Az In Vain egy irgalmatlanul tehetséges norvég prog/death/black metalos alakulat, akik két évtizedes múltjuk és az általuk alkotott nagyszerű zenék ellenére sajnos még manapság is bőven radar alatt mozognak. Ez ügyben viszont saját magukon kívül tulajdonképpen nem is nagyon mutogathatnak másra, hiszen legkésőbb a 2013-as Ænigma (te jó ég, már az is egy évtizeddel ezelőtt volt?!) kapcsán egyetlen nyakreccsentő, a holdig visszhangzó mozdulattal kapta fel rájuk a fejét a komplett szcéna. Az idén végre megérkezett Solemn azóta mindössze a második, összességében pedig az ötödik sorlemezük, és az Ænigma-hatás tartósságának legjobb bizonyítéka, hogy a hobbiprojekt-léptékű életjelek ellenére az underground hype ma is észlelhető körülöttük. Veszettül vártam én is az új lemezt, hiszen velük kapcsolatban az a legenda is határozottan tartotta magát, hogy mindig a páratlan számú alkotásaik jelentik az igazi nagy dobást. A Solemnnel tényleg nagyot dobott a kristiansandi hatos, engem azonban ezúttal nem igazán találtak el.