Tetszik vagy sem, 2017 nyarán, Európában minden a Guns N' Rosesról szól, így többek között mi is. A döntnökök által mostohagyerekként kezelt öreg kontinenst előzetesen amúgy is baromira kiéheztették: hosszú ideig csupán az új életre kelt kaliforniai szörnyszülött jó hírére, na meg persze a korábbi turnéállomásokon tízezrével rögzített rajongói vide...

Ian Astburyék meglehetősen ritkán bukkannak fel errefelé: 2007 óta nem jártak Magyarországon, és tavaly ugyan majdnem jöttek, de végül azonban az a buli ment a levesbe. Így úgy voltam vele, hogy bár sosem voltam megveszekedett rajongójuk, megéri a kedvükért ellátogatni a VOLT-ra. Még akkor is, ha délután hatkor, azaz nem főzenekari pozícióban léptek ...

Harmadszorra játszott Magyarországon a francia Gojira, akik az elmúlt tizeniksz évben érdekes csodabogárból underground kultkedvenccé, majd underground kultkedvencből tömegeket megmozgató favorittá nőtték ki magukat. Utóbbi fordulat végérvényesnek tűnik a Barba Negra Trackben megjelentek létszáma alapján, a látottak után pedig azt kell mondanom: ha...

Nehezen tudnám érzékletesebben leírni, hogy mit gondoltam/éreztem a Guns N' Roses újjáalakulása, a közeledő koncert és a megtapasztalt élmények kapcsán, mint amit Vilkó már megfogalmazott ugyanitt, a müncheni koncertbeszámolójában . Valószínűleg nem csak az én gondolataimat öntötte szavakba, hanem sokunkét, akik annak idején megélték az egész gánzenr...

Ritchie Blackmore élő legenda, ehhez kétség sem fér, mint ahogy ahhoz sem, hogy életműve a hard rock történetének egyik, ha nem legfontosabb gitárosává emeli, aki nélkül talán meg sem születik az a fajta rockgitározás, amelynek úttörője volt negyven-ötven évvel ezelőtt. Ez tény. Ahogy az is, hogy a Deep Purple egyike legnagyobb kedvenceimnek, a Rai...

Épp a The Dead Daisies-koncert napján fejeztem be Scott Ian könyvét (igen, lesz róla kritika), amelyben az Anthrax kopasz szócsöve könnyes szemmel idézi fel többek között azt a KISS-bulit is, aminek hatására 9-10 évesen eldöntötte, hogy pofázhat neki bárki bármit, ő márpedig rockzenész lesz, és kész. Néhány órával később pedig önkéntelenül is azon ...

Ha megfigyeltétek, egy ideje stábunk úgy gondolja, minél messzebb van egy koncert, annál jobb, így igyekszünk alaposan behálózni a földgolyót, és meglátogatni néhány érdekes eseményt. Vagyis amikor kiderült, hogy két hétig Stockholmban kell dolgoznom, azonnal azt kezdtem keresgélni, hogy a kötelező múzeumlátogatások mellett milyen koncertek lesznek...

„Dave Grohl sokat tett azért ezzel a lemezzel, hogy a világ ne a Nirvana ex-dobosaként, hanem a Foo Fighters énekes/gitárosaként tekintsen rá” – valami ilyesmit írt Lénárd Laci a Metal Hammerben, a Foo Fighters The Colour And The Shape lemezének kritikájában jó húsz évvel ezelőtt. Tisztán emlékszem, mennyire erősen túlzónak találtam akkor ezt a kité...

A fesztiválszezon kellős közepén, negyven fokban, nemzetközi koncertdömping közepette önálló bulit adni Budapesten nem feltétlenül rizikómentes vállalkozás, sokan be is fürödtek már ilyesmivel, a Fish! tábora azonban a jelek szerint kiéhezetten várt a csapatra. Ennek megfelelően a Trackben is elég szép számmal jelent meg a közönség a zenekar egyetl...

Pár éve még határozottan benne volt a levegőben, hogy lehet ez még egészen másként is, de 2017-be érkezve már senki sem lepődött meg azon, hogy ezen a zenei szempontból hétköznapinak egyáltalán nem mondható szerda estén a jóval kiéheztetettebb és nagyobb tábort mozgató Mastodonnal (és talán még a szintén aznap fellépő Sum 41-nal szemben is) bizony Da...

1998. október 27-én, a Diabolus In Musica turnéjának keretében Budapestre érkezett a Slayer, előzenekarukként pedig egy akkor még szinte teljesen ismeretlen, egylemezes amerikai zenekar, a System of a Down lépett fel a Petőfi Csarnokban. Ekkor 16 éves voltam, és ez volt az első alkalom, hogy élőben láthattam kedvenc zenekaromat. A Slayert. Őket azóta s...

Még a Sabatonnal vagy régebben a Deathstarsszal sem nagyon fordult elő, hogy mindössze bő három hónap szünettel két koncertet is adtak a fővárosban. Nem gondoltam volna, hogy pont az Anthraxszel történik meg ilyesmi, de ennél azért lényegesen rosszabb dolgokat is el tudok képzelni, ráadásul a márciusi , teljes Among The Living et hozó fellépés annyira ...

A türelem erény, a várakozás viszont néha olyan szinten teszi próbára az embert, hogy már-már hitünket vesztve legyintünk: áhh, ugyan, ebből úgysem lesz semmi. Pontosan így voltam a Guns N' Rosesszal is. Aki a '90-es évek elején élte tinédzserkorszakát vagy korai húszas éveit, annak nem kell mondani, milyen szintű volt a zenekar körüli őrület, és m...