Jó előre le lehetett fogadni, hogy olyan nagyon radikális váltás még Greg Kurstin jelentős szerepe ellenére sem várható a Foo Fighters új albumától, de azért elég egyértelmű, hogy Adele, Lily Allen vagy Pink volt producere valamelyest rányomta a bélyegét Dave Grohlék új albumára. Persze bevallottan eleve azért is vonták be a melóba, hogy friss ízeket hozzon a zenébe, szóval ezen sem kell különösebben fennakadni, másrészt a közrehatás természetesen nem azt jelenti, hogy a Foo Fighters bármelyik fentebb említett előadóhoz akart volna hasonulni a Concrete And Goldon. Még csak azt sem mondanám, hogy bármi olyan szerepelne ezen a lemezen, ami ne férne be a csapatról kialakított képünkbe – viszont bizonyos kísérletek igenis újszerűen hatnak ebben a formában. Az ilyesmit pedig még akkor is díjazza az ember egy ilyen bejáratott, arénaszintű előadónál, ha amúgy ez a lemez sem mentes teljesen az üresjáratoktól. Viszont a legutóbbi Sonic Highways albumnál például mindenképpen erősebb.
