Ezt az ismertetőt utáltam megírni. Meghallgattam a lemezt vagy ötször, hogy megismerjem. Tetszett elsőre, amolyan jó kis hallgatnivalónak bizonyult, de aztán a felénél elpuhult, a kedvem meg elment tőle, nem is foglalkoztam vele aztán, volt más, jobb zene. Holott – és itt a dolog veleje – ez egy jól kimunkált album, még ha kissé visszafogott is, már ami a heavy metal összetevőt illeti.
Ha már úgyis itt van a kanyarban a legfrissebb Iron Maiden-duplaalbum , lassan elkezdhetjük magunkat felkészíteni a Maiden-túladagolásra, hiszen a britek minden tekintetben grandiózusnak ígérkező új lemeze egészen biztosan hosszú távú zenei csemegét jelent majd minden elkötelezett rajongó számára. Az élmény felvezetéséhez kitűnő lehetőséget nyújt a 2...
Noha az ezredfordulós stíluskanyarok után a Paradise Lost az utóbbi albumokkal elég rendesen visszatalált a metalos hangzásvilághoz, szerintem akár még négy-öt évvel ezelőtt is elnézően mosolyogtam volna, ha valaki azt mondja: a 2015-ös lemezen Nick Holmes a hörgős hangját is előveszi, a zenekar pedig bizonyos témákkal, hangulatokkal egyenesen a Lo...
Vért, verítéket és könnyeket emlegetett a progger trónörökös a friss sajtónyilatkozatokban, és a Youtube-ra felkerült stúdiónapló tanúsága szerint jócskán lehetett is részük mindebben. Az újkori csapásirányt már a Coal on is lehetett sejteni, és ebben a tekintetben elment most a falig a norvég kvartett: ha az elődre azt mondtam, hogy műtőasztalon szü...
A Helloweennek lemezfronton volt egy kevésbé erős szakasza a 2000-es évek elején-közepén, de a Gambling With The Devil lel ismét megindultak felfelé, hogy aztán a 7 Sinners szel leszállítsák a 21. század számomra legjobbját tőlük. Az előző Straight Out Of Hell ahhoz a karcos, Michael Weikathék mércéjével nézve kifejezetten súlyos albumhoz képest kicsit v...
A finn Barren Earth eddig sem volt rossz csapat, ami már abból is kikövetkeztethető, ha végigtekintünk a tagok névsorán: ez az a banda, ahol két korábbi meghatározó Amorphis-muzsikus egyesítette erőit Olli-Pekka Laine basszusgitáros és Kasper Mårtenson billentyűs személyében, a szólógitáros Sami Yli-Sirniö a Kreatorből (és a Waltariból), a dobos Ma...
Chris Impellitteri nem hányja éppen a lemezeket, aminek annyi előnye mindenképpen van, hogy így legalább nem is csömörlünk meg tőle, viszont annyi hátránnyal is jár, hogy a gitárosszakma egyik legvillámkezűbb virtuózának nevét ma jóval kevesebben ismerik, mint arra érdemei predesztinálnák. Ha például nem hallottad volna a mester első lemezét, az 19...
Öt évvel ezelőtt csak visszafogottan lelkesedtem az Armored Saint évtizedes lemezínség után megérkezett La Raza albumáért. Régi kedvencekről van szó, így nyilván tetszett az album, de azért nem annyira, mint vártam volna, és ugyan a kocsiban azóta is rendszerint előkerülnek az olyan dalok, mint a Head On, a Left Hook From Right Field vagy a Little Mo...
Nem vagyok nagy híve a koncertfelvételeknek. Mert miről is van itt szó voltaképp? Kapunk egy best of-lemezt csapnivaló hangzással, és alákevert, feldúsított közönségzajjal. Ami önmagában még nem is akkora baj, ha mondjuk a Led Zeppelin vagy Marcus Miller koncertlemezéről van szó, hiszen ezek jóval többet jelentenek ócska hangminőségű greatest hits ...
