Elég rövid idő, szűk másfél év telt el a legutóbbi Volbeat album, a Rock The Rebel / Metal The Devil megjelenése óta, és aki ott volt a Szigeten Michael Poulsenék zseniális koncertjén, azt aligha éri meglepetésként, hogy a Guitar Gangsters And Cadillac Blood sem hoz lényeges változásokat a dánok hangzásvilágába.

Jean Beauvoir kultikus figura a dallamos rock színtéren. A kihidrogénezett mohikánfrizurával kiálló fekete énekes/gitáros először a Plasmatics nevű kultikus anarcho-punk/pop metal formáció oszlopos tagjaként terrorizálta az amerikai klubokat, aztán Paul Stanley országos cimborájaként társszerzősködött a KISS Animalize és Asylum lemezein, párhuzamos...

A Europe esetében nem nagyon tudok elfogulatlanul nyilatkozni, különösen a tavaly januári bécsi koncert után nem, hiszen akkor alapjaiban változott meg a bandához és újabb kori tevékenységükhöz fűződő viszonyom. A klasszikusokkal egyenrangú alapkedvencekké értek a két kísérletező kedvű, modern hangvételű, reunion utáni lemez borongósabb hangulatú, ...

Nem fogok vitatkozni, ha valaki azt mondja, hogy a svéd Amon Amarth nem tartozik a bolygó legizgalmasabb és legváltozatosabb zenekarai közé, abban viszont egészen biztosan verhetetlenek, amit csinálnak. Johan Heggék stílusa gyakorlatilag semmit nem változott a kezdetek óta, de valahogy mindig képesek még izmosabb, még jobb dalokat írni, mint az elő...

Savatage-ügyben egyik fél álláspontját sem értem igazán. Egyrészt nem világos, miért rinyálnak a rajongók, hogy a csapat miért nem áll össze újra a patinás néven, hiszen a két kulcsfigura külön-külön ugyan, de fossa a lemezeket. Olybá tűnik ugyanis, hogy mind a Jon Oliva's Pain, mind a Zak Stevens-hez köthető Circle II Circle szinte állandóan új an...

Az Evergrey neve egyenletes minőséget jelent hosszú évek óta, még ha ez a minőség valamilyen szinten megtorpanni is tűnik mostanság. A kiadóváltással egy kevés szemléletváltást is kaptunk, így a csapat új lemeze úgy Evegrey, hogy nem 100 százalékosan az, hanem sokkal inkább Tom Englund szólólemezként értelmezhető.

Igen nagyot néztem, amikor a Misbegotten nevű osztrák együttes myspace-es honlapján azzal szembesültem, hogy az érintett csapat idén ünnepli 15. születésnapját. Először ugyanis magát a lemezt hallgattam meg, s csak aztán néztem némi infó után a bandát illetően, s az új albumukon hallott zene alapján én valami ifjonc, kiforratlan, a nagy példaképeke...

A Los Angeles-i Buckcherry az évtized egyetlen régisulis sleaze/rock'n'roll bandája a tengerentúlon, akik képesek voltak lemezmilliós sikereket aratni. Kérdés persze, mennyire tudtak volna betörni a nagy amerikai köztudatba, ha első lemezükön nincs ott a Lit Up nóta a kiverhetetlen és igen figyelemfelkeltő „I love the cocaine" refrénnel, de ez végs...

Hat év, öt stúdióalbum és egy újrakiadás; ez a német Debauchery eddigi mérlege, amiből jól látszik, a hörgős/gitáros/főnök Thomas és szedett-vedett hordája nem szeret tétlenül ücsörögni. Azonban mégsem értem, miért is bizsereg annyira a stuttgarti úriemberek hátsó fele, mivel gyakorlatilag a debütáló Kill Maim Burn óta ugyanazt a lemezt adják ki, c...

Nincs új a nap alatt. Ezt az unalomig koptatott közhelyet jómagam is számos alkalommal koptattam még tovább, azonban most sem tehetek másképp. A Black Mountain-féle retro muzsika esetében ugyanis ez az egyetlen mondat elmondja a lényeget.

Gondolom, sokan tudják, mekkora Queen fanatikus vagyok – kisgyerekként zuhantam bele a Queen-univerzumba, és azóta sem jöttem ki onnan, bármilyen más zenék kerültek is be közben a világomba. Freddie Mercury halála óta pedig teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ilyen szintű zenei összetettség, érzésvilág, igényesség – egyszóval ilyen csoda – nem ...

Tommy Bolint legtöbben a Deep Purple rajongótábort megosztó, amúgy (természetesen) kiváló, 1975-ös Come Taste The Band lemezről és annak turnéján készült koncertfelvételekről ismerik. Ez már önmagában elég lenne a halhatatlansághoz, de a tragikusan fiatalon elhunyt gitáros két szólólemezt is kiadott (Teaser, Private Eyes – mindkettő a Come Taste id...

Bár legtöbben a markáns énekhang alapján fogják beazonosítani ezt a projektet, a Fires Of Babylon nem Rob Rock bandája, ő csupán elfogadta a Metal Heaven kiadó felkérését, akik pedig a Winters Bane gitárostól, Lou St. Paultól szerettek volna mielőbb valami újat hallani.