A német, instrumentális zenét játszó Long Distance Calling zenekar nem ismeretlen számomra, néhány korábbi lemezüket hallgattam is, csupán a kritikaírós szórásból maradtak ki végül, valahogy nem gyakoroltak rám sosem AKKORA hatást, mint az idei, beszédes című How Do We Want To Live?-vel. Persze ehhez kellett az is, hogy a zenekar kilépjen a komfortzójánájából, illetve új útra tévedjen, ahol a korábbiaknál sokkal intenzívebben és hangsúlyosabban használja az elektronikát.
Az önismétlés foka. Akár ezzel az egykori Robert De Niro nevével fémjelzett klasszikus thrillerből átalakított szójátékkal is illethetnénk Neal Morse legújabb dalgyűjteményét, amelyek közül az utóbbiakat jómagam lassan már képtelen is vagyok számon tartani. Az addig oké, hogy volt egyszer valamikor egy nagyszerű Sola Scriptura, de hogy abból a láts...
Ha már a sors úgy hozta, hogy az új Haken-lemezre az eredetileg tervezettnél – a jól ismert okok miatt – némileg többet kellett várni, én sem kapkodtam el ennek a cikknek a megírását. Amikor a nyár közepén végre meghallgathattam a Vector folytatását, hirtelen euforikus érzés lett úrrá rajtam, és tapasztalatból tudom, hogy nem mindig tanácsos ebben az...
Lehet, hogy a korral jár, de néhány éve kimondottan szívesen hallgatom már nemcsak háttérben, filmekben/sorozatokban vagy épp házibulikon, de célirányosan is a különféle '60-as és '70-es évekbeli, nem kimondottan rockzenéket. Soul, funk, blues, Motown és/vagy mindezek ötvözete: jöhet bármelyik. Persze nyilván csak messziről ugatom ezeket a stílusok...
„Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: 'Lázár, jöjj ki!' És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: 'Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!'" /János evangéliuma 11:43-44/
Nem mondhatnám, hogy az Apey & The Pea annyira rosszul érezte volna magát, és talán nem is szaglott annyira, mint a feltámasz...
Mit vársz 2020-ban egy metálosan zúzó hardcore zenekartól? Minimum azt, hogy csapjon orrba, és kényszerítsen ugrálásra, hogy ökölbe szorított kézzel ugrálj és skandálva köpködd a dalszövegeket. Nos, a Century Mediánál debütáló, Menace című lemez a 2004 óta működő belga Nasty zenekartól talán ezt nyújtja. Vagy talán mégsem. A zenekarfotót elnézve a ...
Nem tudom a választ, ha esetleg megkérdeznéd: mégis, mire számítottam? Annál bizonyosan többre, mint amit 2017-ben láttam a Budapest Parkban . Ráadásul, ahogy ott is leírtam, nem egyszeri megbicsaklásról, hanem hosszú évek óta tartó, nyílegyenes lejtmenetről van szó (a) Marilyn Manson esetében. Zenekarról beszélni mondjuk nincs is különösebb értelme,...
Mára a death metalnak is ezer különböző iránya, elfajulása jött létre, komplett kis mikroszínterekkel, ahogy kell. Ugyanakkor még mindig akadnak zenekarok a fiatalabbak között is, akik nem szeretnének kísérletezni, újítani, überkomplexen játszani, netán tovább fokozni a brutalitást (ha még lehetséges ez egyáltalán), hanem simán csak az örök klasszi...
Nem hinném, hogy nagyon meglepném a progresszív doom stílus rajongóit, ha a houstoni illetőségű Oceans Of Slumber négy esztendővel ezelőtt megjelent második albumát a 2016-os év egyik csúcsteljesítményének nevezném. A Winter az akkori év végi listám második helyét is kibérelte magának, ami már önmagában is sokat elmond az amerikaiak rám – illetve a s...
Úgy nagyjából azóta teljesen nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az Ulver mindenféle kategórián felül áll, amikor képesek voltak a világtörténelem egyik legkaotikusabb, legelvetemültebb lemeze, a Nattens Madrigal után mindössze egy évvel előrukkolni a Themes From William Blake's The Marriage Of Heaven And Hell ambientes hangulataival. Nem állítom,...
A Shockmagazin Vallásügyi Főosztályának Andor kollégánk által kinevezett vezetőjeként nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a Stryper legújabb albumáról írjak. Elsőre kényelmetlennek gondoltam, mert annyira rég hallgattam a banda bármelyik lemezét, ráadásul a mondanivalójukat is kellően tisztes távolból szoktam kezelni, ugyanakkor voltak azok a ...
Ha egy zenekar az InsideOut kiadóhoz kerül, az valahol garancia a minőségre, mindig kíváncsian várom az új felfedezéseket, néhány gyöngyszem mindig megakad a hálójukban. A származásilag már a nevéből is behatárolható (egyébként tényleg svéd) Gösta Berlings Saga új lemeze, a Konkret Musik pedig az én hálómon is fennakadt, és ugyan július végi volt a...
A Ted Poley énekes (Danger Danger), Steve Brown gitáros (Trixter), Chuck Bürgi dobos (Rainbow) és Greg Smith basszer (Alice Cooper, Rainbow) nevével fémjelzett Tokyo Motor Fist első lemezéről nem írtunk három évvel ezelőtt, ami talán mulasztás, talán nem – a lemez nem volt rossz, hallgatgattam akkoriban, de megkerülhetetlennek azért távolról sem ér...
