A fölöslegesen szófosó bevezetést elkerülendő, csapjunk rögtön a közepébe: a brit stoner/doom/satöbbi metal csapat hatodik lemezével kapcsolatosan a banda ismerőinek számára két dolog kizárt: a csalódás és a meglepetés. A Narancs Kobold ugyanis ezúttal is a jól bevált recept szerint dolgozott, amit – ha még nem volt hozzájuk szerencséd – legkönnyebben a következő klisés kép segítségével képzelhetsz el.
David Readman egy zseni, ezt korábban már (talán többször is) megjegyeztem. 2007 pedig abszolút az ő éve: az idei Pink Cream lemez a korábbiakhoz hasonlóan nagyot ütött (hadd revideáljam gyorsan azt a buta nézetemet, miszerint az Endangered és a Thunderdome lemezek „csak" jók – újrahallgatva isten mindkettő, főleg az utóbbi), a Masters Of Rock fesz...
Nem egy mai csapat a Devilyn, első demójuk még 1994-ben látott napvilágot, azóta viszont nem túl termékenyek, a 2005-ös II még csak a negyedik albumuk a sorban. Nagy logikai bravúr nem kell hozzá, hogy az ember rájöjjön, miért pont II a negyedik lemez címe, 2003-ban ugyanis komoly változásokon esett át a csapat, egy alaposan felforgatott új gárda r...
A hazai fémzene doom/sludge szárnyának seregszemléjévé hizlalt A38-as Trouble koncertig vajmi keveset hallottam a Sunday Fury-ról, maximum egy-két info jutott el hozzám arról, hogy a váci négyes tanítanivaló intenzitással küzd a világot jelentő deszkákon.
Úgy látszik, 2007 azon zenekarok éve, mely csapatokért fél lyukas garast nem adtam volna korábban, mármint, hogy még ebben az évezredben bármi értékelhetőt letesznek az asztalra. Aztán jöttek sorra a meglepetések, végül (bár ki tudja, mit hoz még az év) a Ministry állítólagos utolsó lemeze is megérkezett (amit máris cáfoltak, jövőre jön egy feldolg...
Úgy látszik, a dallamos rockzenék kiadói kezdenek nyitni a súlyosabb hangzások felé: a Primal Fear új albumát a Frontiers adja ki, a san diego-i illetőségű kult US power csapat, a Cage friss anyaga pedig az MTM-nél látott napvilágot. Mi tagadás, bármennyire is harapós zene a power metal műfaj, a szikárság mellett bizony a fogósság és a hatásos dall...
Egyfajta tendencia a zenei életben, hogy időről-időre divatossá válik művelni egy bizonyos stílust, manapság a metalcore lett ilyen, ami előidézte azt, hogy Dunát lehet rekeszteni az ilyen bandákkal. Mikor először hallgattam The Black Dahlia Murdert, csodálkoztam, mi a tényleges haszna egy újabb metalcore csapatnak, aztán sokadik hallgatásra kezdte...
Igencsak felszaladt a szemöldököm, amikor arról értesültem, hogy az egykori Fear Factory gitáros/alapító tag, Dino Cazares egy új csapat élén tér vissza a zenei életbe. A történet közismert: a terjedelmes húrszaggató és a gyárosok útja 2002-ben szaladt kétfelé, súlyos viták közepette. Ekkor a FF egy időre megszűnt létezni, Cazares úr pedig megfordu...
A dán Hatesphere intenzív (igazi kerítésszaggató) zenéjével könnyen talált utat eddig hozzám, az új lemezükkel, ami áprilisban jelent ugyan meg, de érdemes megemlékezni róla. Az eddigi thrashes hatásokat megspékelték némi modernebb hatású metallal (nem, nem metalcore-ral), de alapvetően a kezdeti irányt tartották meg: klasszikus thrashes riffeket h...
2007-es, de nem egészen friss ez a kiadvány, hiszen februárban jelent meg, de annak ellenére is érdemes róla néhány szót ejteni, hogy a tavaly decemberben rögzített MTV unplugged buli óta azért történtek dolgok a Korn környékén. Egyrészt David Silveria dobos bizonytalan időre elhagyta a fedélzetet, másrészt július végén megjelent a cím nélküli új s...
A The Cult 6 év szünet után érkező új albuma, a Born Into This már itt van a kanyarban, de Billy Duffy kreativitását a jelek szerint nem nagyon elégítette ki a legendás banda újbóli aktivizálódása, mással legalábbis nemigen tudnám magyarázni a Circus Diablo létrejöttét.
Mindenkinek akadnak olyan beidegződései, amik folyamatosan ott motoszkálnak az agya hátsó részében egy adott dolog kapcsán, és hosszú ideig semmi sem képes felülírni őket. Aztán hirtelen megérkezik a nagy felismerés, hogy igazából semmi értelmük...
A Symphony X frontember Russell Allen és Jorn Lande első kooperációja a jelek szerint jó eredményeket hozott, hiszen ellenkező esetben aligha készült volna el a folytatás ennyire gyorsan, nem egészen két év után. Sejtésem sincs persze, eladott példányszám tekintetében mennyit jelenthet mindez manapság egy hasonló vonalú lemeznél. 20 ezer elkelt CD-...
