Őszintén? Nem gondoltam, hogy ez az album valaha megjelenik, több okból sem. Elsősorban azért, mert Don Dokken hangjának másfél évtizede zajló, döbbenetes mértékű amortizációja eleve megkérdőjelezte a folytatás realitását. Emlékezzünk csak: sokan már a Lightning Strikes Again idején húzták a szájukat, ám az még semmi nem volt ahhoz képest, ahová az e...

Kellemes meglepetésként érkezett a The Shadow Inside, a hatodik Sadus-nagylemez, hiszen a kíméletlen thrash metalban utazó, kultikus csapat 2006-óta nem nagyon csinált semmit. Bár hivatalosan sosem oszlottak fel, már az akkor megjelent Out For Blood is egyfajta visszatérésnek volt tekinthető, hiszen kilenc évvel követte az Elements of Angert, most ...

Ronnie Romero sajnos nem azt a pályát futja be, amit a hozzá hasonló kategóriában mozgó torkoknak egy igazságos világban be kellene futniuk, hanem amire a mai rockszíntéren lehetőségük van. A Ritchie Blackmore által felfedezett chilei énekes minden túlzás nélkül az egyik legjobb hard rock hang, akit az elmúlt tíz évben megismert a világ, ám ahelyet...

Érdekes lenne tudni, vajon milyen logika húzódott meg e kiadvány piacra dobása mögött. Adott hét (plusz egy), az elmúlt két évtized folyamán valamilyen formában, hol elrejtve, hol nagyobb füsttel, de már kivétel nélkül nyilvánosság elé tárt feldolgozás a Dimmu Borgir boszorkánykonyhájából, mindössze 32 percben, és ennyi. Ha harminc – vagy üsse kő, ...

John Baizley fokozott kísérletezést emlegetett az új Baronesst felvezető nyilatkozatokban. Nem mondanám, hogy ezzel lehetne a legjobban összefoglalni a Stone lényegét, annyi azonban bizonyos: kissé más irányt vettek az előző néhány anyaghoz képest. A zene továbbra is ízig-vérig Baroness, de ismét elmozdultak egy koszosabb, súlyosabb, kaotikusabb vo...

Eléggé elhanyagoltuk shockilag a black metal görög vonulatát, amire nincs is különösebb mentségünk. A norvég szál annak idején nem csupán Görögországig, de még Japánig is elkúszott a kazettacserebere és a postai levelezőlapok szárnyán, hogy aztán – a lehető legszerencsésebb módon – szintén helyi jellegzetességgé, egyedi főzetté forrja ki magát. Kev...

Mindig él bennem némi egészséges szkepticizmus a tizenéves kihagyások után lemezzel előrukkoló zenekarokkal szemben. Ahol ennyi ideig nem születik semmi a műhelyben, ott ennek minden bizonnyal megvannak a maga okai: megszűnt a zenekari egység, elfogyott a mondanivaló, kiürült a fegyvertár, miegymás. Ilyen monstre szünetek után általában kérdésesnek...

Corey Tayor nem az a pihenős típus, és úgy fest, a Stone Sour tartósnak látszó leállása mellett mindenképpen szüksége van egy projektre, ahol kiadja magából a Slipknotba nem passzoló zenei ötleteit is. A három évvel ezelőtti CMFT album után tehát most megérkezett a CMF2 címet viselő folytatás, amit az énekes egységesebbnek, súlyosabbnak és mindennek ...

Szimpla remaster/újrakiadás kombóról van itt szó, amelybe a bevallott elfogultságom és bizonyos kézzel fogható elmaradások miatt látok bele ezúttal ennél többet. A Head Control System a MySpace-korszak tipikus terméke volt, amikor a zenészek számára néhány kattintással bármilyen együttműködés megvalósítása realitássá válhatott. Annak például egésze...

Idén két alkalommal is bemutathatta tudását a hazai közönségnek a Phil Campbell And The Bastard Sons frissített felállása, hiszen nem elég, hogy ők melegítettek a Guns N′ Roses előtt a Puskásban, de augusztusban a Tábor Fesztiválon is el lehetett csípni őket , sőt, én még egy speckó, százszázalékos Motörhead-szettet is láttam tőlük Lengyelországban. Aztá...

Nem mondom, hogy nem próbáltunk meg mindent, mert megpróbáltunk. Huszonöt hosszú évig őriztük a kapukat, állhatatosan figyeltünk már az Árulkodó Jelekre is, de mostanra nem bírtuk tovább. Miközben a covid újra és újra meglendülő ökle elől is rendre ki kellett térnünk, a Tehetséges Fiatalok és a Nagy Öregek következetes elhallgatásának frontján is n...

Zenéjének stílusa és minősége alapján észak-európainak tippeltem volna a Nitrate-et, amikor néhány évvel ezelőtt először beléjük futottam, pedig a csapat angol, konkrétan nottinghami, és ez a negyedik nagylemezük, egyben az első a Frontiersnél. Bár az említett első találkozásnál is rokonszenvesek voltak, akkor és ott valahogy elmentünk egymás melle...

Felteszem csak úgy magamnak a kérdést, hogy Amalie Bruun, azaz Myrkur vajon hiteles előadóművésznek számít-e bizonyos körökben? Nem ismerhetem mindenki álláspontját, de feltételezem, hogy azon trve black metal-arcok szemében, akik még a mackósajtban is pandát vizionálnak, s még a tizenharmadik lemezükön is ugyanazt a könyörtelen őskáoszt tolják, a ...