Rengeteg jelzővel lehetne illetni az Amorphist, hiszen az egyik legnépszerűbb finn metalzenekar tényleg kapott már hideget s meleget egyaránt mindenhonnan csaknem három évtizedes karrierje során. Ha nagyon gonoszkodni akarnék velük, a friss album megemésztése után akár még giccsesnek és önismétlőnek is nevezhetném tradicionális muzsikájukat, amiben...

Az At The Gatesről nem csak kultikus státusza miatt nehéz rosszat írni, hanem azért is, mert nagyon kevés olyan banda van, amely egy óriási szünet, majd a reunion és koncertezéssel töltött esztendők után gyakorlatilag teljes biztonsággal leszállít két olyan albumot, mint a négy évvel ezelőtti At War With Reality , most pedig a To Drink From The Night...

A Retröxx az utóbbi években felfutott synthwave irányzat szülötte, ugyanakkor a műfaj metalkompatibilitását mutatja, hogy a formáció gerincét a The Voidból ismert Kovács Dániel és a Vendetta Inc.-es Salgó Norbert adja az elektro-vonalon mozgó Sánta „BenzX" Bencével karöltve. A két évvel ezelőtti, debütáló Retröspect EP abszolút ütött, és az új mini...

Nem mondom, hogy két kézzel jelentkeztem az új Five Finger Death Punch-lemez kritikájának megírásáért, pedig még kedvelem is őket. Az ok, amiért nem szerettem volna klaviatúrát ragadni, prózaibb nem is lehetne: egyszerűen nem tudok semmi olyat írni Zoliékról, amit mások még nem írtak meg előttem legalább ezerszer. Ezt elsősorban annak tudom be, hog...

Ha a legutóbbi Ire lemezen kiakadtál, a Reverence-et már meg se hallgasd – nagyjából ez lenne a legfőbb használati utasítás a Parkway Drive új albumához. Már az első felvezető dal, a Wishing Wells is előrevetítette, mi fog most történni, és pontosan be is jöttek a tippek: Winston McCallék vettek egy nagy levegőt, és futólépésbe kapcsoltak azon az ösv...

A ReVertigo elnevezés Mats Levén énekest (Candlemass, Krux, Yngwie Malmsteen) és Anders Wikström gitárost (Candlemass, Treat) – illetve sessionistaként Thomas Broman dobost (Electric Boys, Michael Schenker) – rejti, ám ha ebből kiindulva egyből valami dúsan hangszerelt, monumentális megszólalású, nordikus dallamorgiára számítanál, akár pofára is es...

Hiába töltötte be idén a harmincötöt, a Melvins feje lágyának csak nem akaródzik benőnie. Egyrészt a két „agytröszt", King Buzzo és Dale Crover, a korai időkhöz hasonló vehemenciával, tényleg totál lekövethetetlen sebességgel fossa ki magából a lemezeket – nálunk utoljára a jó három és fél évvel ezelőtti Hold It In ről emlékeztünk meg, és azóta ez bi...

Két hónapja jelent meg a The Sword hatodik lemeze, és talán illett is volna még egészen frissiben szétcincálnunk a Used Future-t, de a minden shockolónál rendre felmerülő, recenzióírást gátló tényezők (másnaposság, előzenekar lekésése, meg nem nevezett karibi szigeten való sütkérezés, illetve mindezek tetszés szerinti kombinálása) helyett ezúttal e...

Roppant hosszúra nyúlt szünet után tér most vissza az extrém metal egyik legnagyobb illuzionistája. Volt idő, amikor órát lehetett igazítani a Dimmu Borgir lemezmegjelenéseihez, aztán a tagság 2009-es átrendeződése környékén döccent egyet a szekér, és jelenleg úgy állunk, hogy az utóbbi évtizedben mindössze kettő soralbumnak örvendhetett a tábor. E...

Sokat panaszkodunk mi is a metalban az utóbbi időszakban érvényesülő sematikusságon, kiszámíthatóságon, a színteret több okból is általánosan jellemző megújulási képtelenségen. Aztán meghallgatsz egy olyan lemezt, mint a Bullet új albuma, aminél sematikusabbat és kiszámíthatóbbat jóformán akkor sem lehetne alkotni, ha valaki direkt ezt tűzné ki cél...

Ha valaki az utolsó A Perfect Circle-lemez, az eMOTIVe – ami ráadásul nem is „rendes" stúdióanyag volt, sokkal inkább egy politikailag motivált feldolgozás-album – kiadásakor született, mára lassan maga mögött hagyta a gyermekkort, büntethetővé vált, és jogot formál arra, hogy szabad döntése alapján létesíthessen szexuális kapcsolatot. Ebbe azért e...

Annak ellenére, hogy (feltételezésem szerint szimpla anyagi megfontolásból) ma is aktívan koncertezik anyazenekarával, Ihsahn lélekben réges-régen maga mögött hagyta az Emperort és a black metalt, jelenleg pedig már a hetedik lemezénél tart szólóművészként. Miközben természetesen sosem kophat meg az olyan alapművek dicsősége, mint például az Anthems...

Nagyra becsülöm a Strypert, amiért nem kíván kizárólag a múltjából élni, de a kísérletek nem mindig állnak jól az ilyen korú zenekaroknak. Gondolhatják Michael Sweeték bátor horizonttágításnak például a Take It To The Cross-t, de a dal valami egészen rettenetesen indítja a God Damn Evilt, és félre is viszi a hallgatót, mivel abszolút nem jellemzi a...