A promo szerint neoklasszikus indusztriál muzsikát rejt a Puissance idei lemeze, mely az 1993-as megalakulást követően már hetedik a sorban. Hogy ez a definíció pontosan mit kellene, hogy lefedjen, azt nem tudom, mindenesetre nagyon sötét, komor, pesszimista az itt hallható muzsika.
A finn Thunderstone-t még az első lemezük megjelenése utáni, a Stratovariusszal és a Symphony X-szel közös turnén ismertem meg, és a reményteljes élő produkció hatására be is gyűjtöttem debütalbumukat. Az egyszerűen csak Thunderstone-ra keresztelt anyag nem fogott meg igazán, a kettes, The Burning című korong viszont már nagyot robbantott a lejátsz...
Glenn Danzig visszatért. No, azért ez még nem a 2004-es Circle Of Snakes lemez folytatása, hanem egy amolyan hiánypótló anyag. Az egykori Misfits és Samhain frontember már régóta ígérgetett egy olyan dalgyűjteményt, ahol csakis részben vagy egészben kiadatlan Danzig nóták hallhatóak, tökéletesen lefedve a mester teljes szólókarrierjét.
Szimpatikus, ha egy zenekar megpróbálkozik valami mással, mint amit megszokhattunk tőlük addigi működésük folyamán. A Superbutt is újított: négy magyar nyelvű dalt rögzített legutóbb. Igazából nem is emlékszem, hogy hallottam-e egyáltalán Vörös Andrást magyarul énekelni (talán némely vendégszereplésen kívül), az meg nem kérdés, hogy jó magyar szöve...
Amerika dicsőséges északi fele oly fáradhatatlanul ontja magából a metalcore bandákat, mint cigányasszony a gyerekeket. A michigani Still Remains is ezt a cseppet sem túljátszott vonalat választotta keresztjeként, melyet 2002 óta cipelnek a fiúk töretlenül. Előző debütalbumukhoz nem volt szerencsé(tlensége)m, bár állítólag nagyon sikeres volt.
Igencsak meglepődve olvastam, hogy a The Showdownt a keresztény metal csapatok közé sorolják. A 2004 óta létező ötös stílusilag amolyan metalegyveleget játszik, a metalcore alapokra építkeznek death/speed/southern elemekkel s így elég agresszív összképet kapunk.
A massachusetts-i The Red Chord kétségtelenül a Metal Blade egyik legféltettebb kincse. 2005-ös lemezük, a Clients nagyot robbant a modern halálmetalra gerjedő véresszájú deatherek hallójáratában, a srácok azzal az albummal megmutatták, hogy bizony a nagy klasszikus death bandák másolása nélkül is lehet pusztító és egyedi módon játszani ezt a csúf ...
A Satellite Partyt pár hónappal ezelőtt még a következő nagy szupergroupként harangozták be, mivel itt kezdett új életet a heveny újjáalakulás után ismét kimúlt Jane's Addiction extravagáns frontembere, Perry Farrell, méghozzá nem kisebb arccal az oldalán, mint az Extreme-ből ismert Nuno Bettencourt, akinek nevéhez a '90-es évek első felében méltán...
Roppant nehéz volt megszülni a kritikát, de nem azért, mert nem tudtam eldönteni, hogy 10 pont, vagy 11, hanem, mert néhány éve még kedveltem a bandát, meg is vettem a lemezeiket, és vártam az újat is, bár most már rájöttem, kár volt.
A Despised Icon sztorija igazi underground sikertörténet. A kanadai csapat 2002-ben alakult, első lemezük még a Relapse-nél jött ki, amit aztán a Century Media újra kiadott tavaly. Második lemezük, a The Healing Process aztán meghozta a várt áttörést, egy rakás pozitív kritika mellett turnézhattak többek között a Cryptopsyval, a Vaderrel, a Napalm ...
Egy régi, de annál igazabb közhely szerint Tony Iommi=Black Sabbath – az ős-doom/metal monstrum tehát nem Ozzytól lett az, ami. Ergo, amikor úgy hozta az élet, a zenekar bizony nyugodtan nélkülözhette az excentrikus frontembert. Mi több, Dio után is volt élet, nem is akármilyen.
Eddig, ha metalos körökben elhangzott Finnország neve, akkor a rockerek kollektív tudatából azonnal előbukkantak olyan nagy nevek, mint a Startovarius, Nightwish, Sonata Arctica, Amorphis vagy éppen Children Of Bodom. Vejnemöjnen fenyvesekkel teli földje azonban folyamatosan ontja magából a tehetségesebbnél tehetségesebb énekmondókat, kik nem szánd...
Az olasz Raising Feart még 2000-ben alapította, a korábban a progos vonalon mozgó Heldreih gitárosa, Yorick, valamint a thrasher War Trains bárdistája, Alberto Toniolo. Ahogy ez lenni szokott, az első időszakot jó néhány tagcsere színesítette, míg 2002-ben az énekes Rob Della Frera érkeztével kialakult a végleges felállás, és 2005-ben megszülethete...
Szomorkás billentyűs intróval kezdődik a Xandria idei, a 2003-as Kill the Light címre keresztelt debütáló korongot követően immáron negyedik lemeze. A borongós, romantikus hangulat megmarad végig, nem kevés keleties, misztikus elemmel, melyek kiemelik őket a gothic, illetve Nightwish követő bandák sokaságából.
Facebook
Twitter