Komoly pezsgés érzékelhető az éterben az utóbbi időben a kaliforniai Dirty Honey körül. A zenekart még éppen nem kiáltották ki messiásnak, de ott figyelnek a „reménybeli nagy ígéret" feliratú dobozban, mint akiktől akár még nagy dolgok is érkezhetnek a jövőben. Ez itt mindenesetre az első teljes nagylemez a bandától a 2019-es debütáló EP után – a magam részéről korrektnek és feelingesnek hallom a végeredményt, szívesen is hallgatom, de a szuperlatívuszokat azért semmi sem indokolja.
Danev György: Amikor először hallottam a 2012-es L′Enfant Sauvage című Gojira-lemezt, azt gondoltam, hogy jelentőségében, színtérre gyakorolt hatásában a Duplantier testvérek vezette francia-amerikai alakulat lehet majd az elkövetkező évtized Panterája. Nem lett az, de nem azért, mert a négyes nem nőtt fel a feladathoz, éppen ellenkezőleg: növekvő nép...
Garantáltan nem jelenik már meg idén ennél szomorúbb album. És ezt természetesen nem a zenére mondom, hanem a körülményekre, hiszen mint tudjuk, Ronnie Atkins gyógyíthatatlan, négyes stádiumú rákbeteg, és komoly eséllyel nem hallunk már tőle több lemezt, ez az első szólómunka egyben valószínűleg az utolsó is. Nagyon sok értelmeset nem is tudok hozz...
A Greta Van Fleetet egyaránt kikiáltották az elmúlt években a rockzene megmentőjének és nyomorba döntőjének, citálták őket bizonyítékul arra, hogy a műfaj sosem hal meg, illetve arra is, hogy soha korábban nem volt még olyan mély válságban, mint manapság. Nem szeretném eldönteni a kérdést, főleg, hogy mostanra – a banda körüli őrülettel együtt – né...
Szinte minden évértékelőmben leírom, hogy epekedve várom az olyan lemezek felbukkanását, amikre abszolút nem számítok, csak simán megérkeznek, és levernek a lábamról. Nos, itt is van az első idei versenyző ebben a kategóriában a skót Dvne műhelyéből. Persze találkoztam már az eddig néhány EP-t és egy teljes nagylemezt megjelentetett banda nevével, ...
Egyfajta bűnös élvezetté szelidült a barátságom a Cannibal Corpse nevű melodikus tánczenekarral az évek folyamán. Ami annyit jelent, hogy aránylag ritkán veszem elő a sorlemezeiket, akkor is inkább csak a kedvenceket, néha pedig csupán a „slágereket” hallgatom külön. Ellenben koncertre gondolkodás nélkül megyek, élőben még mindig olyan elementáris ...
Megérkezett Alexi Laiho utolsó friss dalainak gyűjteménye, és ennél szomorúbb kiadvány már aligha jelenik meg idén. A Bodom After Midnight eredetileg új kezdetnek indult, majd keserű és kurta-furcsa záróakkord lett egy fényes, ám a kelleténél sokkal gyorsabban befejeződött pályafutás végén. Így mindössze három koncert, illetve két saját dal és egy ...
Tíz esztendeje hunyt el minden idők egyik legnagyobb hatású bluesrock-gitárosa, Gary Moore. Az évfordulóra a Mascot kiadó egy ritkaságokkal telepakolt gyűjteménnyel emlékezik meg a gitárhősről, ami elsősorban a fanatikus gyűjtőknek lesz kihagyhatatlan csemege, azonban aki szerette Gary muzsikáját, az sem fog csalódottan hümmögni, ha megismerkedik v...
Sokakban talán máig sem tudatosult, de a maga 17 millió feletti eladásával az Evanescence 2003-as Fallen albuma a 21. század legnagyobb példányszámban elkelt rocklemezének számít. (A Hybrid Theory pár hónappal lemaradt erről, hiszen 2000 legvégén jött ki, az pedig hivatalosan ugye még a 20. század, hiába nem számítja így fejben a többség, beleértve e...
Meglehetősen eklektikus zenei pályafutás áll Anneke van Giersbergen mögött, akiről túl sok életrajzi helykitöltő információt nem is kell írni, ha aránylag sűrűn látogatod az oldalunkat. A holland hölgy legújabb szólólemezét magánéleti válsága ihlette, és okos módon már csak akkor formálta zenei nyelvvé a történteket, amikor happy endre futott ki a ...
A System Of A Downnál érvényes ábrát alighanem mindenki ismeri: a korszakalkotó csapat tagjai ezért vagy azért, de képtelenek egymással zöld ágra vergődni, és ugyan többször is nekifutottak egy újabb közös lemeznek, valamiért nem tudják összeegyeztetni az egókat/elképzeléseket/akármiket. Tavaly mondjuk pont sikerült nekik a nagy attrakció Hegyi-Kar...
A hét évvel ezelőtti, önmagukról elnevezett utolsó stúdióanyag óta igen sok könnyes búcsú zajlott le New Orleans leg(ön)pusztítóbb fattyai, az Eyehategod háza táján. Szegény Joey LaCaze elköszönt az árnyékvilágtól (tudom, hogy ez valamivel korábban történt, de azon a lemezen még Joey dobjátéka volt hallható), a csapatot negyedszázadon át erősítő Bria...
Ritchie Blackmore-t mindig is óriási dalszerzőnek tartottam, aki úgy volt képes hatni zenészek generációira, hogy közben a nagyközönséget is maga mellé tudta állítani a szerzeményeivel, legyen szó Deep Purple-ről, Rainbow-ról, illetve az immár huszonnégy éve alapított Blackmore's Nightról, amit ugye feleségével, Candice Nighttal együtt álmodott meg...