Szinte meglepő, milyen nyilvánvaló '90-es évekbeli extrémmetálos hatásokat villant a rövid bevezetés után a szokásos présgép-riffet csatasorba állító You Can't Save Me indításban az Omega Diatribe. Nem mintha eddig ne tudtuk volna, hogy a srácok ezeken a muzsikákon szocializálódtak, a dal letisztult, körvonalazott megközelítése azonban minden előzm...
Nagy lendülettel, szépen kivitelezett, ívelt pályán repült át a levegőben Zakk Wylde frissen kicsomagolt, játék freestyle motocross-versenyzője az egymásra halmozott Black Label Society CD-gyűjtemény felett. A műanyag bábu talajfogása persze már korántsem volt ennyire kifogástalan, azonban az attrakció alatt folyamatosan fejhangon vinnyogó hősünket...
Az ígérethez híven megérkezett a februári Telemark EP komplementere a Pharos képében, amely ismét egy középlemez , három saját dallal és két feldolgozással. Ezek az EP-k hivatottak felderíteni az ihsahni spektrum két végpontját, így a legutóbbi, szigorú nordikus támadással ellentétben ezúttal a notoddeni mester legdallamosabb elképzeléseivel szembesülh...
Habár lemezgyűjteményem jelentékeny részét képezik a tágabb értelemben vett instrumentális rockzene klasszikus és kultikus darabjai, már jó ideje nem villanyoz fel túlságosan a matematikai alapokon nyugvó torzgitározás, a koordinátarendszerben szinuszfüggvényként felrajzolható, vég nélküli arpeggiók és a lineáris algebra segítségével értelmezhető s...
Idén novemberben lesz hat éve, hogy elhunyt Wayne Static, a Static-X egykori, égnek álló hajú frontembere. Annak a zenekarnak a frontembere, amely a 2009-es Cult Of Static című lemez után nem sokkal atomjaira robbant, olyannyira, hogy Wayne halálakor sem voltak még beszélőviszonyban a tagok. Hogy ízléses dolog-e ennyi évvel az énekes halála után új ...
Akármihez is fog, Phil Anselmo örökre a Pantera egykori frontembere marad, amivel nyilván ő van a leginkább tisztában, és ugyan egy időben menekült a dologtól, az utóbbi években már teljes mellszélességgel felvállalta az örökség ápolását. Ezzel önmagában nincs semmi gond, de ne kerülgessük a forró kását: Anselmo adottságai eléggé megkoptak már ahho...
Több mint két évtized ismeretség és tapasztalat alapján sem tudnám pontosan meghatározni az elvárásaimat a Pain Of Salvationnel és aktuális hanghordozóival kapcsolatban, ami különösen jó hatással van a kíváncsiságra éhes, újdonságokra fogékony gyermeki énemre. A kiszámíthatóság és a múlt ködébe veszett dolgokhoz való ragaszkodás általában nem az én...
A From Hell évekkel ezelőtt amolyan underground szupergroupnak tűnt az első hírek alapján, hiszen az alapító George „Aleister Sinn" Anderson énekes/gitáros által alapított csapat felállásában egyaránt ott találtuk Steve Smyth gitárost (Nevermore, Testament, Forbidden), Paul Bostaph dobost (Slayer, Forbidden, Exodus, Testament) és Damien Sisson bass...
A kitartás szobrát Geoff Thorpe-ról lehetne mintázni. Bár a gitáros/zenekarvezető és csapata sosem heverte ki a klasszikus éra énekesének tragikus halálát (Carl Albert autóbalesetben hunyt el 1995-ben), a Vicious Rumors ma is itt van, és rendületlenül menetel előre. Dacára annak, hogy a banda körüli énekes- és tagcserék szinte már-már követhetetlen...
Sokak szemében számít (ha nem is vállalhatatlan, de legalábbis) bűnös élvezetnek az Alanis-lemezek hallgatása, még 2020-ban is. Félretéve a viccet, és azt a tényt, hogy valóban törzskönyvezett, klasszikus iskolás popzenéről beszélünk, azért messze nem ilyen szimpla a kép. Történt azért pár dolog azóta, hogy az MTV-ből megállás nélkül ömlött, ahogy ...
Akadnak egészen furcsa evolúciós utat bejáró zenekarok. A kanadai Protest The Hero kétségtelenül ilyen, hiszen a csapat korai gyökerei egyértelműen a punk/hardcore színtéren keresendők, ahonnan valami egészen beskatulyázhatatlan valamihez jutottak el az évek során. Nem feltétlenül akarom megfejteni, hogy ez itt most progresszív rock, mathcore (...)...
Elképzelni sem tudom, hogy hány olyan ember él a Kárpát-medencében, akinek mond valamit a Pinnacle Point név. Azon kívül, hogy egy híres dél-afrikai barlangrendszert is így neveznek – az itt feltárt ősember-leletek alapján derült ki, hogy a homo sapiens végül is Afrikából származik –, a formáció névválasztása mégis inkább egy legendás zenekarhoz és...
Elitista olvasóinkat provokálva kissé: ha valami, akkor az Alcatrazz aztán tényleg öltönyösök által íróasztalon összerakott formációként indult a '80-as évek elején. Ott volt ugye ez a svéd csodagyerek, akire már az ígéretes, de olyan nagyot nem durranó Steeler révén is felfigyelt a szakma, és akivel kellett végre valami értelmeset kezdeni, na meg ...
Régóta várom ezt a lemezt, és ehhez képest elég kellemetlen meglepetést jelentett pár hónapja, amikor távozott az Onslaught soraiból Sy Keeler énekes. Az előző három albummal óriási szériát futottak a veterán brit thrasherek, és nem különösebben tetszett, hogy törés áll be a jól működő történetben. Egy énekescsere mindig a lehető legérzékenyebb vál...
Facebook
Twitter