Jó, elismerem, Thomas Alan Waits azért rohadtul kilóg a Shock! rockmagazin mezőnyéből. De hát honnan nem lóg ki ez az idén már 62 éves megveszekedett, őrült/istenáldotta zseni? Ahol csak felcsendül összetéveszthetetlen, Bourbon whiskeyben és cigarettafüstben áztatott ráspolyos hangja és kategorizálhatatlan zenéje, összenéznek az emberek: hát ez meg mi a fészkes fene? Illetve csak néznének, ha már nem ismernék elég jól évtizedek óta – már persze ha valaha is ki lehet őt ismerni egyáltalán.
Többször is leírtam már e magazin hasábjain, és most is megteszem: a honi death színtér egyre csak erősödik. Mostanában már itthon is feltűnnek olyan kiadványok ebben az irányzatban, amelyek bizony nemzetközi szinten is gond nélkül vállalhatóak lennének. Ilyen kategória a miskolci Slytract legújabb nagylemeze is. A 2005 óta létező csapat eddig rend...
Belegondolni is durva, mit jelent négy évtizedet lehúzni a zenebizniszben! Magyarországon összesen kell negyven év munkaviszony a nyugdíjhoz, néhány muzsikus pedig nem kevesebbet mondhat el magáról, hogy nemcsak több mint negyven éve mozog a rockszakmában, hanem mindezt még egy bandában is zenélte végig. A Uriah Heep főnök Mick Box vagy a Deep Purp...
Bár az ex-(és néha leendőként számon tartott) Dokken gitárzseni és Lynch Mob főnök saját neve alatt futó diszkográfiája terjedelmes, „igazi" szólólemeze (amit ilyen szándékkal és saját dalokkal készített el) ezzel a mostanival együtt mindössze kettő van. Az előző, a „mindössze" tizennyolc évvel ezelőtt megjelent Sacred Groove a Dokken és dallamos h...
Általában szegény jó Cobain bátyót szinte egy személyben szokás felelőssé tenni azért, hogy az alternatív zene szörnyetegét rászabadította a mit sem sejtőn és szolidan headbangelő rockertársadalomra, amely annyira össze is szarta magát ettől, hogy gyorsan levágatta a haját, a fiókok aljára rejtette a Maiden és Judas lemezeit, mély depresszióba eset...
Kétségtelen, hogy igazi nem várt ajándék ez a lemez, az viszont elég komoly kérdés, vajon Jim Matheos miért ebbe a projektbe ugrott fejest idén ahelyett, hogy inkább a nagyon régóta esedékes új Fates Warning albumot erőltetné. Még izgalmasabb a téma, ha hozzávesszük, hogy a kultikus hartfordi progresszív metal banda gitárosa és eredeti torka, John ...
Emlékszem, amikor először hallottam a 3 nevű zenekarról, illetve először hallottam tőlük valamit, nem igazán tudtam még hova tenni őket. Szimpatikusnak találtam a világukat, ám Joey Eppard magas, mondhatni szirénisztikus hangfekvéséhez hozzá kellett szoknom. Az évek alatt ez a lassan induló barátkozás odáig fajult, hogy idén már tűkön ülve vártam a...
Az Iced Earthről mindig egy dolog jut eszembe: METAL. Így, csupa nagybetűvel. Semmi sallang, semmi cicoma, csak a végletekig kimunkált fémzene. Persze csak ennyi közel se volna elég az üdvösséghez, de a zenekar agya, Jon Schaffer kiváló dalszerző is, riffelős, szikár, „ironmaidenes" stílusát ezer közül is azonnal felismerni. A csapat másik jellegze...
Régi jó szokásomhoz híven ezúttal sem siettem el a dolgokat, hiszen az ötös Mastodon már néhány hete megfülelhető. Mentségemre csak annyit tudok felhozni, hogy szándékosan nem rohantam vele, hiszen az atlantai csapat eddigi anyagai sem olyanok voltak, amikről egy-két hallgatást követően kőbe vésett alapigazságokat lehetett volna szajkózni, és hát a...
Jókat vigyorgok magamban, amikor valaki katyvasznak, popnak, countrynak titulálja az új Alice Cooper album egyes dalait vagy egészét, netán értetlenségét fejezi ki az anyag hallatán. Ez ugyanis egyedül arra utal, hogy a színtéren közel ötven éve jelenlévő sokk rock mester munkássága rengeteg ember számára még ma is kimerül a '80-as évek végének Des...
Az idei nyár nemcsak nagy hőséget, hanem vihart is hozott, méghozzá a messzi északról. A fagyos örvény közepében pedig egy hajó úszik kecsesen, melynek kapitánya egy norvég felfedező, kit extrémebb zenei körökben csak ICS Vortex néven emlegetnek. A szakállas basszusgitáros különösen kedveli a kísérletezős zenéket, hiszen érdekelt a progos, '70-es é...
A Primus visszatért, szóval most már biztos, hogy őrületes egy évünk van! Jó, persze, kedvenc zenebohócunk, Leslie Edward Claypool soha nem futott ki teljesen a látómezőből, gondoljunk csak a fergeteges elnevezésű Colonel Les Claypool's Fearless Flying Frog Brigade-jére, vagy a C2B3-ra (anyakönyvezett nevén Colonel Claypool's Bucket Of Bernie Brain...
Ami a Linoleum EP-vel elkezdődött, az befejeződni látszik (?) a Road Salt Two lemezzel, amely a tavalyi Road Salt One egyenes ági folytatása. Pontosan ezért nem döbbenhet meg senki azon, hogy az itt hallható zene egyfajta pulzáló ikertestvére az előző lemez dalainak. Mindehhez ugyanazt a puritán, „ott zenél a szobádban a zenekar" megszólalást kapjuk, a...
