Az Iron Maiden és én soha nem fűztük szorosra a barátságunkat, pedig komolyan próbálkoztam vele egykoron, és már szinte el is felejtettem, de nemrég egy szekrény átrámoláskor csodálkoztam rá a kazettagyűjteményemben, hogy mi mindent másoltam át annak idején. Bizony voltak ott Maidenek is, és mégsem működött nálam sosem, nem tehetek róla, a világból ki tudok szaladni, ha trappolást és óóóó-zást hallok egyazon dalban. Inkább a Slayert választottam, na meg az a-hát, hogy meglegyen az egyensúly.
Két évvel a meglepően izmosra sikeredett Wormwood után idén egy háromszámos EP-vel tér vissza Svédország egyik leghírhedtebb black metal formációja. Fogalmam sincs, mennyi olvasót fog felizgatni ez a hír, lévén, hogy manapság semmi értelme sincs a hasonló kiadványoknak, kivéve, ha az adott zenekar több éves csendet tör meg ekképp. A Marduk esetében...
Manapság már egyáltalán nem okoz meglepetést, ha egy metal csapatban nem csak srácok zenélnek, bár egy fullos csajzenekar, akik ráadásul nem a legdallamosabb stílust vállalják fel, azért még mindig nem túl hétköznapi. Az viszont megkerülhetetlen tény, hogy az a stílus (dallamos death, hörgéssel), amivel a svéd lányok is próbálkoznak túlságosan is t...
Orchid, Portrait, Graveyard, Ghost, Blood Ceremony... Csak néhány név, akik az utóbbi időszakban feljövőben lévő retro rock/metal hullám kapcsán kerültek reflektorfénybe. Ugyanezen csapatok is visszatekintenek néhány éves múltra, azonban a zenei világát tekintve szintén ehhez az irányhoz sorolható svéd Wolf tagsága már jócskán régebbi motorosokból ...
Már hosszú napok óta tombol a hálón az a fékevesztett véleménytornádó, amelyet a legendás death metal úttörő Morbid Angel idézett elő régóta várt, nyolcadik nagylemezével. A hagyományoknak megfelelően „I"-vel kezdődő album olyan szélsőséges indulatokat vált ki a rajongókból, amihez hasonlóra már rég volt példa a metal világában, ám a felhajtás ezút...
Tizenöt év szünet két egymást követő szólólemez között olyan teljesítmény, amely akár Axl Rose-nak is becsületére válna, de ha azt nézzük, Tim Skold mennyi mindennel foglalta el magát 1996 óta, akkor mindjárt más az ábra. Az inkább csak kultikusnak tekinthető KMFDM-es ténykedése mellett szépen bekerült a mainstream köztudatba is, hiszen a Marilyn M...
Az utolsó Arch Enemy lemez, amiért igazán lelkesedni tudtam, a 2003-as Anthems Of Rebellion volt. Mike Amotték igazából jó ideje nem mozdultak el semerre a régi recepthez képest, az utolsó lényeges változás az volt náluk, amikor Angela Gossow váltotta a fronton Johan Liivát, és ennek már tíz éve idén. A csapatnak azóta nem igazán akaródzik kísérlet...
Habár nem tartozom azok közé, akik szerint egy Hammerfall album élből csak ciki lehet, de tény, hogy a 2002-es Crimson Thunder óta mellettem is lazán mentek el a zenekar lemezei. Nem mondom, hogy nem volt azért pár klassz nóta mindegyiken, de azt az egységes színvonalat sajnos már nem sikerült tartaniuk, ami az első négy korongot jellemezte. Ráadásul...
Duff McKagan már csak Duff McKagan marad. Nem izgatja, hogy egykori énekese 14 millió dollárért hozta össze a jól ismert márkanév alatt megjelentett szólólemezét , és az sem zavarja, hogy legnagyobb cimborája, a pacemakeres bongyorhajú, csili-vili sztárparádét szervezett legutóbbi albumára . Originális punk rockerként Duff csakis az elvégzett munkában ...
