Öt másodperce se szólalt meg az alapvetően hősmetal alapú olasz brigád első dalának zenei alapja, mikor a szívem kiugrott a helyéről, a megüresedő helyét pedig a hasüregemből menekülő beleim összecsavarodott egyvelege foglalta el, miközben a szemeim helyet cseréltek a füleimmel. Röviden szólva majd' szívinfarktust kaptam a szörnyülködésbe oltott röhögőgörcstől.
Tisztelem a lelkesedést. De sajnos ennél tovább nem jutottam az alatt a háromnegyed óra alatt, míg végigszenvedtem a Jesters Moon lemezét. Azért beszélek lelkesedésről, mert bizony itt egy igazi amerikai bandáról van szó, amely egyenesen Portlandből küldte el kicsiny magyar magazinunknak 2002-es dalfüzérét, nem sajnálva a postaköltséget... Nagyjábó...
Nem tudom hová tenni ezt az izét. A kontakt egyenest Brightonba küld, ahol ez a titokzatos Mr. Fog működik. Az Ewigkeit ellenben germán elnevezés. Az album pedig a szlovák Metal Age gondozásában került ide. Hm... Mielőtt azonban bejárnánk egész Európát, nézzük, miről is van szó. J. Fogarty, alias Köd úr egy személyben bütykölte össze ezt a korongot...
A kaméleonok megirigyelhetnék azt a változást, amit Strongék lemezről-lemezre végigvisznek. Minden anyaguknak volt egy kis utánérzése, nos, ez most sincs másképp, csak most éppen nem Machine Head, vagy Coal Chamber, hanem Duran Duran. Nahát.
Junkies Made In The USA. Horror-punk, leginkább ez lehetne a műfaji meghatározása ennek az izének. Joey Jordison, aki a Slipknot nevezetű istencsapásában dobol (egész jól), itt gitározik és nótát ír (kevésbé jól). Fúúúú. Maszk nélkül. Asztaaaaa. Láthattam Joey arculatát. Most már boldog vagyok. Randa. Juhé. Tripp Eisen a másik gitáros, őt meg a Sta...
Vannak zenék, amikről baromi nehéz írni. Az Opeth is ebbe a kategóriába tartozik. Hiába próbálom körülírni, milyen is, amit hallok, úgysem adja vissza a hangulatot. Sebaj, megpróbálom, ezért vagyok itt, vagy mi a fene. Szóval. A hangszeres alap egyfajta atmoszférikus, lassan hömpölygő metal, sok akusztikus betéttel, de a torzított részek sem klassz...
A Converge előtt ezt a straight edge brigádot szintén láthattuk a Trafóban, méghozzá Eighteen Visions tagokkal a soraiban. Egyéb párhuzamokat már fölösleges volna keresni a két csapat között, mert a Throwdown zenéje nyomokban sem emlékeztet az 18V érzelmekre is ható komplex muzsikájára.
A második albumánál tartó norvég zenekar első anyagán, az Infinity Divine-on nem kisebb név működött közre producerként, mint Ronnie Le Tekro, a TNT és a Vagabond legendás gitárosa. Erre legalábbis szakmai berkekben már fel kellett hogy kapják a fejüket az emberek. A mai zenehallgatók többsége már nem feltétlenül, ahhoz mondjuk legalább a TNT miben...
Mire ezt az írást olvassátok, már 2003-at írunk, erre Mike Amott gitáros (lásd még Arch Enemy) és az ő lelki koldusai új lemezükön is mintha valahol 1973-ban járnának... Hiába, attól, hogy valami modern, még nem szükségszerűen jó. A legkorszerűbb samplerekkel, effektekkel, satöbbivel súlyosbított megahangzás sem ér önmagában sokat, ha nem sikerül l...
Német zenekar olasz kiadónál - tökéletes nemzetközi true metal kooperáció, távolról sem tökéletes végeredménnyel. Szerencsére nem a harmincezredik (vagy háromszázezredik, mittudomén!..) Hammerfall-, netán Rhapsody-epigonnal van dolgunk.
Uwe Groebel, a német Naevus egykori gitáros-énekese hozta létre ezt a formációt, amelynek első teljes albumát még tavaly jelentette meg a Hegedűs Márk vezette magyar-osztrák PsycheDOOMelic kiadó. A Voodooshock egészen korai felállásában End Of Green muzsikusok tevékenykedtek Uwe mellett, a mostani tagság pedig két svájci doomsterrel vált teljessé.
Finnország talán legelvetemültebb grindcore bandája már tíz éve dolgozik, a Murderworks pedig a kilencedik kiadványuk. K (polgári nevén Kai Hahto) dobos közel olyan mértékű pusztítást visz véghez a szerkóján, mint a borítón látható, véráztatta ruhájú hentes a vágóhídon és a torokszaggatóan ordító G sincs különösebb tekintettel az ember dobhártyájár...
Négytagú olasz bandáról van szó, akikről már az avítt borító láttán is sejthető, hogy nem hétköznapi mjuzikkal állnak elibénk. A legalább körülbelüli érthetőség kedvéért idéznem kell az anyaghoz küldött ismertetőből: "avant-garde dark gothic". Mi több: érdekességként megtudhatjuk még, hogy a Katatonia stílusát vegyítik bizonyos new wave és darkpop ...