Az év meglepetése eddig – és ez valószínűleg már így marad –, hogy a Goatsnake visszatért! Az a legendás csapat, amely underground hősök meghitt gyűjtőhelyéül szolgált és szolgál manapság is, és ahol nem más a főnök, mint a Sunn O)))-s Greg Anderson. De itt danol a Scream/Wool/earthlings?-tag Pete Stahl, a dobok mögött pedig a The Obsessedben is bi...
Amikor 2011-ben újra összeállt Dez Fafara nu metal-csapata, a Coal Chamber, nagyjából borítékolni lehetett, hogy előbb-utóbb lesz ebből új lemez is, főleg amikor az anno Rayna Fosst váltó basszusgitáros hölgy, Nadja Peulen is visszatért a csapatba 2013 októberében. Így aztán végképp nem volt semmi okuk rá, hogy nemet mondjanak egy lemezszerződésre....
Szerintem nincs ember a világon, aki ne húzta volna fel a szemöldökét, amikor kiderült, hogy ugyan hamarosan megérkezik az esedékes új Whitesnake-album, csak éppen nem igazán új és nem igazán Whitesnake lesz. Tudom, van hozzá ideológia és sztori , miért így és miért ezt (aztán persze vagy igaz, vagy nem), meg hát ugye David Coverdale mégis a Deep Pur...
Igazság szerint szinte érthetetlen, hogy Arjen Lucassen és Anneke van Giersbergen eddig nem vágott bele ebbe a kollaborációba, annyira mellbevágóan nyilvánvalónak tűnik. Oké, számos kisebb-nagyobb vendégszereplés előfordult már korábban, és Anneke részt vesz a nem kicsit várós őszi Equation Theater produkcióban is, de teljes lemez, sőt, formálisan ...
A metal világának is megvannak a maga nagy rejtélyei. Az egyik legnagyobb, legalábbis számomra, hogy a doom metal dallamosabb válfaja miért nem találta meg az utat a műfajon belüli szélesebb közönségsikerhez, elvégre hörgős verziója (nevezzük akár death/doomnak) a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Mégis, a Candlemassen kívül igazából egy ba...
Körülbelül tizenöt másodpercnyi fülelésre volt szükség ahhoz, hogy tudjam: az Economic Dancerst ugyanúgy imádni fogom, mint bármely más anyagot, amiben Christian „Spice" Sjöstrand, ez a nagydarab viking ereszti ki elképesztő hangját. Spice számomra a Spiritual Beggars legjobb dalnoka volt (hiába imádtam JB-t is, illetve ismerem el Apollo Papathanas...
Ha sutyerák vagy, velem örülsz! Hiszen visszatért minden redneck banda mintapéldánya, a hangzatos elnevezésű Weedeater, és minden rosszérzésű hillbilly példaképe, Dixie Collins! A torzonborz faszi, aki nem átallott vicces tetoválással megemlékezni arról az esetről, amikor fegyvertisztítás közben véletlenül ellőtte saját nagylábujját (a tetkó szöveg...
Idén áprilisban, Gravitron címmel már hatodik nagylemezét szabadította a világra a New Jersey-i illetőségű The Atomic Bitchwax, amely az egykori Godspeed -, majd Slaprocket-bőgős Chris Kosnik „házizenekara" idestova két évtizede. Kosnik a négyhúros mellett itt énekel is, és a trió felállású stoner/vintage rock-zenekar kétharmada (Chris mellett az egy...
Hihetetlenül nehéz a mostanában dúló, leginkább felesleges lemezdömpingben vakon belenyúlni a jóba. A Lonely Robot esetében számomra az ezerpontos borító és zenekarnév segített, meg persze a kiadó neve is garancia volt a jóra, ezért úgy alakult, hogy amint meghallgattam a Please Come Home-ot, azonnal beleszerettem. A Lonely Robot John Mitchell agys...
