A két tagú német black metal csapat 97-es alakulásakor még Megiddo néven működött, majd átnevezték magukat, illetve azóta ők is egyfajta modern black metalt akartak játszani. Hogy a Metal Blade miért pont őket halászta elő, rejtélyes, mivel semmi egyénit nem csinálnak, csupán megpróbálnak a Satyricon és az Emperor farvizén elevezni.
Ilyen zenét tolna a garázsban Lemmy, ha jó öreg bibircsókja környékén ma kezdenének pelyhedzeni az első, pubertáskori szőrkezdemények! Nagyjából ez volt az első gondolatom, mikor a The Crownból ismerős Johan Lindstrand zenekarának bemutatkozó, 21st Century Killing Machine címre hallgató korongját végigpörgettem. Bár nem túl aktuális a lemez (a máso...
Valamiért a holy kezdetű zenekarokat szeretem. Igaz, a Holy Mother, a Holy Moses és a Holy Terror sem nevezhető korszakalkotó formációnak, viszont lemezeik színvonalasak és szórakoztatóak. A Holy Martyr tehát abszolút pozitív előítéletekkel indult nálam, lelkesedésem azonban hamar lelohadt a talján banda iránt.
Liquid Tension-féle instrumentális prog rockos móka, amelyet elsősorban a nyitott hajmetal-fanoknak és a műfaj esküdt ellenségeinek egyaránt ajánlok. Miért is e furcsa bevezető? Már mondom is a választ: a trió mindhárom tagja nem máshol, mint Dave Lee Roth csapatában nyomult pár évvel ezelőtt, sőt, ketten jelenleg is ezt teszik (már ha egyáltalán m...
Igazából sosem szimpatizáltam túlzottan Chris Barnesszal. Monoton, mélyen bugyborékoló hörgése nem az én világom, ráadásul az utóbbi években tett gyökér nyilatkozatai is eléggé antipatikussá tették a szememben. Mindazonáltal próbáltam negatív előítéleteimet levetkezve közelíteni ezen lemezhez, és nagyjából sikerült is élveznem, annak ellenére, hogy...
Kisgyerekkel és kutyával mindent el lehet adni – szokták volt mondogatni roppant képzett marketinges kollégák. Jó nővel meg végképp – teszem hozzá gyorsan, márpedig Daize Shayne az! Nem kicsit, nagyon! Ráadásul többszörös szörf-világbajnok meg szőke is, így vélhetően elég komoly rajongótábora lehet az Egyesült Államokban. Tuti a siker tehát, bukta ...
Végül Vinnie Paul is csak leporolta a dobverőit... Dimebag Darrell meggyilkolása után kérdéses volt, mikor tér vissza az aktív zenéléshez az amerikai metal színtér egyik meghatározó arca, és főleg, hogy kikkel. Cseppet sem meglepő, hogy Vinnie végül nem nyeretlen kétévesekkel alapított bandát: itt van a Mudvayne-ből Chad Gray énekes és Greg Tibbett...
Mike Varney az a suszter, aki mindörökre marad a kaptafánál: még a 2000-es évek derekán is elő tud állni újabb gitárhős-jelöltekkel. Most éppen az olasz Fabrizio Leo a soros, aki tényleg mindenben megfelel Mike ízlésének és mindazokénak, akik instrumentális gitárlemezekkel kelnek és fekszenek.
A Saxon igazi veterán banda, Biff Byfordék anno még a Maidennel és a Priesttel kezdték a NWOBHM-iskolát, viszont – ki tudja, miért – sosem jutottak olyan magasra, mint kollégáik. Oka lehetett ennek talán a r'n'r-osabb hangzás vagy Biff kissé szokatlan orgánuma, sosem tudjuk már meg, de kiváló lemezeik ellenére soha nem övezte őket akkora hype, mint...
Férfiasan bevallom: annak ellenére, hogy a hattagú germán csapat még 1989-ben adta ki bemutatkozó albumát, én bizony soha életemben nem hallottam róluk. Márpedig egy ennyire hülye zenekarnevet csak megjegyeztem volna. És nem hiszem, hogy ez egyedül annak a számlájára lenne írható, hogy stílusuk nem igazán áll közel hozzám.
Jó néhány éve keringenek már a pletykák egy állítólag létező, ám ötvenréteges páncélszekrényben heverő, a John Kalodner-féle Portrait Sony-label bedőlése miatt soha ki nem adott harmadik Damn Yankees lemezről.
A Sepia Dreamert két fő alkotja, a gitáros/billentyűs Sam Brokenshaw és az előbbieken túl basszuson is játszó Jonas Wrenninge. Bár Sam Cardiffban, Jonas pedig Stockholmban él, 2003-ban mégis közös formációt hoztak létre, és nem sokkal később ki is jött első anyaguk, Portraits of Forgotten Memories címmel, még szerzői kiadásban.
Újabb album az Unmatched Brutality Records-tól, ami nem feltétlenül jelent jót, figyelembe véve, hogy eddig egyetlen általuk kiadott korong sem ütötte meg azt a szintet, ami elvárható lenne. Kb. ilyen gondolatokkal vettem kézbe a német SCID albumát, és hogy az előítéleteim mennyire nem jöttek be, hát az meglepő.
Nem igazán értem, miért jó az, ha egy két lemezzel rendelkező harmadvonalas true metal banda (még ha finn is) a harmadik albumra készülvén egy időkitöltő válogatás-szerűséget is kiad, amely ráadásul 72 perces. Jó, jó, tele van a kiadói promólap azzal, hogy „altári" nagy (eh-eh) rajongótábora van a csapatnak, amely minden lépésüket sóváran figyeli, ...