Az 1999-es megalakulása óta változatlan felállásban üzemelő, az ontariói Whitbyből elszármazott Protest The Hero két előző lemeze valahogy elment mellettem, de semleges álláspontomat sürgősen át kellett értékelnem a friss anyag hallatán, a Scurrilousszel ugyanis olyan szinten csavart az ujja köré a kanadai ötösfogat, mint annak a rendje. Ebben pers...
Itt van hát az a Blood Ceremony ismertető, amit a Graveyard kritikámban már előirányoztam, és amivel egy időre el is köszönök a '70-es évek zenéjét ismételten (ki tudja, már hányadszor, de egészen biztos, hogy nem utoljára) felfedező csapatoktól. Márpedig a kanadai négyesnél nehezen találhatnék a célra megfelelőbb alanyt: náluk aztán tényleg az adott...
Csak az előző Clash Of The Elements lemezzel szerettem meg igazán a The Poodlest, de akkor nagyon rájuk kattantam. Azóta is rendszeresen hallgatom azt az albumot, és a korábbiakat is átértékeltem miatta, pedig azok a megjelenésük idején eléggé elmentek mellettem. Nagyon kíváncsi voltam, mire mennek a svéd melodikus/AOR/glam arcok a legközelebbi nekif...
Szép éve lesz idén a death metal rajongóinak. Hosszú-hosszú idő után végre új lemezzel jelentkezik a Morbid Angel, mindjárt itt az új Autopsy csapás, de erősnek tűnik a friss Illdisposed anyag is, na és persze itt az ötödik Hate Eternal korong. Erik Rutan a mai death színtér oszlopos tagja, sőt, egyik legjelentősebb alakja. Zenészi karrierjét a nyo...
Hosszan lehetne arról beszélgetni, manapság miért nehéz rátalálni olyan csapatokra, amelyek képesek lennének felkavarni az állóvizet – de legalábbis a saját kis megszokott világunkba úgy csapódnak bele, amire nem vagyunk felkészülve. Ezek a váratlan dolgok a legszebbek, és ugyan sokszor elmondtam már, hogy semmi sem tud meglepni, mégis évről-évre s...
Megkímélnék mindenkit a felesleges biográfiai adatoktól, úgyis tudja mindenki fejből, hogy a 80-as évek közepén indult svéd Roxette duója (Per Gessle és Marie Fredriksson) slágert-slágerre halmozott a hőskorszakban, majd Marie Frederiksson tumorja miatt hosszú kényszerszünetet tartottak a kétezres években. Nyolc év kihagyás után jelentették be, hog...
A korábban szegedi illetőségű, azonban egy ideje már budapesti székhellyel bíró Salvus az iskolapéldája lehetne annak, hogyan kell ésszel és kitartással, fokról-fokra felépíteni egy zenekart. Ősszel lesz tíz éve, hogy megalakult egy lelkes, de azért még elég amatőr csapat hobbiból zenélgető szegedi egyetemistákból, és a banda első demói (Álomvágy é...
Feleslegesnek tartom a nonstop szájtépést a Cavalera Conspiracyvel, a Soulfly-jal és a Sepulturával kapcsolatban, hogy melyik formációnak van/lesz jövője, és mennyivel jobb lenne egy klasszikus Sepu újjáalakulás. Megsúgom: nem lenne jobb, illetve a nosztalgiafaktoron kívül sok mást nem látok bele az összeborulásba. Az persze mindig ott lógott a le...
Vajon milyen szólólemezzel rukkolhat elő egy progresszívnek mondott metal zenekar énekese? James LaBrie óta tudjuk, hogy a válasz erre az anyazenekar egy lebutított, vagy eufemizmussal élve: direktebb verziója. Ám a Dream Theater jellegzetes témázgatásait a metalcore dallamos zúzdájával keverő Between The Buried And Me dalos pacsirtája képes volt m...
