Bár rendszeresen pörgetem az év végi megjelenés óta, valahogy nehezen akaródzott megírnom ezt a pár bekezdést az új Tribulationről. Nem mintha nem tetszene a lemez, mert tetszik. Viszont egyértelmű cezúrát jelent a svéd dark/gót/death/doom-mesterek pályafutásán, és annyira azért nem érzem kiemelkedően erősnek, hogy borítékoljam: mindenki velük tart a korábbi követők közül, ráadásul még új rajongókat is szereznek majd vele.
A Gaerea elég komolyat lépett előre a legutóbbi Mirage lemezzel, és jó esélyt látok rá, hogy a tavaly év végén kijött folytatással ismét sikerül bővíteniük a táboron. Az arctalanságba burkolózott portói csapat nyílegyenesen halad előre a kijelölt úton, a Coma a Mirage utáni következő lépcsőfokot jelenti – igazából teljesen kiszámítható irányba mentek...
A semmitmondó név és lemezcím, illetve a még semmitmondóbb – hogy azt ne mondjam, igénytelen – borító egy igazi underground legendát takar Michael Wilton személyében, a lemez pedig félig-meddig szólóalbumnak minősül a Queensryche gitárosától. Az anyag a minimálisabbnál is minimálisabb reklámmal jelent meg december első felében, amit annyira nem tud...
A mi kommentszekciónkban is épp éles „vita" folyik arról, hogy szarabb ember-e, aki gengszterrapet hallgat, mint aki black metalt (nem), illetve, hogy fizikailag létezhet-e olyan, aki képes egyszerre szeretni Ganxsta Zolee-t és a Blut Aus Nordot (igen). Eközben mondjuk egy sor frissebben felbukkant előadó sikerei önmagukban is elég csattanós válasz...
Gyakran előkerül, mi mindent szeretnétek olvasni a Klasszikushockban a meglévő és készülő cikkek mellett. Természetesen mi is tudjuk, hogy sok még a restancia a legkedveltebb rovatunkban, akár egyes előadókra lebontva, akár a hiányzó nagyok számát tekintve – de épp ez ebben a szép, hogy sosem lehet teljes a kép, és mindig lesz mit feldolgozni ott. ...
Ahogy mostanában a net sötét tárnáiban bolyongok, meglepve látom, mennyire megosztja a népet a Seven Hours After Violet. Nem elég újító, mondják az egyik sarokban; ez a zene új iránya, írják a másikban. Persze, értem én, engem is el szokott kapni a túhevített lelkesedés, a remény meg a himalájányi elvárások, rajongani akarunk meg új kedvenceket ava...
A Dream Evil Fredrik Nordström producer és Niklas Isfeldt énekes bandája. A két figura akkor cimborált össze, amikor előbbi melózni kezdett a Hammerfall bemutatkozó anyagán , utóbbi meg a vokálokat tolta Joacim Cans énekes alá. A haverságból 1999-re fejlődött ki a Dream Evil zenekar, és mivel Nordström nem csak producer, hanem másodállásban dalszerző...
A Kings Of Mercia név Jim Matheost, a Fates Warning alapító gitárosát és Steve Overlandet, az FM frontemberét takarja, akiket – mintegy mellékesen – két további világnagyság segít a ritmusszekcióban Simon Phillips és Joey Vera személyében. Ez persze stúdióprojekt, nem tényleges zenekar, mivel azonban a Fates felhagyni látszik a lemezkészítéssel, Ji...
Ronald Galletti, azaz Nasty Ronnie egy egykori profi pankrátor, aki 1983-ban szállt be az ekkor még női énekessel, Nightmare néven működő zenekarba, ami innentől Nasty Savage lett. 1990-es feloszlásukig aztán három nagylemez meg egy EP jött ki tőlük. Ezek nem futottak különösebb kört a mainstreamben, a formáció a thrash metal fénykorában is megmara...