Ezt az írást össze kellett volna vonni a Fabrizio Leo lemezismertetővel. Ugyanis ezen az anyagon is a jó „Bicio" gitározik, Danilo Citriniti dobos pedig nem más, mint Fabrizio albumának hangmérnöke – akinek kedve szottyant felvenni egy kis saját zenét. A harmadik játszótárs Danilo testvére, a basszer Domenico lett és a hangzás színesítése kedvéért ...
Szabályosan ódákat zeng az infólap a birminghami Sarpanitum bemutatkozó anyagáról, mely idén február végén látott napvilágot, sőt, a húszas éveik elejét taposó srácokat a Kerrang! egyenesen a brit underground új királyainak nevezte. Hát nem tudom, én meglehetősen átlagosnak tartom a lemezt.
Chris Caffery Faces című gyönyörű kiállítású lemezét kizárólag azért vásároltam meg kultikusan alacsony akciós áron, hogy aláírathassam vele az igazi tavaszi csemegének ígérkező, majd jól elmaradt koncerten. Végső soron azonban nem bántam meg a vételt, mert a rajta lévő zene megnyerte a tetszésemet, Chris hangja (amely a legtöbbek szerint szólómunk...
A kanadai Rush a világ egyik legcsodálatosabb zenekara, és ezt nem is szeretném feltétlenül tovább ragozni. Több mint három évtizedes pályafutásuk során mindvégig a tökéletességre utaztak, és habár mindenkinek megvannak a kedvenc Rush korszakai, albumai, azt minden hívük elismeri, hogy objektív mércével mérve soha még csak gyengébb lemezt sem adtak...
Sose kapott el igazán az olasz metal vonal. Persze a Rhapsodyt én is megszerettem, amikor berobbantak, de rajtuk kívül nem igazán jutottak el hozzám a honfitárs bandák, talán csak az Eldritch a kivétel, de az ő munkásságukat sem követem fanatikusként. Elég sokáig kimaradt tehát a Domine is, pedig ők aztán az igazán kultikus olasz banda: húsz évvel ...
Ha van tipikusnak nevezhető stoner (de szűkítsük csak még tovább: desert rock) zenekar, akkor az az idén tizedik sorlemezét piacra dobó Fu Manchu. Ennek aztán van jó meg rossz oldala is. Zenéjükben ott van minden, amiért általában szeretjük a stílust (úgy bizony, mind a hetvennégyen, akik a hazai rajongóbázist képezzük): mélyre hangolt, szutykos gi...
Néhány hónappal ezelőtt volt szerencsém írni a szolnoki October bemutatkozó, négyszámos EP-jéről, ez pedig már az első komplett nagylemez, mely szerzői kiadásban látott napvilágot nemrég. Bár a zenekar soraiban kisebb változás következett be a bemutatkozó anyag óta – Nagy Lászlót Csurik Péter váltotta basszusgitáron –, a zenei irányvonal, és a minő...
Megint csak vakargatom a fejemet. Tiszta folkzene, közkeletű nevén „world music" rock nélkül, metal nélkül, bárminemű könnyűzenében ismeretes hangszer nélkül – mi az ördögöt kezdjek ezzel? Aztán elgondolkozom: alapvetően, mint minden magát igényes zenehallgatónak tartó ember, tudom én értékelni az efféle muzsikát is – vájt füllel lehetetlen nem ráh...
A Monstrosity nevű amerikai death metal műintézmény még 1991-ben alakult. Kiadtak eleddig négy teljes nagylemezt, egy demo/remix gyűjteményes cuccot meg egy hivatalos bootleg kiadványt Live Brazil 2002 címmel. Mindezek mellett játszottak már a Panterával, a Deicide-dal és a Dimmu Borgirral is - nem egy kutyaütő brigáddal van tehát dolgunk.
Az oregoni Middian egy új banda, melynek agya Mike Scheidt, a doom körökben nem ismeretlen egykori Y.O.B. főnöke. Sokat elárul a klasszikus trió felállásban nyomuló zenekar debütáló lemezéről, hogy mindössze 5 számból áll és ennek ellenére 57 perces, vagyis aki közérthető slágerekre áhítozik, az a legjobban akkor cselekszik, ha messziről elkerüli ő...
A Metal Massage című viking, folk, black metal válogatás elérkezett a harmadik részéhez, ezen a korongon 14 csapat szerepel Európából és különlegességként Izraelből, valamint Indiából. Lássuk, milyen a felhozatal.
A svéd Vomitory még 1989-ben alakult, 1996-os debütálásuk, a Raped in their Own Blood óta ez már a hatodik lemezük, mely idén áprilisban látott napvilágot, és ami több szempontból is változást hozott a zenekar életében. Talán a legfontosabb mind közül, hogy ezen anyagon mutatkozik be Peter Östlund, aki Ulf Dalegren helyére érkezett, még 2005-ben.
Mi tagadás, akad azért pár Dokken koncertlemez... Ugye ott van az überklasszikus Beast From The East, ami zenei ereje teljében mutatja az akkor már emberi síkon teljesen szétesett legendás Los Angeles-i dallamos metal bandát, aztán jött az újjáalakulás után kiadott speciális, de hasonlóan zseniális One Live Night – ha engem kérdezel, minden idők eg...
Facebook
Twitter