Olyankor a legnehezebb érthetően elmagyarázni, mi is a jó egy adott zenében, amikor csődöt mondanak az észérvek. Nem lehet számokkal és tényekkel alátámasztani, amit gondolunk. Illetve lehet, de nem érdemes, mert a lényeget még csak karcolni sem fogják. Amikor az érzések a fontosak: a tapintható, de meg nem ragadható atmoszféra. Az elalvás előtti u...

Ugye, hogy zavarba ejtő a cím? Az még hagyján, hogy a buli szóhoz manapság kapcsolt képzettársítás számomra nem sok jót takar, de arra is enged következtetni, hogy az aktuális kiadvány mégis folytatja a rádióbarátabb megközelítést, még annak ellenére is, hogy a srácok itt-ott megemlítették, hogy a zenekar újból a karcosabb oldalát fogja mutatni. Go...

A Norvégiából származó, prog-doom-avantgarde metalos Madder Mortemet szerencsére nem bélyegezhetjük meg a kapkodós jelzővel. Több mint húsz éves felállásuk alatt mindössze hat stúdiólemezzel (plusz három demóval és egy EP-vel) jelentkeztek, és a legutóbbi anyagaik között is három-négy éves szüneteket tartottak. A friss korong pedig nem kevesebb min...

Miközben Max Cavalera az utóbbi évtizedben egyre több zenekari konstellációban készíti az egyre szarabb lemezeket, és egyre lehangolóbb formát mutat élőben is , sosem hagyja ki a lehetőséget arra, hogy belerúgjon egyet volt zenésztársaiba , Andreas Kisserbe és Paulo Jr.-be, akik még mindig a Sepulturában nyomják. Persze tudom én is, hogy az újságírók f...

Nem szeretnék túlideologizálni semmit, de a Pain Of Salvation utóbbi bő évtizedét tekintve úgy tűnik, hogy Daniel Gildenlöw és társai a kísérletezősebb periódusok után mindig előrukkolnak egy-egy hagyományosabb megközelítésű albummal is. Már persze ha egyáltalán van értelme ilyen jelzőkkel dobálózni a banda esetében, hiszen mindez az ő esetükben né...

Egészen hihetetlen, hogy Dee Snidernek egy-két itt-ott elejtett friss felvételt leszámítva ez az első, új és saját dalokat tartalmazó teljes anyaga a Widowmaker 1994-es Stand By For Pain lemeze óta, ráadásul ha hihetünk a Twisted Sister legendás frontemberének, hamarosan jön egy másik album is. Utóbbi tény azért is fontos, mert a We Are The Ones mi...

A Devilmentről nyilván a kutya sem hallott volna, ha nem Dani Filth állna a fronton, és soha nem is kaptak volna Nuclear Blast-szerződést a Cradle Of Filth lelőhetetlen frontembere nélkül. Viszont ha már így alakult, igyekeznek a maximumig felpörgetni a motort: amennyiben hihetünk a híreknek, máris készül e novemberben megjelent második album utódj...

Még mindig a tavalyi restanciáknál járunk, de úgyis illúzió, hogy mindenről sikerül időben – vagy úgy egyáltalán – beszámolni, ami megérdemelné, úgyhogy inkább nem magyarázkodom, jobb később, mint soha. A Dark Tranquillity-féle underground intézmények esetében egyébként is adott a tábor, adott a stílus, adott gyakorlatilag minden, szóval sok újdon...

Phil Anselmót nyilván senkinek sem kell bemutatni. Bill Moseley azonban elsőre nekem sem ugrott be, amikor először megláttam a híreket erről a projektről, de később azért sikerült arcról beazonosítani. Emberünk alapvetően színész, és olyan kultikus horrorfilmek színvonalát emelte jelenlétével, mint a Texasi láncfűrészes mészárlás második része, A m...

Nincsenek illúzióim azt illetően, hogy tömegek ismernék a szóban forgó lemez két elkövetőjét, szóval már csak kötelező jelleggel is muszáj bemutatnom őket. John Rothban elsődlegesen a Winger másodgitárosát tisztelhetjük, de egy ideje a veterán Starshipben is játszik, a másik főhőssel, az énekes Terry Brockkal pedig a Giant legutóbbi albumán, a Promi...

Az Auróra egy régi szerelem. Tisztán emlékszem, mikor matróztársaimmal vártunk a jéghideg pétervári éjszakában, 1917. november 7-én, hogy az Auróra cirkáló orrából leadott lövés hangjaira megostromoljuk a Téli Palotát... na jó, ennyire talán mégsem régi, de arra azért tényleg emlékszem, hogy mennyire jó volt érettségizőként üvölteni bele a kietlen ...

Hetente legalább egy tucat olyan levelet kapok, kisebb-nagyobb (rendszerint kisebb) kiadóktól, amelyekben egy-egy új zenekaruk friss anyagát ajánlják recenzióra. Kezdetben jólnevelten mindegyiket meghallgattam, sokról még írtam is, de az ember aztán hamar belefárad a töménytelen mennyiségű zenébe, ami jobb esetben is csak középszerűnek mondható. Ug...

Érdekes egybeesések sorozatának kellett létrejönnie ahhoz, hogy ez a cikk végre megszülessen. Az egész azzal kezdődött, hogy péntek tizenharmadikán hajnalban, amikor munkába menet munkatársammal beültünk az autóba, a CD-lejátszó rögtön az indítás után a Black Sabbath Black Sabbath című eposzát kezdte el játszani a csapat bemutatkozó lemezéről (tanúva...