket a gyomrom.
A Dann Huff gitáros/énekes/stúdiós multitalentum alapította Giant alapműveket tett le az asztalra 1989-es Last Of The Runaways és 1992-es Time To Burn lemezeivel, személy szerint a valaha megjelent legjobb AOR / dallamos hard rock albumok között tartom számon ezeket. Igazán nagy sztárbanda ugyan nem lett belőlük – az első lemez idején inkább a Guns...
Hank Shermann sosem számított felkapott, milliók által körülrajongott névnek, de a Mercyful Fate zenei agyaként gitárostársával, Michael Dennerrel karöltve gyakorlatilag a teljes heavy metal és thrash színteret alapvetően formálta a '80-as évek első felében kiadott két tökéletes nagylemezzel, a Melissával és a Don't Break The Oath-tal. Miután a kor...
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. 2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének. 3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy más...
Ha őszintén belegondol, mai fejjel már alighanem maga Blaze Bayley is furcsállja egy kicsit, hogy annak idején pont ő váltotta az Iron Maidenben Bruce Dickinsont, de bizonyára nem átkozza magát, amiért elvállalta a dolgot. Végülis a dögunalmas középszert megtestesítő Wolfsbane-nel aligha lenne még most is a színtéren e kis kitérő nélkül...
Elég rég – konkrétan az Iced Earth 2004-es The Glorious Burden lemeze óta – nem nagyon hallottunk az annak idején az Acheronban felbukkant, majd a Death-ben és a Control Deniedban ismertté vált Richard Christy überdobosról. Mindennek persze megvan a maga oka, Richard ugyanis manapság a lábgépek mániákus taposása helyett inkább Howard Stern műsoraib...
Na, akkor lássuk a medvét! Izé, a medvéket. Merthogy ezekre a vendéglátóipari műintézményeket igencsak kedvelő mackókra érdemes lesz odafigyelni. Ugyan az EP már több mint egy éves, ám csak nemrégen sikerült ráemelnem a mancsomat, és mindenképp megéri néhány bekezdést áldozni rá.
A Lostprophets az évtized egyik nagy kedvencének számít nálam, mindhárom lemezüket eddigi rengeteget hallgattam, de a The Betrayed hallatán azért tudatosult bennem, hogy a hátrányai is megvannak annak, ha egy zenekar már az első albumán is teljesen kialakult, érett zenei világgal és letisztult hangzásképpel rendelkezik.
Az évvégi listák összeállításakor törvényszerű, hogy mindig lemarad 1-2 fontos dolog. Amikor már megjelentek a mi összesítőink, eszembe jutott, hogy 2010 egyik legfontosabb reménységének nem írtam be az Ark zenekar várható mozgolódását, ismét Jornnal.
Sokan sok helyen zengtek már ódákat Blitz, D.D. Verni és az Overkill elpusztíthatatlanságáról, így nem is kívánnék most komolyabban foglalkozni ezzel a témával, legyen elég csak annyi, hogy agydaganat és színpadi szélütés ide vagy oda, az Overkill éppen huszonöt éve a thrash egyik alapcsapata, Ironbound címmel pedig tizenhatodik lemezüket hozzák ki...
Egy svájci hard rock vagy dallamos metal zenekart mindenképp skatulyába helyez a Gotthard, még akkor is ha nincs sok zenei párhuzam. Ha viszont van, mint a Shakra esetében, akkor aztán végképp nincs menekvés: az ember eleve fenntartásokkal áll neki az anyagnak.
„It's funny how times can change", énekli Scott Stapp az új Creed album címadó dalában, az ember pedig önkéntelenül is igazat ad neki. Tényleg vicces, amikor egymásra évekig kígyót-békát kiabáló muzsikusok hirtelen rájönnek, hogy valójában mindig is a legjobb haverok voltak, és fogpasztavigyorral, egymást ölelgetve néznek ránk a friss fotókról a na...
