Szomorúan és nem is olyan enyhe rosszallással figyelem évek óta, ahogy George Lynch aprópénzre váltja hírnevét egymásra halmozott és egyre jelentéktelenebb projektalbumaival. Persze értem én, hogy ezek java – például a botrányosan szar és tök felesleges Heavy Hitters lemezek vagy a hiteltelenségük okán alig egy fokkal jobb Sweet/Lynch-anyagok – lem...

Ha csak minimális intenzitással is, de követted az elmúlt években a dallamos metál világát, pontosan tisztában vagy vele, hogy az egykor a melodikus fémzenék mentsváraként szolgáló olasz Frontiers kiadó szép lassan irányt, illetve mértéket tévesztve fokozatosan átment az ilyen-olyan, sok esetben teljesen érdektelen, úgynevezett szupergrupok lerakat...

A kaliforniai Haunt egészen bizarr formáció. Eleinte fejnehéz, de hagyományos zenekarként indultak, aztán a negyedik lemezre a stúdióban is Trevor William Church egyszemélyes gépezetévé vált a sztori, mindez azonban nem lassította le a dolgokat. Most ott tartunk, hogy a formáció mindössze hat éve alakult, de valósággal ontják az albumokat, a mostan...

A The Oncoming Storm és a III: In The Eyes Of Fire idején óriási kedvencem volt az Unearth, aztán beálltak nálam a mindig kicsit hasonló recept alapján főző csapatok sorába: szívesen meghallgatom az új lemezeiket, de hosszabb távon már nem ragadnak be a lejátszási listáimba, és kicsit össze is folynak. Érdekes, hogy ennyi idő után most épp az egyik ala...

A Stardust ritka szép sztori a dallamos hard rock tekintetében egyébként sem különösebben dúskáló hazai mezőnyben, hiszen a csapat első albuma, a Highway To Heartbreak az irányzat legerősebb nemzetközi kiadójánál, a Frontiersnél jött ki. Már a debüt is kiválóan sikerült, a folytatás azonban talán még izmosabb lett, és tényleg minden túlzás nélkül oda...

A bergeni Keselyűk negyed évszázad alatt jutottak el az Arcturustól valami egészen egyedi, csak rájuk jellemző muzsikáig, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egy operett-társulatot csapdába ejtettek volna egy cirkuszi sátorban, miközben prog, dark, avantgarde metálos rajongók nyomasztanák őket szüntelenül a kedvenc zenéikkel. A Bjørnar Erevi...

Különösebben nem perzselte fel a világot, mi több, még a hard rock undergroundot sem, de azért a beavatott kevesek mind tudják, hogy a Vandenberg visszatérő lemeze, a 2020 kiemelkedő stílusgyakorlat volt a sokat látott stílusban. Persze mindent hallottunk már az utóbbi ötven évben, amit Adrian Vandenberg és társai elővezettek rajta, de bizonyos zenék...

Nemrég egy turné keretében közösen ünnepelhettük a Marduk harmincadik születésnapját, az a koncert pedig a legkevésbé sem egy múltba révedő, önmagát ünnepeltető brigád haknija volt, sokkal inkább egy sallangmentes, puritán köszöntő a nagy út egy állomásán. A svéd black metal intézmény a jelenkori teljesítménye alapján is kiköveteli magának a megkülön...

Egy közelmúltban felmelegített régi nyilatkozat és az Alice Coopert évtizedek óta támadó keresztény kinyilatkoztatások hatására, elkezdtem érdeklődni a kényes témakör iránt, amiről egyébként mindig is elég csekély ismeretekkel rendelkeztem. Katolikus neveltetésemnek köszönhetően első körben jómagam is elmorzsoltam az imákat nevezett s eltévelyedett...

Hat éve, a 2017-es Motherblood óta nem készített új albumot a Grave Pleasures, én meg szinte már meg is feledkeztem Mat McNerney, azaz Kvohst e bandájáról. Ebben az esetben azonban a hosszú szünet szerencsére kifejezetten áldásos hatással volt a zenekarra, a Plagueboys ugyanis csaknem tökéletes stílusgyakorlat a bandától. Ott folytatják, ahol abbahag...

Kissé furcsa helyzetben jelent meg az új Devildriver. Bár az albumot egy időben írták és rögzítették az előző, 2020-as első résszel , a kettő között az összes hangszeres lecserélődött Dez Fafara énekes és Mike Spreitzer gitáros mellett. Ezen felül mintha kissé magára is hagyta volna a banda ezt az új albumot, hiszen a frontember a megjelenés után gya...

A Danger Danger tulajdonképpeni utódcsapatának is tekinthető The Defiants mindenképpen a mérleg pozitív serpenyőjében helyezkedik el az utóbbi évek dallamrock-történései között. Bruno Ravel basszusgitáros, Paul Laine énekes és Rob Marcello gitáros ugyan nem faragott koncertező, ténylegesen létező és aktív bandát a formációból, de a Drive már a harm...

Ritka manapság az olyan lemez, főleg a metálszíntér vezető kiadói istállóiból, amit szabályosan alig bírok végighallgatni. Régóta bejáratott keretek között mozog az egész műfaj, az alappillérként és kapuőrként működő komoly, tőkeerős underground és fél-underground cégek pedig általában odafigyelnek rá, hogy ne engedjenek át nagyon léc alatti produk...