
Annyi mindenen lehetne keseregni. Legelőször is azon, hogy mekkora igazságtalanság már, hogy egy olyan kaliberű énekes, mint Eric Wagner, aki tényleg évtizedek óta szívét-lelkét teszi bele ebbe az egész cirkuszba, olyan apró helyre szorul, mint a Dürer kisterme – és még az sem telik meg rá totálisan. Meg hogy milyen kár, hogy elmaradt az Acid Muffin. Vagy az sem igazán járja, hogy a Magma Rise sokat próbált tagsága nincs legalább annyira népszerű, mint mondjuk Apey-ék. És ilyen körülmények között nyilván a hangzás sem lehet tökéletes (amúgy kimondottan jó volt). Meg októberhez képest meglepően meleg is van. Szóval rengeteg mindenen lehetne nyígni. De ez a koncert a maga nemében közel tökéletes volt, úgyhogy sírjon ilyeneken, akinek két anyja van.