Savatage-ügyben egyik fél álláspontját sem értem igazán. Egyrészt nem világos, miért rinyálnak a rajongók, hogy a csapat miért nem áll össze újra a patinás néven, hiszen a két kulcsfigura külön-külön ugyan, de fossa a lemezeket. Olybá tűnik ugyanis, hogy mind a Jon Oliva's Pain, mind a Zak Stevens-hez köthető Circle II Circle szinte állandóan új anyaggal jelentkezik – rendesen feldolgozni ugyanis egyiket sem volt időm, bár tetszett mindegyik.
Az Evergrey neve egyenletes minőséget jelent hosszú évek óta, még ha ez a minőség valamilyen szinten megtorpanni is tűnik mostanság. A kiadóváltással egy kevés szemléletváltást is kaptunk, így a csapat új lemeze úgy Evegrey, hogy nem 100 százalékosan az, hanem sokkal inkább Tom Englund szólólemezként értelmezhető.
Igen nagyot néztem, amikor a Misbegotten nevű osztrák együttes myspace-es honlapján azzal szembesültem, hogy az érintett csapat idén ünnepli 15. születésnapját. Először ugyanis magát a lemezt hallgattam meg, s csak aztán néztem némi infó után a bandát illetően, s az új albumukon hallott zene alapján én valami ifjonc, kiforratlan, a nagy példaképeke...
A Los Angeles-i Buckcherry az évtized egyetlen régisulis sleaze/rock'n'roll bandája a tengerentúlon, akik képesek voltak lemezmilliós sikereket aratni. Kérdés persze, mennyire tudtak volna betörni a nagy amerikai köztudatba, ha első lemezükön nincs ott a Lit Up nóta a kiverhetetlen és igen figyelemfelkeltő „I love the cocaine" refrénnel, de ez végs...
Hat év, öt stúdióalbum és egy újrakiadás; ez a német Debauchery eddigi mérlege, amiből jól látszik, a hörgős/gitáros/főnök Thomas és szedett-vedett hordája nem szeret tétlenül ücsörögni. Azonban mégsem értem, miért is bizsereg annyira a stuttgarti úriemberek hátsó fele, mivel gyakorlatilag a debütáló Kill Maim Burn óta ugyanazt a lemezt adják ki, c...
Nincs új a nap alatt. Ezt az unalomig koptatott közhelyet jómagam is számos alkalommal koptattam még tovább, azonban most sem tehetek másképp. A Black Mountain-féle retro muzsika esetében ugyanis ez az egyetlen mondat elmondja a lényeget.
Gondolom, sokan tudják, mekkora Queen fanatikus vagyok – kisgyerekként zuhantam bele a Queen-univerzumba, és azóta sem jöttem ki onnan, bármilyen más zenék kerültek is be közben a világomba. Freddie Mercury halála óta pedig teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ilyen szintű zenei összetettség, érzésvilág, igényesség – egyszóval ilyen csoda – nem ...
Tommy Bolint legtöbben a Deep Purple rajongótábort megosztó, amúgy (természetesen) kiváló, 1975-ös Come Taste The Band lemezről és annak turnéján készült koncertfelvételekről ismerik. Ez már önmagában elég lenne a halhatatlansághoz, de a tragikusan fiatalon elhunyt gitáros két szólólemezt is kiadott (Teaser, Private Eyes – mindkettő a Come Taste id...
Bár legtöbben a markáns énekhang alapján fogják beazonosítani ezt a projektet, a Fires Of Babylon nem Rob Rock bandája, ő csupán elfogadta a Metal Heaven kiadó felkérését, akik pedig a Winters Bane gitárostól, Lou St. Paultól szerettek volna mielőbb valami újat hallani.
Teljesen lerágott csont, de egy Metallica lemez megjelenése mindig esemény, még akkor is, ha borítékolható volt előre, hogy megjelenés előtt „véletlenül" kiszivárog a teljes lemezanyag, természetesen lemezminőségnél jóval butább minőségben. Hát persze, a cd-ket netre jótékonyan felrakók már csak ilyenek... Mindenesetre az évtized zeneipari üzleti f...
Ezt is megértük: megérkezett 2008 kétségtelenül legjobban várt lemeze, ami garantáltan ismét évekre elegendő beszédtémát szolgáltat majd a Metallica híveinek és nem híveinek egyaránt. A zenekar státuszára jellemző, hogy a tábor a mai napig vitatkozik azon, vajon az 5 évvel ezelőtti St. Anger zseniális mestermunka volt-e, vagy csupán egy teljesen ki...
Habár Marc Rizzo tavaly a Szigeten említette nekünk, hogy már készülnek az új Soulfly nóták, valahogy mégsem igazán számítottam idén új anyagra a csapattól, hiszen a Roadrunner inkább a Cavalera Conspiracy project körül igyekezett nagy felhajtást csapni az elmúlt hónapokban.
Eleinte baromira nem érdekelt az új Iced Earth album, mondván, a francnak kellett Jon Schaffernek elküldenie Ripper Owenst a bandát csakis Matthew Barlow-val bekajáló rajongótábor seggének alázatos kinyalása végett, a Szigeten azonban annyira jó volt a feszes best of programmal kiálló veterán floridai power metal csapat, hogy végül elcsomagoltam az...
