...soha jobb időpont egy új szomorúságba-nyomorúságba áztatott My Dying Bride-lemezhez, mint a vírus miatti karantén elején, amikor kábé összeomlik a világ körülöttem, ugye? Amikor a saját, halkan szuszogó almomat nézve tényleg át tudom érezni Aaron Stainthorpe aggódását a gyermekéért, és amikor mindemellett egy mellbevágó tragédia miatt magam is a szokásosnál kétségbeesetten rázom az öklömet az ég felé?
Hülyeség lenne feltámadásként értékelni a Trivium legutóbbi lemezét, hiszen a zenekar az elmúlt másfél évtizedben gyakorlatilag végig nyílegyenesen törte maga előtt az utat, és folyamatosan nagyon sikeresnek bizonyultak. Bő két és fél évvel ezelőtt mégis valami újonnan visszatért tüzet éreztem a The Sin And The Sentence -ben. Matt Heafyék végre felha...
A nyolcadik Nightwish-nagylemez 2015 márciusában jelent meg, azaz több mint öt év telt el az Endless Forms Most Beautiful óta. Nem volt ez holtidő persze, hiszen amellett, hogy elég volt a csapat és „új" frontasszonya, Floor Jansen, illetve a rajongótábor összecsiszolódásához, fokozatosan lépegetve mára konkrét arénaprodukcióvá nőtték ki magukat. Per...
Nem akarok újabb hosszas eszmefuttatásba kezdeni, hogy miért nem jó egyáltalán most lemezt megjelentetni, megtettem ezt már a Testament-kritikánál , mégsem tudok elmenni újra amellett, hogy tényleg mennyire nem időszerű most kimagaslóan sikerült lemezt kihozni, amit megjelenése után egy ideig masszív turnén kellene bemutatni. És azért nem tudom ezt a...
A Diabolus In Musica ugye nem valamiféle elfuserált Slayer-tribute, hanem az Ørdøg zenekar kisöccse, ami a Patás fekete és sötét dalainak akusztikus átirataira specializálódott, megfejelve mindezt némi meglepetéssel. Vörös Andrásékból pedig – kábé pont egy évvel az első eresztés után – bizony másodszorra is kibújt a kisørdøg, és a négy ürdüngös tétel...
Nem szeretnék túlságosan nagy szavakkal dobálózni, de talán a Shock! olvasói közül is sokan egyetértenek velem abban, hogy óriási hiányosságot illene pótolnunk Al Di Meola mester munkásságával kapcsolatban. Ennek különböző okokból kifolyólag sajnos még mindig nem jött el az ideje, azonban a gitármágus legfrissebb feldolgozáslemeze semmiképpen sem t...
Errefelé még a dallamos hard rock műfaj fanatikusainak sem szúr feltétlenül szemet, de a Bonfire ma is aktív. Vagyis az alapító Hans Ziller gitáros továbbra is hisz a csapatban, és rendületlenül halad előre, habár német nyelvterületen kívül nyilvánvalóan nem mozgatnak jelentős közönséget, és odahaza is akadtak ennél sokkal népszerűbb, felkapottabb ...
Komoly rejtély, miért nem ismertebb Európában a jelenleginél több fokozattal is a finn Lost Society, a zenéjük ugyanis tökéletesen alkalmas lenne rá, hogy sok barátot szerezzen nekik a kontinensen. A legutóbbi, 2016-os Braindead hez képest ráadásul a Nuclear Blast is ejtette őket, a No Absolution pedig már magánkiadásban látott napvilágot, vagyis val...
Remélem, ezt komolyan gondolta, mert viccnek azért durva lenne – erre tudtam gondolni, amikor először meghallgattam az évek, de inkább évtizedek óta belengetett, Elvis Presley dalainak feldolgozását rejtő Danzig-lemez felvezető darabját, a One Nightot. Túlzottan előre kevert, régi önmagának még csak az árnyékból sem köszönő hang, valahonnan a falu ...
„In times of surrender I am shedding my scars / I was sick, but I was set for the stars / The robe wasn't mine, but I wore it still / In the sunset of age, on the weight of my limbs″ – így indul a City Burials első dala, a Heart Set To Divide, és a Katatonia nagyjából máris otthon érezheti magát a világ szinte bármely otthonában. Amikor valami...
Úgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki totálisan értetlenül és széttárt karokkal áll egyes zenekarok sikerszériái előtt. Az alternatív, keresztény rock/metálban utazó, Tennessee-beli Red szinte már mindent elért, amiről egy rockzenekar általában álmodozik a kezdetek kezdetén: világkörüli turné, toplistás helyezések, népszerűség, tengernyi kit...
Furcsa időket élünk, és ezekben a furcsa időkben egy hónapokkal ezelőtt eltervezett és nem későbbre halasztott lemezmegjelenés korántsem jön ki jól hosszú távon egy, a karrierjét az utóbbi években masszív koncertezésre építő zenekarnál. A Titans Of Creation megjelenését abban a dimenzióban, amelynek a pályájáról pár hónapja letértünk, a világ legtö...
Mint mindig, természetesen most sem kell velem egyetérteni, de ismét csak a kiegyensúlyozott az első jelző, amely eszembe jut a hét év után megérkezett új Pearl Jamről. Mindebből az is szervesen következik, hogy amennyiben az ember éppen elkapja Eddie Vedderék hullámhosszát, kimondottan otthonos, kellemes érzés hallgatni a Gigatont. Mint amikor leüls...
