Nemrég írtam a norvég hajbanda 1987-es bemutatkozó lemezének MTM általi újrakiadásáról. Az anyag nem tetszett tucat mivolta, jellegtelensége és a harmatgyenge énekes miatt – nem meglepő tehát, hogy oda voltam meg vissza az örömtől, amikor megérkezett a második, eredetileg 1989-ben kiadott lemez reissue verziója is.

Kicsit ugyan bugyuta címmel, de megjelent a King's X-es Ty Tabor szólólemeze. Sosem volt titok, hogy Ty óriási Beatles rajongó: a King's X világában is tetten érhető a brit gombafejek munkássága, de érezhető, hogy itt csaponghatott kedvére, illetve annyi Beatlest és John Lennont csempészhetett a nótákba, amennyit csak nem szégyellt, és azt vegyítet...

A germán Mob Rules esetén előállt az a helyzet, amit kifejezetten rühellek. Ez ugyanis a srácok ötödik stúdióalbuma, én azonban egyetlen korábbi munkájukkal sem találkoztam, így – mondhatni – vegytisztán ülök hozzá ehhez az anyaghoz.

Mostanában valahogy több AOR lemez forgott itthon, mint általában szokott. Felfedeztem például a Heartland zenekar két kiváló anyagát, és két igazi klasszikust: a Heart Bad Animals lemezét (bár más munkáik korábban már megtaláltak, ez eddig kimaradt) és a Frontiers albumot a Journeytől.

A német Calibant eddig kétszer volt szerencsém elcsípni élőben, először a Biohazard előtt Pesten, majd egy évvel később a Machine Head / God Forbid kettős nyitóattrakciójaként Linzben. Egyik alkalommal sem tettek rám túl mély benyomást, igazi örökös másod-előzenekarnak tűntek a maguk üvöltözős hardcore/metaljával, és ennek a szerepnek tökéletesen m...

Kompromisszummentes, brutális metalcore hallható a bristoli Burning Skies lemezén, mely idén jelent meg, és a második a Lifeforce istálló számára – volt még egy demo cd-jük is korábban, még saját kiadásban. Sok thrash elemmel vegyített hc hallható a korongon, a vokalista Merv és a gitáros Ben meg az üvöltözést brutális hörgéssel váltogatva hallatjá...

Idén év elején jelent meg a Demiricous bemutatkozó albuma a Metal Blade gondozásában, ami azért nagyjából sejteti, hogy miféle muzsika rejtezik a korongon. Kicsit pontosítva ez old-school thrash, egész közelről pedig egy 100 százalékig eredetiségmentes Slayer-kópia, mégpedig a Reign in Blood érából.

Az Adagio egy neoklasszikus prog project, mely 2001-ben adta ki első lemezét, a Sanctus Ignist. Ez és utódja, az Underworld című korong elsősorban arról nevezetes, hogy az énekesi posztot a Pink Cream 69-dalnok David Readman töltötte be ekkortájt. David aztán a kettes korong után kiszállt, helyét egy ismeretlen figura, Gus Monsato vette át.

Azt hiszem, ezen lemez történetével mindenki tisztában van, ezért csak röviden foglalkoznék vele: A kanadai Voivod fő dalszerzőjénél, Piggynél (polgári nevén Denis D'Amour) vastagbélrákot diagnosztizáltak, ami aztán tragikus gyorsasággal el is vitte a gitárost.

A fenti Kamelot kiadvány nem csupán dupla CD-formátumban látott napvilágot, hanem DVD-ként is, ám ebből az élménycsomagból hozzám kizárólag a hallgatmányos rész jutott el, így az Oslóban rögzített koncert látványáról, történéseiről sajnos nem tudok beszámolni.

Érdekesek ezek a fickók, akik brazil létükre folyvást Németországban ügyködnek és olyan arcokkal cimborálnak, mint Hansi Kürsch és Kai Hansen. Újdonás albumukat is részben itt rögzítették (dobok), majd a többi hangszer, illetve a vokális részek felvétele Brazíliában történt, hogy utána az anyag ismét visszakerüljön Európába, ahol végül Mika Jussila...

Vannak lemezek, amikre eleinte csak vonogatod a válladat, mondván, hogy biznisz esz júzsöl, aztán utána mégsem tudsz szabadulni tőlük. Az As Daylight Dies semmi újat nem tesz hozzá ahhoz, amit már eddig is tudtunk a massachusettsi Killswitch Engage-ről, de egyszerűen nem lehet nem rákattanni, ha az ember szereti a zenekart. Amikor először betettem ...

Ha hiszitek, ha nem, egy Cannibal Corpse lemez megjelenése még nálam is eseményszámba megy, izgatottan vártam most is, vajon vissza tudják-e szerezni képzeletbeli trónjukat vagy folytatják a mélyrepülést, amit az utóbbi években, de főleg az utolsó albumukkal prezentáltak.