Kissé nehéz követni az amerikai hard rock/AOR színtéren zajló vándorlásokat és visszatéréseket, de annyi bizonyos, hogy a San Francisco-i Night Ranger sem először támadt fel az utóbbi években, noha hivatalosan csupán két évig, 1989 és 1991 között szüneteltették tevékenységüket. A veterán dallamos rockbanda klasszikus felállása ugyan két stúdiólemez...
Nem tudom, ki hogy van vele, de én többnyire csak legyintek Sebastian Bach bőségesen adagolt hangzatos nyilatkozataira, amelyekben a Skid Row fénykorát, a Slave To The Grind érát idéző új dalokról beszél. Bach persze már húsz évvel ezelőtt is a nagyotmondás legavatottabb mesterei közé tartozott a rockszíntéren, és mivel azok sorát gyarapítja, akiknél...
Az idén épp tízéves születésnapját ünneplő holland Textures tipikusan az a zenekar, amelynél az ember minden egyes új lemeznél az áttörésért szurkol. Itt egy szimpatikus, fiatal brigád, akik talán a hollandus vérnek köszönhetően remek dalírói vénával és kiemelkedő hangszeres tudással rendelkeznek, lelkesek és érezhetően a zene iránti alázat se hián...
Végül mégsem a Seven címet választotta a Staind hetedik albumának, hanem az öndefiniáló Staindet, ám legalább az igaz, amit jó előre beharangoztak: hogy az új anyag riffelősebb, mint az előzőek. Igaz, ezt már a 2008-as lemez nél is elsütötték, aztán a végeredmény mégis az utóbbi években tőlük megszokott borongós hangulatú post-grunge lett. Egy idő ut...
Egyszerre áldás és átok, ha egy zenekar már az elejétől fogva teljesen kialakult hangzásvilággal rendelkezik. Áldás, mert az elejétől fogva adott számára egy bizonyos nimbusz, és már egész korán hivatkozási alappá, mércévé válhat ahelyett, hogy a többség lefitymálóan másokat emlegetne a lemezek hallatán. És átok is, mert az efféle bandák hosszabb t...
Van úgy, hogy nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy egy lemez igazán magával ragadjon. Nem gond, ha szinte semmit sem tudok az elkövetőkről - jelen esetben ez pontosan ennyit tesz: spanyol elnevezésük dacára svédek, öten vannak, és valami olyasmi a céljuk, hogy a jó öreg heavy rockot vegyítsék a doommal. Ugye, hogy nem is hangzik rosszul? Még akkor ...
Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy az olasz progmetal csapat zenéjével a ’98-as, remekbe szabott El Nino album óta szimpatizálok erősen. Első két lemezük (Seeds Of Rage – 1995 és Headquake – 1997) még határozottan Dream Theater / Fates Warning hatású muzsikát rejtett, és ugyan ezek is jók voltak, azonban az El Nino-n ehhez beérkezett modern metal...
Olyan többszólamú vokálbevezetővel indul az új Machine Head lemez első dala, az I Am Hell (Sonata In C#), hogy az ember először önkéntelenül is megnézi, vajon jó albumot indított-e el. Aztán persze szépen a helyére kerül minden, egy szintén elég ködös, de már kellően durva és vészterhes átvezetésből kibontakozik a jellegzetes elemekre épülő több mi...
Amint egy zenekar népszerűvé, sőt meghatározóvá válik, rögtön mindenki jogot formál arra, hogy megmondja velük kapcsolatban a frankót, az internetkorszak pedig csak ráerősített erre. A rajongók lényegében személyes tulajdonuknak tekintik kedvenceiket, innentől kezdve pedig már semmi nem lehet elég jó, de elég rossz se. Persze az ember már csak ilye...
„Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szól: 'Jöjj!' És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által." – Jelenések könyve 6,8
A rockzene leginkább egy fura hagymához hasonlítható. Mindegy, hány héjat fejtünk le róla, mindig ott egy újabb réteg, amely jóllehet, egyre közelebb enged a közepéhez, oda mégse juthatunk el soha. És ha minden egyes hagymahéjat egy-egy rockzenei irányzattal helyettesítünk, akkor érdekes módon olyasmit találhatunk, ami egyedülállónak is nevezhető a...
Mindössze két évvel a felemásra sikerült Necropolis után már itt is az új Vader mű. Habár a kétéves periódust nagyjából az ezredforduló óta tartják a lengyelek, első reakcióm mégis a kétkedés volt. Az inkább szürke, mintsem jelentős Necropolis t követően nem bántam volna, ha a csapat hosszabb pihenőt vesz ki, feltöltődik, és frissen, újult erővel fes...
Tudom, ezerszer szanaszét cincáltuk már a témát ezeken a hasábokon is, de most sem kerülhető meg: sok zenekar mutatott be vállalhatatlan hajtűkanyarokat a rockzene történelme során, ám amit az Anthrax művelt az énekesekkel 2005 óta, az egyszerűen mindent alulmúlt. Európai szemmel főleg érthetetlennek tűnt a kavarás, hiszen errefelé mindig is jól cs...
A clevelandi Chimaira sem épp a világ legeredetibb zenekara. Az 1998-ban indult csapat első két lemeze az akkori elvárásoknak megfelelően vastagon merítkezett a nu metalból, főleg a Deftones világából, és ehhez dobáltak még hozzá némi thrasht, illetve csipetnyi death metal hatást. Aztán ahogy a nu metal kínossá vált, a banda kiselejtezte zenéjét, a...
Facebook
Twitter