Rendben van, hogy a zenészek a rajongókkal való kommunikálás során felé igyekeznek legjobb arcukat mutatni (jófejnek látszani, még ha nem is azok), elvégre mi tartjuk el kedvenceinket és kenyéradó gazdánkkal magunk sem szívesen kerülünk összetűzésbe. Ugyanakkor James Rivera tényleg annyira hihetetlenül barátságos volt a két évvel ezelőtti pesti és ...
Erősen kétesélyes, mit szól majd a köztudottan igen finnyás és konzervatív melodikus rock tábor az Extreme visszatéréséhez, a 12 éves lemeztelen periódus után ismét akcióba lendülő bostoni banda ugyanis nem a méltán klasszikus és hibátlan alapvetésként tisztelt Pornograffitti robbanékony, pikánsan funkos hard rockját kívánja újraéleszteni 2008-ban....
Ez az ifjú dán együttes négy évvel ezelőtti második lemezével gyakorlatilag véghezvitte azt, amiről a legtöbb újonc csapat egészen feloszlásáig csak álmodik. Sikerült betörniük a metalos köztudatba, s a későbbiekben már egy soron következő gyengécske album se volt képes rontani a hírnevükön.
Az elsőlemezes Dedictedet már most a belga Textures-ként emlegetik, ami természetesen túlzás, ám valami csekély igazság azért rejtőzik a dologban. Belgium sem a masszív metalos rajongótáboráról híres, ezért is érdekes, hogy itt egy banda tőlük, akik az egyik legnehezebb irányzatot művelik, mely nem más, mint az agyas-matekozós-poliritmikus-progress...
Sokakkal ellentétben távolról sem tartok egyformának minden Motörhead lemezt, vagyis nyilván több kívánkozik ide a Motörizerről annál, mint hogy megjelent és szokás szerint óriásit szakít, de az idén már 63 éves Lemmyről és társairól tényleg elég nehéz anélkül szólni, hogy ne szedjünk halmokba bődületes közhelyeket.
Lassan közeledik az éves számvetés ideje. Pár dolgot már most elárulhatok, többek között azt, hogy kevés dolgot sajnálok annyira, mint hogy nem tudtam jelen lenni a februári Uriah Heep bulin – pláne, hogy láttam őket tavaly nyáron a Masters Of Rockon.
Rob Rockra nem nagyon lehet ráfogni, hogy ül a babérjain és malmozik. Jorn Lande-szerű pörgés nem jellemző ugyan rá, de azért nem kellett, és a jövőben sem kell nélkülöznünk heroikus dallamait. Volt ugye egy negyedik szólóalbum tavaly (sajnos még nem jutottam el oda, hogy meghallgassam), a Fires Of Babylon projekt veterán amerikai muzsikusokkal (ld...
Valahol zsibbasztó belegondolni, hogy Vincent Furnier – ismertebb nevén Alice Cooper – idén februárban ünnepelte 60. születésnapját, az Along Came A Spider pedig már a huszonötödik sorlemez, amin elénk tárja jellegzetes gondolatait.
Viszonylag új formációról van szó a Brain Drill kapcsán, hisz a kaliforniai brigád 2005-ben alakult, s egy demófelvétel után idén érkezett el az első teljesértékű alkotásuk. Mind a banda neve, mind pedig a lemez címe enyhén szólva is árulkodó, úgyhogy aki ideáig eljutott a kritika olvasásában vagy véresszájú horror/gore fanatikus vagy egyszerűen cs...
Ha egy banda saját magáról nevezi el a legújabb lemezét, amit ráadásul az általuk életre hívott label dob piacra, mindenki arra gondol, hogy itten most nagy változások lesznek, akárki meglássa. Hát, ez Dregen és bűntársai esetében – hála az égnek – elmaradt.
A franciákról úgy általában véve rengeteg sztereotípia létezik, melyeknek természetesen a fele se nevezhető reálisnak, annyi azonban biztosan elmondható róluk, hogy nem kifejezetten a kemény zenék hívei. Bár James Hetfield jó kis amerikai akcentusával évente egyszer elordítja magát Párizs valamelyik arénájában, hogy „Baonzsu!", és szökőévente egysz...
Nem tudom, mitől olyan erős és életrevaló a hazai doom/sludge/stoner/satöbbi színtér, bizonyára nagy szerepe van ebben a megboldogult Mood tevékenységének, de az egészen biztos, hogy a Locust On The Saddle debütálásával egy újabb igen jó kondiban lévő versenyző állt a rajtvonalhoz. A csapattal a tavalyi hajós Trouble minifeszten találkoztam először...
Nem kétséges, hogy a mai, totálisan felborult zenei világban, amikor tonnaszám ömlenek a zenekarok, lemezek minden sarokból, nagyon is egészséges dolog, ha egy csapat pár évet vár két album között. A Slipknot egészen pontosan négy éve jelentette meg a Vol. 3-t, amely tagadhatatlanul mestermű a saját műfajában.
A The Psyke Project azzal a céllal jött létre még 2001-ben, hogy az olyan, a tagok által igen nagyra tartott együttesek előtt tisztelegjenek, mint a Norma Jean, a Converge vagy épp a Neurosis. A dán négyes tehát a lehető legnehezebben emészthető fajtáját választotta a fémzenének, nevezik ezt noise rocknak is, amibe ez esetben vegyül némi sludge-os ...
Facebook
Twitter