Nyugodtan kijelenthető, hogy a thrash metal újkori aranykorát éljük. Lényegében az összes mérvadó klasszikus csapat újjáalakult, mellettük pedig feltörekvő fiatal bandák armadája szabadult a világra az elmúlt években. Természetesen a fő bázis ezúttal is az USA, csakúgy mint jó két évtizeddel ezelőtt, azonban szép lassan az európai színtér is kiterm...
Ahhoz képest, hogy Magyarországon – a nagyközönség számára legalábbis – a Pokolgéppel kezdődött el a heavy metal, meglehetősen nonszensz, hogy a csapat bizonyos lemezei évekig hiánycikknek számítottak itthon CD-n, sőt, némelyiket ma is csak utánjárással lehet beszerezni.
Hihetetlen, de decemberben már öt éve volt annak, hogy egy elmeháborodott gyilkos a másvilágra küldte a metaltörténelem egyik leghatalmasabb gitárosegyéniségét. Dimebag Darrell haláláról mindent leírtak már azóta, amit csak lehetett, így ebbe inkább nem is mennék bele most, nézzük, mit sikerült összegründolnia a brit Metal Hammernek a tragikus évfo...
Ki tudja, hány évvel ezelőtt, még az Oláh Szabival felálló after@all előzenekaraként láttam a VL45-öt először. Azóta jó pár év eltelt, így nyugodtan kijelenthető, hogy ők is megküzdöttek rendesen, mire az első nagylemezük végre napvilágot látott.
A Blackwood Creek annak idején Kip Winger első komoly zenekara volt, testvéreivel, Paul és Nate Wingerrel alapították még gyerekekként. Sejtelmem sincs, miért éppen az utóbbi években találták ki, hogy ismét életet lehelnek a csapatba, annyi azonban bizonyos, hogy a frissen kiadott lemezen egy kivételtől eltekintve mostanság született szerzemények h...
Valahol hihetetlen, de mégis igaz, hogy Varga Miklós első két szólóalbuma soha nem jelent meg CD-n, pedig az első, az 1985-ös Európa az évtized egyik legnagyobb magyar slágerével büszkélkedhetett címadó dala révén. Vagyis a most megjelent két V.M. Band album tényleg hiánypótló jellegű.
A mai napig imádom a svéd Hellfueled leplezetlenül Ozzyt klónozó első két lemezét, de némi kezdeti vonakodást követően a legutóbbi, már jóval több egyéni ízt felvillantó Memories In Blackkel is rendesen összehaverkodtam. Le mertem volna fogadni, hogy az Emission Of Sinsen még inkább a saját fejük után mennek majd, de a végeredmény ehhez képest kiss...
Megköpködhetsz, de a szavakkal leírhatatlan zenedömpingnek köszönhetően ez a négyes Redemption album az első, amibe igazán beleástam magam, pedig a gitáros Nick Van Dyk vezette csapatban olyan muzsikusok játszanak, mint Ray Alder énekes (Fates Warning, Engine) és Bernie Versailles gitáros (Fates Warning, Agent Steel). Egyszerűen fizikailag nincs id...
Meglehetősen illúzióromboló az Aerosmith házatáján támadt újonnani kavarás, főleg, hogy az ember már biztosra vette: a bostoni öregfiúk végérvényesen túlléptek a nehéz periódusokon, és manapság már csak önfeledten élvezik a veterán rockerek stadionturnékkal szegélyezett békés életét.
A Svédországban alakult, de már évek óta Los Angelesben működő Vains Of Jenna amolyan titkos reménységnek számít a hajmetal-undergroundban. Az itt-ott olvasott recenziók, beszámolók alapján többen is arra számítanak, hogy ők lesznek majd azok a nagy kiugrók, akik ismét visszahelyezik a térképre a hollywoodi klubok glam/sleaze hőseit, de engem ez a ...
Facebook
Twitter