Nehéz lenne annál lelkileg megterhelőbb eseményt elképzelni egy zenekar életében, mint amikor egyik zenésztárs idő előtt távozik. Az Asphalt Horsemen egyik fő oszlopa, dalszerzője és vélhetően apafigurája, Matyasovszki Géza emlékének szentelték a nevében, kiállításában is beszédes új lemezt a srácok. Nem is akarok a történteken feleslegesen merenge...
Öt év telt el a Grand Magus legutóbbi albuma, a Wolf God óta, de aligha leplek meg, ha elárulom: a zeneanyag alapján korántsem tűnik úgy, mintha kimaradt volna ez a fél évtized. Magyarul, JB, Fox Skinner és Ludwig Witt ott folytatja, ahol abbahagyta. Ha jóindulattal közelítek, azt mondom, elhajlások nélkül, őszintén és autentikusan nyomják, amiben a ...
Chris Impellitteri egy amerikai fickó, aki a neoklasszikus gitározás amerikai szteroidokon felpumpált verziójában utazik. Hősünk a Vice zenekarban töltött, rövid demós korszakot követően, 1986-ban már a saját maga után elkeresztelt bandában folytatta a muzsikálást, ahová át is mentette ex-Vice-os kollégáját, Rob Rock énekest. Egy évre rá kijött a b...
Hat év telt el az Orange Goblin legutóbbi albuma, a kiválóan sikerült The Wolf Bites Back óta. Oké, ebben volt egy kétéves covid-leállás is, de a szokásosnál azért így is hosszabbra nyúlt a szünet, szóval volt benne valami megnyugtató, amikor nyáron végre kijött a Science, Not Fiction. És nem pusztán a lemezmegjelenés tudata miatt, hanem mert Ben War...
Ha elsőre nem lenne ismerős a név, a Powerflo az a zenekar, amiben a Cypress Hill rappere, Sen Dog és a biohazardos Billy Graziadei egyesítették erőiket. Ők ketten a State Of The World Address óta hivatalosan is nagy cimborák, 2016-ban pedig elérkezettnek látták az időt, hogy egy közös bandát is összehozzanak. Mikor aztán csatlakozott hozzájuk Christ...
A magam részéről kicsit későn kapcsoltam az Unto Othersnél: már bőven kint volt a legutóbbi, 2021-es Strength, amikor alaposabban fejest ugrottam amúgy távolról sem átfoghatatlanul terebélyes munkásságukba. A nagy dömpingben nem hibáztatom magamat emiatt – főleg, hogy semmi sincs még veszve, ugyanis meggyőződésem, hogy a portlandi csapat még mindig...
November végén már a negyedik Body Count nagylemez jelent meg a banda 2009-es újjáalakulása óta, ezzel pedig eljutottak oda, hogy az ismételt aktivizálódást követően pontosan ugyanannyi korongjuk jött ki, mint az első korszakban. Ráadásul a mostani felállás kétségkívül jobb, mint bármelyik korábbi. A zenekar nemcsak egyéni szinten áll profibb muzsi...
A „ki milyen hordozón/platformon hallgat zenét, és vajon ő a hülye-e emiatt, vagy épp ellenkezőleg, a többiek?" téma bármikor képes nehéz kőként landolni a kommentszekciók állóvizében. Bennem semmilyen indulatot nem kavar a kérdéskör, mivel igyekszem funkcionális szempontból nézni a dolgot: a CD-gyűjteményemhez ragaszkodom, de lejátszóm már nincs, ze...
Néhány éve, az Evan Rachel Wood-botrány kirobbanása idején egy lyukas garast sem adtam volna Brian Warner és a Marilyn Manson további karrierjéért. Egyébként is rendkívül lehangoló volt figyelni az előző bő évtizedben, amint az elaludni nem akaró gyerekek riogatására alkalmas utolsó rocksztár nem evilági vadállatból fogatlan oroszlánná satnyul. Sok...
