Bár az Agregator már elég régóta jelen van a színtéren (első demójuk még 2000-ben jött ki Puszta lét címmel), nekem mégis ez az első találkozásom a csapattal. Nemhogy az eddig megjelent három kiadványukhoz nem volt szerencsém korábban, de még élőben sem sikerült soha elcsípnem Mikus Tamás gárdáját, abszolút tiszta lappal indultak tehát nálam.
Ez a csapat már hallatlanban nagy kedvenc volt. Elég volt szakavatott cimborám ismertetőjét elolvasni, amelyet az első Machine Men EP-ről írt, rögtön tudtam, hogy nekem való zene. Nem is csalódtam a lemezek beszerzésekor: a Bruce Dickinson újkori szólólemezeiből nem keveset merítő, taknyosnak tűnő finn banda olyan pofátlanul elsajátította a jól ism...
Az az igazság, hogy ki nem állhatom az énekesnős-gótikus zenekarokat, különösen akkor, ha az angyali hang megosztozik egy hörgővel. Az ilyesmit általában röhejesnek tartom. Erre tessék, a tréfás kedvű sors (vagy maga a szerk.) éppen egy ilyen banda lemezét osztja rám.
Eddig sem volt rossz év a 2007-es durva zenék szempontjából, de az utóbbi időben el vagyunk halmozva jobbnál jobb anyagokkal. Személy szerint én az új Nile mellett a Behemoth lemezét vártam a legjobban, mindkét zenekar régi kedvencem, elsőnek a lengyel horda kopogtatott, így beengedtem. Azóta valahogy nem is akar távozni, alant részletezem is, miér...
Az Anterior kapcsán a 3 Inches Of Bloodos Brian Redmant emlegetik nagyon, aki miután látta a bandát egy bulin, igen lelkesen méltatta a csapatot. Ez az együttesnek is igen jól esett, meg a kiadójuknak is. Hogy Redman olyan lelkes volt, annak oka van. Amit ugyanis az amerikai srácok játszanak, az olyan nagyon nem is áll messze a 3 Inches Of Booldtól...
Nagy-Britannia a thrash hőskorában sem számított a műfaj fellegvárának, de azért akadtak jó angol csapatok ezen a vonalon. A Xentrix és a Sabbat mellett ilyen volt például a bristoli Onslaught is, akik annak idején három albumot jelentettek meg inkább mérsékelt, mint jelentős sikerrel – az utolsót 1989-ben –, most pedig megállapodott családapákként...
Nem vagyok egy nagy folk- és középkori zene szakértő, mindenesetre „tisztán" jobban szeretem ezt a zenét, mint metalba oltott verzióját. Időnként eljutnak hozzánk efféle muzsikák is, valószínűleg azért, mert általában rockerek körében is népszerű a műfaj – nyilván ezért van ez a csapat is metal kiadónál. Német nyelvterületen hatványozottan szeretik...
A Squealer egy korrekt, ám semmi kiemelkedőt sem produkáló német banda volt, kiknek munkássága nagyjából teljesen elment mellettem eleddig. Pályafutásuk legnagyobb eredménye a 2002-es Under the Cross lemez utáni kéthónapos Európa-turné volt a Judas Priesttel, mely után frissen feltöltődve, nagy vehemenciával láttak neki új lemezük felvételének, egy...
Nem titok, hogy ez a cikk most azért születik, hogy igazságot szolgáltassak Lizzynek a Shock! hasábjain. Nem tudok, nem akarok ugyanis azonosulni azzal az egyetlen kritikával, amely a 2000-es Deal With The Devil megjelenésekor született nálunk: enyhén szólva, kissé lesarkítottan fogalmaz a cikk, pedig a Lizzy Borden zenekart nem lehet ennyivel elin...
Nem idei megjelenés, de érdemes néhány szóval megemlékezni a dán Mercenary 2006-os lemezéről. A csapat életében akkoriban a legnagyobb változást Kral (basszusgitár, hörgőember) távozása jelentette, de a helyére megtalálták viszonylag gyorsan a pótlást, a lemez pedig zökkenőmentesen megérkezett – legalábbis a közönség számára zökkenőmentesen, nyilvá...
A Type O Negative neve messze nem pörög már annyira manapság, mint 10-12 évvel ezelőtt, amikor Magyarországon is az egyik legnépszerűbb metal bandának számítottak. Peter Steele minden bizonnyal a nem kielégítő kiadói támogatást okolná emiatt, nekem viszont meggyőződésem, hogy a '99-es World Coming Down már-már emészthetetlenül depressziós töménység...
Ismét Metal Blade és ismét újrakiadások. Persze apropó mindig van: 10 éve jelent meg a jelenleg a kiadó egyik húzóbandájának számító Brainstorm első anyaga, őszre itt a monstre koncert-DVD és addig is, amíg azt, illetve bármi újat kézhez kaphatnak a power metalra éhes rajongók, itt az első két anyag, a Hungry és az Unholy remasterelt, megbónuszolt, dig...
Nem különösebben hozott lázba az, amit az fiatal olasz csapat bemutatkozó lemezéről olvastam egy-másfél éve, miszerint a srácok remek érzékkel keverik a romantikus-gótikus hangzást a súlyosabb, progosabb témákkal. Új lemezük viszont eljutott hozzám és meg kell mondjam, kellemes csalódás volt: rég hallottam ennyire pimaszul slágeres, egyben harapós ...