Amikor saját fülemmel is megtapasztaltam, hogy Mike Portnoy valóban feldobolta John Petrucci legfrissebb szólólemezét , szinte teljesen biztos voltam benne, hogy a régóta esedékes Liquid Tension Experiment-újraegyesülés is össze fog jönni előbb vagy utóbb. A klasszikus Dream Theater két oszlopos tagja mostanra egész biztosan jó mélyre elásta a csatab...
Nem is tudom, létezik-e olyan csapat, amely méltóbb lenne a kultikus jelzőre, mint a floridai Agent Steel. Bár a hőskorban mindössze négy évig léteztek, az 1985-ben megjelent Skeptics Apocalypse, illetve az ezt követő, '87-es Unstoppable Force a speed metal megkerülhetetlen sarokkövei: olyan hivatkozási alapok, amelyek a mai napig viszonyítási pontna...
Sokszor elmondtam/elmondtuk már az utóbbi néhány Evergrey-lemeznél és -koncertnél, hogy a zenekar rég maga mögött hagyta a zenitet, és megbékélve klubzenekaros sorsával, derűsen gyártja a borús hangulatú lemezeket. Akár azzal is el lehetne játszani, hogy egy régebbi kritikában kicseréljük a dalcímeket, és nagyjából passzolna is minden, annyira nem ...
Ritkán adatik meg, hogy két szólógitáros egyesíti erejét és közös lemez készítésére adja a fejét, ám amikor mégis megtörténik, legtöbbször őrületes gitármaszturbáció formájában manifesztálódik a jelenség. Adrian Smith és Richie Kotzen közösködése esetében azonban ettől nem kellett tartani, lévén az elmúlt évtizedekben éppen elégszer bizonyították m...
Várható volt, hogy egy olyan túlmozgásos figura, mint Mike Patton, nem fog sokáig nyugiban megülni a seggén, vakcinára várva – világjárvány ide vagy oda. Mivel a Faith No More sajnálatos módon visszasüppedt abba a tetszhalott állapotba, amelyben a közönséget igencsak megosztó (szerintem amúgy kimondottan jól sikerült) Sol Invictus előtt is leledzett,...
Senkit se tévesszen meg Paul Stanley neve, ezen a lemezen, ezzel a formációval a KISS legendás frontembere valami egészen mást tett le az asztalra, mint amire számít tőle a tábor. Persze sosem volt titok, hogy Paul zsigerileg vonzódik a klasszikus soulhoz és r'n'b-hez, legkorábbi hatásai is itt keresendők – azt azonban a Soul Station pár évvel ezel...
Sokszor felmerül házon belül, hogy a mindenféle listázások kapcsán néha talán érdemes lenne elvonatkoztatni a papírformától, és kicsit csípősebb éllel is láttatni dolgot, például a legtúlértékeltebb zenészek-zenekarok összegzésével. Ez poénnak mindenképpen jó, de egy ilyen típusú médium esetében talán hasznosabb a konstruktív megközelítés, hiszen h...
Tökre tetszett volna Rob Zombie legutóbbi lemeze, a The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenser , ha nem kelt félkész benyomást az érthetetlenül hamar véget érő, emiatt félbehagyottnak tünő dalokkal. Azóta sem értem igazán, mi vitte erre a megközelítésre Rob barátunkat, de az öt év után megérkezett friss művel szerencsére jól k...
Nem tagadom, meglehetősen nehéz értelmes gondolatokat összeszednem egy sokadik Alice Cooper-lemezismertetőhöz. Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha a mester olyan zavaros korszakát élné, mint a nagy '80-as évek közepi feltámadás előtt – így azonban, hogy produktumai viszonylag egységes ívet írnak le, nem tudok sok újat hozzátenni mindazokhoz, amiket eg...
Nem tartozom azok közé, akik kényszeresen hivatkoznak saját korábbi cikkeikre, de most muszáj visszautalnom arra a megjegyzésre, amit kedvenceim kedvenceivel kapcsolatban tettem nemrég. K.K. Downing kapcsán jegyeztem ugyanis meg , hogy nála először merült bennem fel: érdemes lehet visszaásni azokhoz a zenékhez, amiket ő emleget fiatalkori kedvencként...
Steven Wilson maga a harmónia és a diszharmónia, a művészi önkifejezés és a meg nem értettség. A The Future Bites megjelenését tavaly nyárra tervezték be, de a megjelenést elhalasztották a tudjukmi miatt, és ugyan lehetne tovább halasztgatni (mint a turnékat), de talán már maga Steven is halvány késztetést érzett arra, hogy szabadjára engedje legúj...
Dicstelen – nehéz karmájú zenekarnevet választott magának Nathan James, Thor balkézről születetett angliai szerelemgyereke. Ez a dicstelen nevű zenekar immáron negyedszerre próbálja bevenni a világot, végre egy pozitívabb kicsengésű lemezcímmel. A zenekart mondhatni (lejjebb jön mindjárt a bővebb infó erről) az első lemezük óta kedvelem, figyelem, és a...
„Death is nothing at all. / I have only slipped away to the next room. / I am I, and you are you. / Whatever we were to each other, that, we are still." Henry Scott Holland kanonok magyarul A szomszéd szoba címen elérhető versének kezdő soraival indít a magyar doom metal veteránjainak harmadik nagylemeze, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy a vigaszt...
Lemezkritikák tekintetében eddig meglehetősen mostohán bántunk az Epicával, de a holland csapat nélkülünk is elég szépen felépítette magát az európai színtéren az elmúlt csaknem húsz évben. Ráadásul nemcsak organikusan, hanem okosan is csinálták mindezt. A nőiénekes-szimfonikus bandákra könnyen rámondja az ember, hogy egyformák, ám valójában termés...
Facebook
Twitter