A mai napig lángol a képem, amiért anno a Wuthering Heights Far From The Madding Crowd albumára 9 pontot adtam. Egyetlen mentségem, hogy a muzsikát már akkor is őrületesen jónak (igen, igen zseniálisnak) tartottam, csupán a hangzással nem voltam túlzottan megelégedve.
Úgy látszik, a Krokus zenéje valahogy nem akar eljutni hozzám. Tavaly bizony sikerült kihagyni bulijukat a Bang Your Head feszten és a lemezeik sem találtak még el eddig hozzám. Ellenben Mark Storacre régi-új énekesnek ez már a második project-munkája, ami az utamba akad.
Azért annak is van előnye, ha egy banda eltűnik 4-5 évre. A Riot esetében ez pont arra volt jó, hogy ezen intermezzo alatt retrospektíven megismerkedjek munkásságukkal a klasszikus 88-as Thundersteel lemezig. És minél többet hallgatom az elmúlt 18 év termését, annál inkább megjön a kedvem ahhoz, hogy egész a kezdetekig visszaássak.
Kicsit csalóka John West új lemezének címe, hiszen igaz, hogy szólóalbumot 2002-ben csinált utoljára, de azóta 5 albumon is hallhattuk egyéni hangját: két Royal Hunt és két Artension között még egy Feinstein anyag feléneklésére is futotta idejéből és energiájából. Ez utóbbi amúgy Ronnie Dio unokatestvérének, David Feinstein gitárosnak – akivel Ronn...
A Red Circuit az egyik olyan csapat, ahol a sri-lankai születéső Chity Somapala villogtatja hangszálait. Mellette a billentyűkön Markus Teske játszik, akit a Sheela nevű zenekara talán nem is, de producerkedése olyan csapatoknál mint a Vanden Plas, Saga, Symphony X, Mob Rules stb. nevesebbé tett. Érdekesebb még a vendégzenészek névsora: a Vanden Pl...
Az Irate Architech death/grindban utazik, ezért talán nem meglepő a korong hossza, mely csupán tíz és fél perces. Az első háromnegyed percet egy funkciótlan és felejthető intro foglalja el (ebből még kettő található a cd-n), utána belecsapnak a komplexebb válfajába a stílusnak, egész korrekt nótákkal, dalokon belül kétféle ordibálási móddal – normá...
Az Ancient Ceremony 2005-ben megjelent minialbumát tartom most a kezemben, és kissé tanácstalan vagyok a meghallgatása után, mert ugye erről kritikát is kéne írni. Nos, jó. Ezen minialbum megszületésekor a banda már túl volt egy demón, két minialbumon és három nagylemezen, ami azt kellene, hogy mutassa, hogy a tapasztalat egy jó album megalkotásáho...
Hiába telítődött a prog metal piac az utóbbi években, a németek talán legismertebb prog metal bandája, a Vanden Plas továbbra is igazi különlegességnek számít. Egyrészt mert nem ontják magukból a lemezeket, tehát nem un rájuk az ember, másrészt pedig – Dream hatások ide vagy oda – sajátos, egyéni, markáns hangzásvilággal rendelkeznek.
Gyakran szokás megfeddni a true metal bandákat a zenei és szövegi klisékhez való ragaszkodásuk miatt. Nem mondom, valóban akadnak a külsőségeket röhejesen túlzásba vivő alakulatok, akik az egész tradicionális műfaj hitelét rontják. Fontos persze a kiállás, megjelenés, de végső soron a heavy metalban is a zene a legfontosabb.
Ismét alkotott a svéd hatosfogat, amelynek előző, Starfall című albumát örömmel és megelégedéssel méltattam annak idején. A melodikus és szimfonikus, ám gigasúlyokkal felvértezett, átgondolt és változatos powerben nyomuló srácok a Fredman stúdióban eszkábálták össze az Astronomy albumot, ami már önmagában is garancia a minőségi megszólalásra.
Közel másfél évtizedes múltra tekinthet vissza az Armistice, hiszen a müncheni zenekar még 1992 végén alakult. Azóta megjelent 3 demo illetve promo cd-jük, és 2000-ben a debüt nagylemez is kijött, Hot on the Trail címmel. A Roots of Evil a második teljes anyaguk, és még tavaly jelent meg.
Számomra az év meglepetése mindenképpen a Depths Of Depravity új albuma. Amit ez a mosonmagyaróvári négyes összehozott, az mindenképpen dicséretes, és nemzetközi színvonalú. Már a borító is nagyon bejön, ami igencsak death metalos, és erősen a Bloodbath Resurrection... albumára hajaz.
Kissé rejtélyes számomra a Circle Of Pain esete. Mint azt az ismertetőjükből megtudtam, a zenekar 1994 óta létezik, ám én még sosem találkoztam velük. Ez már önmagában is elég érdekes, mert profiljukat tekintve beleillenek az általam kedvelt zenei világba, ráadásul germánok, tehát nem a planéta valamely eldugott, átellenes szögletében tevékenykedne...
Ne tévesszen meg senkit a dolog, ez egy újrakiadás, egy több, mint 18 éves lemez leporolása. A Karo egy berlini hard rock zenekar volt még anno, első, valamint egyetlen albumuk a Heavy Birthday. Jó, mondjuk a cím szellemes. Persze nekem a nyolcvanas évek második feléről inkább a hagyományos HM bandák (Maiden, Priest stb.) csodálatos albumai, a thra...