Az ilyen lemezekről igazán jó írni! Hallgatásuk páratlan élvezet, ismerkedni a zenével nem nagyon kell és az írás is gyorsan megy. Mindazonáltal könnyen születhet közhelyes mű, hiszen egy hőskorbeli Rainbow koncertfelvételről nem nagyon lehet sok újat elmondani, főleg nem egy olyanról, amely már nagyon régóta létezik bootleg változatban.
Sosem hittem volna, hogy a Metal Blade bevállal egy olyan csapatot, amely leginkább a Relapse istállóban érezné jól magát, vagy bármelyik független, kisszobányi méretű kiadónál. Bár a zenekar szempontjából természetesen sokkal jobb, hogy nem országonként tizenketten hallgatják őket, hanem picit többen ismerik meg a kavalkádjukat (klasszikus értelem...
Nem is tudom már pontosan, hogy hol szerettem meg Kelly Keeling hangját, John Norum Worlds Away lemezén, a kettes Blue Murderen vagy netán a Baton Rouge-ban. Lényegtelen, a faszi mindenhol isten, az sem volt semmi, amit George Lynch Furious George anyagán vagy Erik Norlander és Lana Lane projektjeiben alakított.
Ki gondolta volna a '97-es nagy ős-Black Sabbath összeborulás után, hogy valaha is élőben láthatjuk még a Tony Iommi – Ronnie James Dio – Geezer Butler – Vinnie Appice négyest, ráadásul Magyarországon is? Pláne ki mert volna arra fogadni, hogy még új nótákkal is előrukkolnak azt követően, ahogyan a Dehumanizer után Iommi és Dio elváltak egymástól?
Ha mondjuk úgy másfél-két évvel ezelőtt nagy összegben kellett volna fogadnom, hogy Ozzy Osbourne képes lesz-e még valaha összepofozni egy komplett stúdióalbumot, nem biztos, hogy az igenre teszek, de végül a szokásosan nehéz vajúdás után csak megérkezett a Black Rain.
Na, ezt a fajta prog rockot szeretem! Élet van benne, erő, energia és kerek egészet alkot a zene. Terjengős, kalandozós, de semmi felesleges összetevő nincs benne – hiába 20 perces a nyitó In Earnest és hiába nyúlik 25 percesre a záró címadó tétel, végig élvezetes hallgatni az albumot. A legnemesebb ELP hagyományok szerint készült az anyag, felépít...
A Symphorce mindig vegyes érzéseket keltett bennem, egyrészt tetszett keménykötésű, nem kifejezetten európai jellegű zenéjük, másrészt sokszor furcsálltam Andy B. Franck nem túl eredeti ötleteit – gondoljunk csak az egyik album szinte egy az egyben lenyúlt Pain Of Salvation szövegeire, meg persze a zene sem túl egyéni helyenként...
2004-ben írtam George Lynch kiváló feldolgozáslemezéről (Furious George), melyen ősrégi blues rock klasszikusokat hallhattunk mai köntösben és George jellegzetes stílusában. Most egy másik gitároslegenda, az elsősorban Ozzy mellől és a Badlands-ből ismert Jake E. Lee is megtette ugyanezt, nem kevésbé király módon, ráadásul ugyanúgy Mike Varney suga...
Az Insidious Decrepancy Shawn Whitaker egyszemélyes death metal „zenekara" egyenesen Houstonból. Annyira egyszemélyes, hogy a lemez felvételéhez sem vett igénybe segítséget, hacsak a japán segédmunkást nem számítjuk, aki a „dobon" vitézkedik.
Úgy látszik, a norvég black metal dobosok néha belefáradnak anyaműfajukba (nem csodálom), és dallamosabb zenére vágynak. Ott volt ugye Hellhammer, aki Jorn Lande csapatában „lazított" pár éve, most pedig az Emperor és a Zyklon soraiból ismert Trym alapította meg saját power metal csapatát Paganize néven (na, a névből azért látszik, hogy nehéz elsza...
A klasszikus, 70-es évekbeli vagy abban gyökeredző progresszív rocktól elég messze kerültem az utóbbi években. Őszinte sajnálatomra, teszem hozzá, hiszen csodálatos muzsikákat termelt ki a műfaj régen és most sem vagyunk híján kiváló bandáknak sem itthon, sem külhonban.
Na, azért az nem semmi, hogy Magnus Rosén, a Hammerfallból idén kivált basszer már HF tagsága alatt is ezerrel nyomta a jazz-rockot! Még csak azt sem lehet mondani, hogy kizárólag a pénzért volt majdnem 10 évig a csapatban, hiszen akkor miért hagyta volna őket ott egy sikeres turné kellős közepén? Ezt is szereti, azt is – és mindkettőt jól csinálja...
Talán az én hibám, de ritkán találkozom össze japán death metal zenekarok lemezeivel, ezért most hiánypótlásként szolgált, hogy kezembe vehettem a három tagú Infected Malignity új albumát. Friss bandáról van itt szó, hiszen ezt megelőzően csak egy demót adtak ki, illetve három demós nótával szerepeltek egy négy zenekaros split lemezen. Egyébként mi...
Nem tudom, létezik-e pechesebb és nyomorultabb sorsú zenekar, mint a chicagói Trouble, akiken egyszerűen valami furcsa átok ül. Most, hogy több mint egy évtizednyi szünetet követően végre megjelent volna az évek óta formálódó új lemez, ismét valami gebasz támadt a kiadójukkal, így a Simple Mind Condition Amerikában a nyár folyamán jön ki, Európában...
Facebook
Twitter