Elkötelezett Europe- (és újkori Europe-) rajongóként is töredelmesen be kell valljam, hogy első ismerkedéskor óriási pislogásokat követően vertem be a szunyát a Walk The Earth alatt. Pedig hát a csapat még mindig kizárólag azokkal a zenei eszközökkel muzsikál, amelyekre az utóbbi években ráfordultak, és amelyekkel engem is bármikor kenyérre lehet kenni. Ennek ellenére mégis sikerült elérniük, hogy unatkozzak és ásítozzak. Ugyanakkor még abban az esetben is megadnám nekik az esélyt, ha éppenséggel egy bluegrass-, vagy akár egy károgással telerakott blackmetal-albummal rukkolnának elő... hiszen ez a Europe. Akikre még akkor is érdemes odafigyelni, ha történetesen magasról leszarják, mik a közönség igényei, és önző módon, szerethető csökönyösséggel menetelnek a saját fejük és szívük után, mert megtehetik. És a jelek azt mutatják, hogy a Walk The Earth-öt nagyon nagy részben (ismét) önmaguknak készítették, hiszen talán még soha nem volt ennyire személyes, őszinte és trendeket felrúgó egyetlen Europe-anyag sem. Némi túlzással mondhatnám akár azt is, hogy ez az album lett a zenekar blueslemeze, ami persze már csak azért is hülyeség, mert annál jóval több stílus keveredik itt. Azonban mondanivalójában és jellegében nagyon is leásnak a blues sötét mélységeibe, ahonnan alapvetően minden súlyos muzsika eredeztethető.
