Nos, Olaszország ha nem is ontja magából a jobbnál-jobb csapatokat, mint pl. északi rokonaink (Finnországra gondolok), de nem egy klasszis csapat tört már ki Taljánföldről (Rhapsody, Lacuna Coil, Novembre, stb.). Attól tartok, a Juglans Regianak még van mit tanulnia ahhoz, hogy egy kicsit is felnőjenek az említett csapatok mellé.
Az Unearth tavalyi The Oncoming Storm lemeze simán ott volt 2004 legjobb és legkerekebb metal anyagai között. Tipikusan abba a kategóriába tartozott, ami nem tartalmaz nagy megfejtéseket, egyszerűen csak kíméletlenül kipréseli a szuszt a hallgatóból.
Sok kisebb-nagyobb zenekar próbálkozik kis hazánkban is, hogy valami újat, egyedit alkosson. Természetesen nem mindegy, hogy valaki a kommerszebb utat választja, vagy pedig az underground műfajban próbál meg értékeket teremteni. Az Ahriman ez utóbbit választotta. Talán ezért nem sikerült még szélesebb rétegekhez eljutni a zenéjüknek, pedig érdemes ...
Frontiers kiadványok esetében már megszokhattuk, hogy az ismeretlen nevek nem minden esetben takarnak új zenekart: elég gyakran van ugyanis arról szó, hogy nagy öregek dugják össze a fejüket és projektjüknek új nevet adnak.
Az Ill Nino kezd elszakadni a nu metaltól, az utóbbi időben mintha a Soulfly-t hallgatták volna sokat, legalábbis Maxék utolsó lemezeit. Legalábbis erre enged következtetni az első súlyosnak ígérkező dalban a latinos leállós prüntyi, amit nem lehet mire vélni, és igencsak elüt az egésztől.
Hihetetlenül jó érzés, ha a sok unalmas / rémségesen béna / közepes lemez között az ember rábukkan valami olyanra, ami rabul ejti. Az utóbbi idők egyik legfurcsább zenéjét rejti a Smaxone albuma, ami nem is fenemód nagy bizarrságával, extremitásával tűnik ki a többi közül, hanem egész egyszerűen úgy újszerű és érdekes, hogy mindig néhány egymástól ...
Mi lehetne az akusztikus Damnation album után következő logikus lépés? Egy gonosz hangulatú 66,6 perces album a sátánról - legalábbis Mikael Akerfeldt (Opeth gitáros-énekes-dalíró-mindenes) így határozott. Mellesleg ez az egyre szélesebb körben jól csengő nevű svéd csapat első nagykiadós lemeze, és nagyon remélem, hogy csak előnyük származik a vált...
A Hind zenekar 2000-ben alakult, majd sok tagcsere után 2005 májusában vették fel a most tárgyalt nyolc dalt tartalmazó promóciós cd-t. Már itt egy kicsit nehéz dolga van a kritikaírónak, hiszen kezdő zenekar esetében vajmi kevés alkalommal üdvös az, ha 8 dalt küldenek el demóként, ez már albumnyi vagy EP-nyi adag. Demó esetében tökéletesen elég 3-...
Ne szépítsük a dolgot: a ragga/dancehall illetve az ezekkel rokon dub dolgoktól mindig felállt a szőr a hátamon, és míg más elektromos zenei irányzatokat idővel megkedveltem, a dub valahogy soha nem tudok kijönni nálam a karanténból. Ezért aztán a metalt a ragga énekléssel párosító Dub Warról sem dédelgettem kifejezetten jó emlékeket magamban. Most...
A német csapat neve a Somewhere Into Nowhere rövidítése, mely egyben 2003-as első lemezük címe is volt. Második lemezük ugyanúgy a 80-as évek amerikai hajmetalját idézi, ráadásul a sok esetben bevált recept szerint angol énekessel (Jason Marks) próbálnak autentikusabbak (és valószínűleg akcentus-mentesebbek) lenni.
Talán már idejétmúlt is a kritika, mivel a csapat honlapja helyén egy német nyelvű szöveget találtam, amit ugyan nem értek, de sejtem, hogy azt jelzi, megszűntek létezni. Osztrákok egyébként az istenadták és crossover zenét nyomnak, csak az eléggé elveszi az ember kedvét, ha már az első dal refrénje (ami valami hóttegyszerű kéthangos izé) irgalmatl...
Gót rock bevezetőt követően egy ismerős hang nyikordult fel. Nocsak, ez Entwine? Aha. Korábban kéne az infólapot megnézni. Finnek ők is, és egyetlen közös halmazuk a fent említett gót-glam csapattal Mika Tauriainen énekes. Furcsa, kissé glamesen, finomkodóan nyávogó hangját anno némi időbe telt megszoknom, de mostanra egész jól elvagyok vele.
André Matosék csapatának, amint az látható, nevet kellett módosítania. Persze radikális váltásról szó nincs, egyszerűen hozzácsaptak plusz egy "a" betűt a névhez és a másik Shaman zenekar (akárki legyen is az, gondolom, nem a magyar Sámánról van szó, hehe) ügyvédje megnyugodhat.