Ha létezne „normális eset", akkor most egészen biztosan azt írnám a black & roller Kvelertakkal kapcsolatban, hogy normális esetben kábé kettő percig tartana az ismeretségünk, amennyiben előzőleg nem lettem volna képben a norvégokat illetőleg. Az Erlend Hjelviket leváltó új énekes, Ivar Nikolaisen ugyanis már rögtön az első pillanatokban elrett...
Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy a legújabb Lucifer lemez annyiban tér el elődjétől, hogy sokkal jobb a borítója, és azon a III szerepel a II helyett. De tényleg, úgy tűnik, hogy az egykori The Oath-énekesnő, a köldökig kivágott fekete bőrcuccokról is elhíresült Johanna Sadonis olyannyira rátalált a csapat kettes lemezén az általa megjeleníteni k...
Már tavaly év végén úgy voltam vele, hogy ha megérkezik az új Psychotic Waltz meg a Conception, akkor lemezfronton nagy baj nem lehet idén. És ugyan baj az van most bőven, de lemezfronton tényleg egész jól állunk, és mivel koncertre idén szinte biztos, hogy nem megyünk már (meg úgy általában sehova), talán hallgatni is több kapacitásunk lesz az akt...
A hollandok 2010-ben szépen letették a lantot az Under The Sign Of The Iron Cross után (soha ne mondd, hogy soha), hogy aztán 2017-ig kelljen várni egy új lemezig. Az újjászületés utáni háborús album, a The World Ablaze kellemes meglepetés volt, jómagam a mai napig hallgatom, mert éppen az, ami: hallgatható, kedvelhető. Ezen túlmenően semmi több, de ...
Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem kevés zenekar hiányzik annyira, mint a Savatage. Igen, tulajdonképpeni továbbélésként persze ott a Trans-Siberian Orchestra, de az – értékei, zeneisége maximális elismerése mellett – nekem mindig rózsaszín cukormázba mártott kertitörpékkel felékesített karácsonyfa volt. Igen, ha ma újjáalakulnának fixen, az se...
Furcsa jószág a Code Orange. Kevés olyan csapatot ismerek, akiknél ennyire kihallhatók lennének a hatások, mégis, töretlen fejlődése révén a pittsburghi ötös képes a sok zsánerből és a nagy példaképeikre jellemző karakterjegyekből valami sajátságosat gyúrni, és nagyon úgy tűnik, hogy most, tizenkét év után, a negyedik lemezükre új csúcspontot érte...
Egyes kedvenceinkben néha-néha bizony csalódnunk kell, hogy ezáltal még többre értékeljük azokat a munkáikat, amelyek valóban igazi mesterművek, ténylegesen kiemelkednek az életműből, és elválaszthatatlanul hozzánk nőttek az évek során. Emellett a csalódások többnyire arra is rámutatnak, hogy egykoron felmagasztalt hőseinkről sem beszélhetünk úgy, ...
Minden túlzás nélkül baromi jól sikerült az új Magnum. Ugyanakkor bonyolítja a helyzetemet, hogy ez itt most megint az az eset, amikor nehéz megindokolni, miben több vagy miben más az aktuális anyag az előzőekhez képest, hiszen ősöreg csapatról beszélünk kialakult stílussal, megcsontosodott fogásokkal, akik valójában sosem csináltak nagyon mást egy...
Myrkur, azaz Amalie Brunn és kísérőzenekara három esztendővel ezelőtt a szó legszorosabb értelmében elkápráztatott Mareridt című dalgyűjteményével, amelyet azóta is bármikor szívesen előveszek, ha éppen kedvem tartja. Az anyagból csak úgy áradnak a szürke északi világ fakó színei és sötét tónusai, a zenében tökéletesen olvadtak össze a rideg black me...
Ha a zenei piacot nézzük, ennek a zenekarnak nemhogy nem volna szabad működnie, de ha már amolyan csoda folytán mégis az ötödik nagylemezüknél járnak, akkor legalább az irányt kellene tudatos öngyilkosságnak tekintenünk. Odáig rendben van, hogy a mindenféle súlymetálos, kiabálós zenei közegben mozgó fickók poénból, unaloműzésből, a változatosság ke...
Az utóbbi években az Egyesült Államok egyre inkább a marihuána mind szélesebb körben történő legalizálása felé mozdult, végül pedig Kanada is beállt a sorba: 2018 őszétől náluk is füvezhetnek a 18 év felettiek. Lips boldogsága pedig emiatt határtalan. A veterán kanadai csapat frontembere sosem rejtette véka alá, hogy szívesen eltol néha egy-egy rak...
Eric Johnson az a gitáros, akit a legjobban tisztelek és a legtöbbre becsülök. A perfekcionista hajlamú texasi géniusz valóban a tökéletes zenészt testesíti meg számomra: gitártörténeti jelentőségű hangzása és földöntúli játéka csakis Jeff Beck szintjén mérhető, ugyanakkor egyszerre sajátos stílussal bíró énekes, kiváló zongorista és inspirációkból...
Létezik egy címke, amelyet egy jelenleg nem létező zenei műfajra szoktunk általánosságban felragasztani, és amellyel gyakorlatilag rögtön el is szoktuk keríteni a szóban forgó csapatot a szélesebb rétegektől: ez pedig ugye nem is lehet más, mint a MAGYAR instrumentális progresszív rock. A nyomaték persze nem véletlenül került a hazai vonatkoztatásr...
Mikor először hallottam arról, hogy a Crowbar általam igencsak nagyra értékelt vezére, Kirk Windstein szólólemezt kíván megjelentetni, amelyben személyisége és muzsikája egy másik, kevésbé kemény oldalát fogja megvillantani, igazából pont valami olyasmit képzeltem el, mint amit a Dream In Motion rejt. Hiszen (nyári) Mikulás-imitátor főhősünk is jó ...
Facebook
Twitter