A Bullet is olyan zenekar, ahol egyszerűen nincs középút. Az egyik lehetőség, hogy azonnal elvigyorodsz az első riffek hallatán, hogy aztán hasonló hangulatban pörgesd végig az egész albumukat, és utána gyakran megismételd a mutatványt. A másik út, hogy szintén egy perc után legyintesz, azt mondod, ezt már harminc évvel ezelőtt eljátszották, aztán ...
A Maroon 5 mainstream sikere elsődlegesen minden bizonnyal annak köszönhető, hogy igen jól eladható terméket jelentenek, kimondottan az amerikai piac számára csomagolva és kiszállítva. Onnan jöttek, ahonnan kell – honnan máshonnan, mint a napfényes Kaliforniából, Los Angelesből – és úgy is néznek ki, ahogy az egy ilyen bandától elvárható. Van cukim...
Teljesen mindegy, milyen évet írunk, Jay Kay-ről és a Jamiroquai-ról úgyis mindenkinek csak a szpéjszkávbój vagy az ólrájt jut eszébe, na meg a srác, aki idétlen sapkákat hord. A hetedik stúdióalbum, amit jó pár (egészen konkrétan öt) év várakozás előzött meg, nem nyújt gyökeresen más zenét, nem ad elsőre hatós gigaslágereket: Sokkal inkább csendes...
Úgy tűnik, hogy a két évvel ezelőtti visszatérő lemez, a
Resurrection Macabre
nemcsak nálunk, a Shock!-on teljesített jól, hiszen alig két év elteltével már itt is van a folytatás. Ez egyfelől örvendetes, hiszen a Pestilence képében egy vérbeli death legendával lehetünk gazdagabbak így 2011-ben, ám a friss alkotás hallatán lelkesedésem némileg vissza...
Nem vagyok az a leborulós fajta, de Idoruék teljesítménye előtt muszáj fejet hajtanom: bármennyire is töröm a fejem, nem sok olyan magyar csapat jut az eszembe, akik hat év alatt letettek az asztalra két kiválóan ( Brand New Way, Brand New Situation – 2005 és Monologue – 2007), valamint egy jól sikerült lemezt ( Face The Light – 2009), és akkor például...
Két komoly – egy örömteli és egy szomorú - apropója is van ennek a kissé megkésve született írásnak. Az előbbi ugye a pár nap múlva esedékes budapesti koncert , míg az utóbbi az énekes Roy Khan nemrégiben véglegesen bejelentett kiválása, mellyel egy néhány hónapja zajló huzavona végére került végre pont. Mint az közismert, a Kamelot az aktuális turné...
A dán Artillery azon zenekarok közé tartozik, akik nem egy, hanem két nagy visszatérést is produkáltak az évek során, de még ennél is ritkább, hogy mindkettő a lehető legjobban sült el. A gitáros Stützer-testvérek, Michael és Morten által alapított csapat a '80-as években Európa legizgalmasabb, legagyasabb thrash bandái közé tartozott, aztán három ...
Nem csoda, ha lövésed sincs róla, ki az a John Waite, az idén 59 éves angol születésű énekesnek ugyanis legutóbb bő húsz évvel ezelőtt futott jól a szekere. John akkoriban a Bad English nevű AOR szupergroup élén állt a Journey két agytrösztje, Neal Schon gitáros és Jonathan Cain billentyűs mellett, akikkel két fantasztikusan jó albumot adtak ki. Sa...
A fene se gondolta, hogy az Úr 2011-ik esztendejének első harmada arról fog szólni, hogy egymás után hallgatok rongyosra olyan rocklemezeket, amelyek minden gond nélkül megjelenhettek volna jó negyven évvel ezelőtt is. Oké, én máskor is igen gyakran művelek ilyen muzikális szellemidézést, viszont ez alkalommal tényleg gyors egymásutánban bukkant fe...
Facebook
Twitter