Épp itt volt már az ideje, hogy Paul Stanley is csináljon végre valami értelmeset. Unatkozni persze nyilván nem szokott, hiszen a saját legendája romhalmazán trónoló KISS élén minden évben lekaszálja Amerikát a gigantikus búcsúturnékkal, emellett musicalekben is rendszeresen énekel, új dalokat viszont 1998 óta nem lehetett tőle hallani.
Általában nem sok értelmét látom a tribute albumoknak, főleg ha egy zenekar még él és virul – bár a Gunsról ez elvétve mondható el. Akkor meg főleg, ha egy zenekar igen markáns stílust és karizmatikus zenészekből áll(t). A tribute albumok meg ugyebár nagyrészt arról szólnak, elhívnak rá pár nevesebb (vagy totálisan ismeretlen) zenekar, akik ugyanúg...
Amikor 2000 végén, a nagy nu metal őrület kellős közepén a Papa Roach berobbant a köztudatba, baromira nem értettem, mi bennük a nagy truváj. Oké, ott volt a döbbenetesen fogós Last Resort megasláger azzal a leplezetlen Maiden idézettel, ami kétségtelenül egy jól eltalált szám volt, ráadásul sokan tudtak kapcsolódni a szövegéhez is, az Infest lemez...
Bevallom, hajlamos voltam előítéletekkel közelíteni egy olyan csapathoz, melynek zenei agya az az ember, aki főállásban Onkel Tom Angelripper germán szeszhimnuszokat megrockosító bandájának gitárosa. Csak még jobban elhúztam a számat, amikor megtudtam, hogy Alex Kraft ráadásul egy vadnyugati konceptalbumot készített Wyatt Earp sztorijáról, mert ez ...
A Sodom igazi régivágású, veterán thrash csapat. A Tom Angelripper vezette társulat nemrég ünnepelte 20 éves fennállását egy jubileumi dvd-vel, amihez ráadásul idén még kijött a 12., egyszerűen csak Sodomra keresztelt nagylemezük is.
Porosnak is mondható gyökerekkel rendelkezik a francia Orakle, egészen 1994-ig kell visszanyúlni, ha valaki a csapat indulása után kutatna. A rövid, ámde velős biográfia megtalálható a honlapjukon, a lényeg a zene úgyis. A most kritizált cd-t 2004-ben rögzítették, tavaly adták ki, és mivel nem csak általuk, hanem a világ sajtója szerint is jól sike...
A Europe újjáalakulását komoly várakozások előzték meg pár évvel ezelőtt, amire a turné csak rátett egy lapáttal – a budapesti koncert is fantasztikus volt – , de a legendás svéd banda két évvel ezelőtti visszatérő lemeze, a súlyos, sötét, vastag hangzású Start From The Dark a régi fanok körében már nem volt éppen egy sikertörténet. Nos, akinek az ...
„100% raw, unclean, uncut heavy fucking metal!!!" – ez vagyon ráróva a Honey For Christ új EP-jét rejtő promotasak hátoldalára. Az egyszeri zenerajongó persze már kapásból gúnyosan vigyorog az olyan kitételeken, hogy „100% raw", meg naná, hogy a fucking-ot is bele kell tenni a meghatározásba, hogy jó tökösen hangozzon. Szóval, helyből bűzlik. Pedig...
Közepes demószintű borítóval rejtik Headless Crossék 5 dalt tartalmazó EP-jüket, mely régivágású power thrash metalt tartalmaz. Nagyjából mintha a nyolcvanas évek közepéből repültek volna ide, bár az énekes kamaszos hangját és éneklési technikáját és hangszínét (néha úgy hangsúlyoz, mintha a következő pillanatban nyomna egy broáfot) bizony szokni k...
A müncheni bandára való első rácsodálkozásom során az alábbi kérdések merültek fel bennem: mégis, vajon milyen mértékű fantáziátlanság kell ahhoz, hogy valaki Not Badnek nevezze el az együttesét? Ráadásul öten vannak a csapatban, és senkinek nem jutott eszébe, hogy azt mondja a többieknek, hogy srácok, ez a „Nem Rossz" talán mégsem a legfrankóbb öt...
Ma úgy látszik, a brutális zenéknek adtam teret, vég nélkül árad a „zakatoló" riffáradat és a „géppuskaszerű kétlábdobolás" a hangfalakból, sejthető tehát, hogy a The No-Mads sem a finomkodásról híres. A csapat lengyel, és érezhetően ők akarnak lenni a helyi Arch Enemy (bár ez a zene inkább thrashes), melyhez be is szereztek egy hölgyet frontasszon...
Igényes, digipackos csomagolású az Exinferis cd-je, bár a booklet egyik oldalán látható véres zsigerek (vagy mik) nem éppen gusztusos látnivalót nyújtanak. A zajos intróból sem sejthető még, miféle zenét játszanak a srácok, bár a borító és a zenekarnév, lemezcím inkább black metalra enged következtetni.
Twisted Sister, Mötley Crüe, W.A.S.P., Poison, Cinderella, Guns N' Roses – csak néhány azon zenekarok közül, akikre bevallottan óriási hatást gyakorolt a New York Dolls (Blackie Lawless totális zöldfülűként egy pár koncert erejéig még játszott is velük annak idején).
Facebook
Twitter