Valentin Szilvia: Az a helyzet, hogy nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni az új Faith No More-lemezt, mert – akár tetszik, akár nem – olyan nosztalgiafaktorral rendelkeznek, mint a legnagyobb dinoszauruszbandák. Akik pedig a The Real Thing gel, illetve az annak idején agyonjátszott Epic című dallal ismerték meg őket, azok akkor is várták, mit tudna...
Soha korábban nem alakult ki akkora véleménykülönbség köztem és a kommentelők között, mint anno a Fu Manchu-s Bob Balchot és a két Scott Reedert (a szintén manchus dobost és a Kyuss/Obsessed/sok minden más legendás basszusgitárosát) soraiban tudó Sun & Sail Club bemutatkozó lemeze, a Mannequin kapcsán. Részemről a zene még tetszett is volna, azon...
Már idejét se tudom pontosan, mikor hagyhattam fel a Six Feet Under-lemezek habzsolásával, de arra emlékszem, hogy egy idő után ugyanúgy ráuntam a sok egykaptafa albumra, mint a spagetti/pizza-diétára. A Chris Barnes Művek kitartó rajongójának lenni komoly kihívás, mint ahogy két Six Feet Under-album között különbséget tenni sem pofonegyszerű felad...
Úgy döntöttem, hogy szigorúan tiszta lappal fogom indítani a legfrissebb Kamelot-albummal az ismerkedést, múltidézésről szó sem lehet. Megpróbáltam erre az ötven percre elfelejteni, hogy ebben a zenekarban egy olyan zseniális torok énekelt egykor, akit talán már nem is tudnék semmiféle újabb pozitív jelzővel illetni. Roy Khan magasztalását megtette...
Lehet mondani, hogy a '80-as évek rockzenéjében mindent túltoltak, a hajaktól és a flitterektől kezdve a hangmennyiségen át egészen a produkciós tennivalókig, ugyanakkor ez a felfogás a teljes műfaj evolúciójára felbecsülhetetlen hatást gyakorolt, soha azelőtt, és soha azóta nem szofisztikálódott annyit a gitáralapú, kemény könnyűzene, mint abban a...
Van úgy, hogy valami pontosan az, mint aminek látszik. Na, ez a romlott montreali trió aztán tényleg az. A Dopethrone ugye az Electric Wizard zseniális harmadik lemezének címe, de tegyük fel, hogy ezt valami furcsa véletlen folytán nem tudod - akkor is, milyen zenére asszociálsz? Nyilván valami szutykos, Sabbath-alapú riffekkel támadó ördögi muzsik...
A Halestorm mindig is amolyan kettős arculatú zenekarnak tűnt számomra. Egyfelől adott náluk egy egészen elképesztően zseniális énekesnő Lzzy Hale személyében, aki tényleg minden dicséretet megérdemel: ezen a klasszikusabb szabású rockvonalon nagyjából a hajmetal-éra legfantasztikusabb női hangjai, így Sandy Saraya, Janet Gardner, Gigi Hangach, Chr...
Emlékszem, amikor 1999 környékén, a nagy hip hop/rock/nu metal-invázió igazi felívelésekor a zenetévék elkezdték zsinórban adni Kid Rock klipjeit, baromira nem értettem, mitől lett ennyire hirtelen ekkora nagy szám ez a fickó. Bob Ritchie arcbamászó rocksztár-attitűdje persze valami olyasmi volt, ami akkoriban már nagyon régóta nem számított bevett...
Egész egyszerűen nem tudom nem szeretni az új Action-lemezt! Persze nem mintha előre elterveztem volna bármi ilyesmit, de mégis muszáj leírnom: bár akad pár apróság, amibe beleköthetnék, mégsem teszem meg. A Hannibal ugyanis pontosan olyan lett, amilyennek az Actiont 2015-ben hallani szeretném: zúzós, húzós, hímsoviniszta, pofátlan és laza, azaz ma...
Facebook
Twitter