Ha klasszikus power metalról van szó, alighanem én vagyok az a lény, aki a leggázosabb anyagból is megpróbálja kimazsolázni a legcsekélyebb pozitív, értékelhető részeket is, hogy minél magasabb pontszámot kicsikarjon egy-egy albumból.
Az Árnyak megifjodott! Vagy nem is tudom, mindenesetre mintha friss élet költözött volna a csapatba. Az igaz, hogy nem követtem mindig figyelemmel a csapat ténykedését, a demós korszakuk tetszett, aztán jött nálam egy kis szünet, majd a Nehéz csend, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Valahogy elment mellettem a zene, pedig próbálkoztam vele. Ezé...
Brit kiadó válogatás cd-jét takarja a fenti kissé erőszakos cím. Figyelemfelkeltő, az tény. Bár 2001-es kiadás, mostanában jutott el hozzánk és nagyrészt feltörekvő nu metal csapatok zenélnek rajta.
Az amerikai Nile felbukkanásával új színnel lett gazdagabb az extrém zenék palettája. Karl Sanders énekes/gitáros és társai az Amongst the Catacombs of Nephren-Ka címet viselő bemutatkozó albumukon máris kialakult egyéniségről, kiforrott zenei és szövegi koncepcióról, valamint magas szintű hangszeres tudásról adtak számot.
Már úgy vágtam neki Spockék új duplájának meghallgatásába, hogy tudtam, a zenekar "agya", Neal Morse énekes-szintis-gitáros megtért, és a zene helyett a lelki életet választotta... Nos, lelke rajta, pedig ezzel a lemezzel (is) marha sokat adott a progresszív zenei világnak.
A Paradise Lost Symbol Of Life című lemeze a megjelenés óta a kezem ügyében van, rengeteget hallgattam azóta, mégis sikerült elodáznom a kritikát. Pedig... Pedig a zenekar visszatért arra az ösvényre - na jó, nem teljesen az eredetire, de ezt senki nem várta tőlük - amin mindig is járniuk kellett volna a One Second óta.
A Denevér Stúdió gondozásában jelent meg tavaly a Somewhere In Hungary. Cserfalvi "Töfi" Maiden-mániáját ismerve nem ért meglepetésként senkit, hogy Iron Maiden tribute lemezt készítettek.
Aszongya a promó CD kísérőlevele, hogy ez az amerikai banda az, amire a világnak szüksége van. Hűha. Gondolkozom erősen, hogy akkor én kívül esem az általuk ismert világegyetemen? Ufó vagyok? Mivel sajnos nekem abszolút nem hiányzott ez az ötlettelen rakenról.
Már hallom is a hangokat: kifelé a teremből! Bevallom, először én is azt gondoltam, hogy el kell hagynom a termet a pózolókkal együtt, de azért nem eszik olyan forrón a kását! A Zanzibárt először olyan lájtos Vénusznak gondoltam, itt is két faszi bazsevál a gitáron, láttak pár rock klipet és az alapján mozognak a gitárral, mert ami gitár itt van, ...
Jaj, de hülye neve van ennek a zenekarnak. Betűzd ki vagy mondd ki... Az infólap szerint a csapat ötödik lemezét tartom a kezemben, természetesen rendkívül egyéni stílusú formációról van szó. Indítsuk. Két és fél perc eltelt, eddig csak vmi mormogást hallottam meg halk akusztikus gitárt, jön a szintiszőnyeg, hú, itt érzésem szerint szomorkodni fogu...
Ez a svéd csapat a vérbeli underground hozzáállást, a küzdeni tudást és a zene iránti maximális elkötelezettséget példázza. 1990-es megalakulása óta jó pár anyagot kihozott már pocsékabbnál is pocsékabb kiadói háttérmunkával (ezek a kiadványok hol teljesen elkallódtak, hol újrakiadásra kerültek évek múltán), miközben a tagság is gyakorta cserélődöt...
Egy basszusgitáros/énekes, egy gitáros és egy dobos - ebben az összeállításban dolgozik a fegyverneki Zuhatag, a Mindentfelőrlő pedig az aktuális anyaguk. Egyébiránt a játékidő és a felvétel minősége (Denevér stúdió!) alapján nyugodtan beszélhetünk teljes albumról. A tíz nóta egy-egy tömör, de velős rock'n'roll igazság, valódi életérzés; kit érdeke...
Furcsa átalakuláson ment keresztül a Dark Clouds az évek folyamán. A lassú doom/death csapatból valamiféle fura metalt játszó, erősen társadalomkritikus brigád lett. A debütáló lemez, a Nadir után elég sok huzavona akadt a második lemez kiadása körül, a Nephilim kiadó ugye eltűnt, mint szamár a ködben, így a srácok ott maradtak egy lemezanyaggal, a...
Megérkeztek az "öregek"! Készíthetik a bukszát mindazok, akik elkötelezett hívei a svéd muzsikusok munkáinak! Nagy meglepetésekre senki se számítson - a Hammerfall inaszakadtáig kitart az eredeti úton, hajszálnyit sem tér le a kitaposott ösvényről.
Facebook
Twitter