Dániából származnak Anubis isten lelkes követői. A Jesper M. Jensen gityós-billentyűs, illetve Morten Sorensen dobos által összeverbuvált csoportosulás egy órát kitevő albuma vaskos alaptónusú, prog elemekkel támogatott, átlagban alig középtempós power metalt tartalmaz.
Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy az északi, svéd vonalbeli black metal hordák között az egyik legjobban csengő név a Naglfaré. Az 1992-ben Kristoffer Olivius basszer és haverja, J. Rydén , az akkori vokalista által alapított csapat '95-ös bemutatkozó albuma, a Vittra igen nagy hullámokat vert fel a fekete fém műfajban, olyannyira, hogy a k...
Ez a banda a kiadó honlapja szerint svéd, pedig én csont nélkül németnek tippeltem volna. Ugyanis, bár jól nyomják a dallamos metalt/hard rockot, az előadásmód nem skandinávos, sokkal inkább egy kis germános sarkosság jellemző a csapatra.
Ahogy egyre trendibbé vált (illetve válik) a metalcore szerte a világon, az addig stabilan korrekt zenekarokat megjelentető kiadóknál is felbukkannak sorra a gyengébb eresztések. Sajnos a Lifeforce, amely eddig ezen műfaj kiadásában jeleskedett, eme első más stílusú jelöltjével nem kerülheti el sorsát, a Withered enyhén szólva nem tetszik (bár nem ...
Hosszú évek szünetét követően Gary Holt gitárfenomén és társai tavaly egy olyan lemezzel tértek vissza, amivel az utóbbi tizenegynéhány év thrash terméséből legfeljebb a Testament Gatheringje és a Slayer God Hates Us Allja vehette fel a versenyt. A szakma letérdelt a lábuk elé, Európában igen jól fogyott a Tempo Of The Damned, Amerikában a Megadeth...
Megszokásból simán Aebsence-nek írtam a zenekar nevét, aztán csodálkoztam nagyon, hogy miért nem találok infót a lemezről. És miért a gödöllői kedvenceimet dobálja ki a gugli. Ennyire akarnám már, hogy rendes kiadónál legyenek, hajnananaj!
Neves - és nem kevésbé sebességmániás - zeneművészek tömörültek össze, hogy a közösbe dobják elképzeléseiket, majd a katyvaszból mesteri mega-melódiákkal tűzdelt nótákat tákoljanak össze. A Savage Circus tagságát részint Persuader arcok (Emil Norberg, illetve Jens Carlsson) alkotják, részint a veterán fémharcos, Piet Sielck (Iron Savior), valamint ...
Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy a zseniális kópiabandák korát éljük. Hellfueled, Astral Doors, Perzonal War, Communic - mind hihetetlen magas színvonalon játsszák azt a zenét, amit évekkel korábban már megkedveltünk az eredeti előadóktól.
Nos, 2005-ben is nagyjából úgy ugrálhat mindenki a Chimaira új lemezére, ahogy azt eddig tette. A srácok nem nagyon változtattak a jól bevált recepten: izomriffek, izomptempók, dühös üvöltés, oszt annyi. Mindemellett jófajta dallamos gitárszólókat is hallhatunk, ami ebben a műfajban annyira nem mindennapos, és legalább feldobja az amúgy elég hosszú...
A brit doom-zászlóvivő Cathedral (és benne Lee Dorrian) mára ikonná vált. Valami olyat csinálnak a doom metalon belül immáron 15 év és 7 stúdióalbum óta, amit mások nemigen tudnak. Nem tágítanak a jobbára belassult (bár náluk nem feltétlenül), jellemzően Sabbath-alapú muzsikától egy centire sem, de az ő értelmezésükben ebbe szinte minden belefér.
Ritkán ugrom, ha interjúlehetőségről van szó, de úgy látszik, e téren nem tartozom a szerencsés csillagzat alatt születettek közé. Tavaly a Europe-ot az utolsó pillanatban lemondta (na nem a zenekar, hanem) a szervező, az idei év nagy csalódása pedig az, hogy a Purple kiadója akkorra adott időpontot, amikor éppen nyaralni mentünk. Ráadásul, mint ut...
Különféle okok miatt lehet szeretni ezeket a derék svédeket. Ők ugyebár a nagy átalakuló-művészek. A kezdeti idők true heavy, kardlengetős, lovagos históriái után olyan profi váltást - vagy fejlődést - mutattak be, amilyenre kevesen lennének képesek a szakmában. Muzsikájuk ereje nőttön-nőtt, albumról albumra képesek voltak bivaly nóták tömkelegét o...
Bevallom - lehet, hogy előítéletekkel bírok -, már nehezen szánom rá magamat egy gusztustalan borítójú lemez meghallgatására, mert nagyjából érzem, hogy mire számíthatok (ez alól talán az egyetlen kivétel a Slayer klasszikus Reign in Bloodja). Csehország egyik undergound black metal bandája, a Carpatia pedig igazán beteges borítóval rukkolt elő.
Rendben, fogadjuk el a tényt: amikor Finnföld vodkavedelő ifjai hordákba tömörülnek, hogy haverilag összebarkácsoljanak valamit, az általában élvezetdús véget szokott érni. Nincs ez másként most sem.
Facebook
Twitter