Tegyük fel a kérdést: milyen elvárásaink lehetnek még 2024-ben az Opethtel kapcsolatban? Én személy szerint nem várok már tőlük csodát, hiszen valamennyire kiszámíthatóak lettek ők is, harmincnégy (!) éves zenekartól pedig eleve őrültség lenne újabb Still Life-ra, Blackwater Park ra, netán Watershed re számítani. Nyilván nem panaszkodás ez részemről, c...
Immáron több mint három éve nincs köztünk a Trouble legendás ex-frontembere, Eric Wagner. Az énekes utolsó karrierkorszakának fő csapásvonalát a The Skull zenekar jelentette, ahol az énekes Lothar Keller gitárossal és a szintén Trouble-múlttal rendelkező Ron Holzner basszerrel zenélt együtt. Utóbbiak most az elmúlt időszakban már többször turnézott...
Vérfagyasztóan egyszerű a megfejtés az év talán leghülyébb zenekarnevére: az anagramma a Dødheimsgard (lustáknak DHG) betűiből lett kikeverve, és hogy a dolog ne legyen jó erkölcsbe ütköző, személyesen a DHG-főnök Yusaf „Vicotnik" Parvez (itt Mr. Vicxit Baba Maharaja) követte azt el. Akár szólóprojektnek is hívhatnánk a sztorit, ha nem lenne maga a...
Az Attacker vérbeli kultbrigád, akik régisulis, vegytiszta US power metalban utaznak. 1984-ben alakultak, azaz idén ünneplik negyvenedik születésnapjukat, a jubileumot pedig egy The God Particle címre keresztelt friss anyaggal is igyekeznek emlékezetessé tenni. Ez már a hetedik nagylemez a sorban, és még áprilisban látott napvilágot, de mivel eleve...
Nagyon régen nem létezett olyan masszív elszigeteltségben az Ulver, mint amelyben manapság dolgozik. Az év végén, afféle kellemes meglepetésként megérkezett tizenharmadik sorlemezük, a Liminal Animals kapcsán a kommunikáció egyértelműen a hőskorra utal vissza, amikor a „központból" érkező, nyúlfarknyi, rejtélyes módon megfogalmazott sajtóközleménye...
Kicsit megtévesztő az új Blues Pills címe, a Birthday ugyanis nem a banda valamely kerek szülinapját ünneplő válogatás vagy koncertanyag, hanem a negyedik nagylemezük. Kapcsolódik azért hozzá valamiféle jubileum, hiszen éppen tíz évvel követi a 2011-ben alakult zenekar legelső nagylemezét , a koncepció mögött azonban nem ez, hanem Elin Larsson gyerme...
Az idei év egyik legkellemesebb meglepetése számomra a Cemetery Skyline. Az északi szupergroupban igen komoly pedigrével rendelkező underground versenyzők egyesítették erőiket: Mikael Stanne énekes (Dark Tranquillity, The Halo Effect, Grand Cadaver), Markus Vanhala gitáros (Insomnium, Omnium Gatherum, I Am The Night Horde), Santeri Kallio billentyű...
A brit High Parasite új csapat, és elsősorban nyilvánvalóan Aaron Stainthorpe jelenléte, illetve Gregor Mackintosh produceri-kollaboránsi szerepe miatt kapta fel rá a fejét, aki felkapta. A zenekar agytrösztje ugyanakkor nem a jelenleg határozatlan szüneten lévő My Dying Bride frontembere vagy a Paradise Lost gitárosa, hanem Daniel Marcus „Tombs" L...
Várható volt, hogy előbb-utóbb megcsinálják, csak ki kellett várni hozzá a megfelelő pillanatot... Ami a jelek – vagyis a kvantitatív értelemben egészen elsöprő fogadtatás – alapján el is érkezett. Bár mint minden ilyen helyzetben, a viták és a heves indulatok természetesen a Linkin Park esetében sem úszhatók meg. Miért tértek vissza, sőt...
Facebook
Twitter