Az idei év cseppet sem bővelkedett minőségi deathmetal-anyagokban, hirtelenjében nem is tudnék említeni egyetlen valamirevaló 2016-os lemezt sem a stílusban, de egyébként is jellemző az utóbbi évekre, hogy roppantul visszahúzódott a színtér. A nagy öregek itt is kihalófélben vagy legalábbis átalakulóban vannak, s ugyan néhányuk még erőlködik, telje...

Bevallom őszintén, hogy a – ma már bizonyos körökben vérciki muzsikát játszó – finn Sonata Arctica (mondjuk ki erdélyiesen szólva is: Szováta Hargita) korai lemezei és dalai mindig is kiemelt szerepet kapnak, amikor éppen északi, melodikus-heavy-power muzsikát van kedvem hallgatni. Bár mostanában egyre ritkábban dobbantja meg a szívem ez a stílusir...

Furcsa egy barátság a miénk, a Helmeté meg az enyém. Az 1998-as feloszlásig tartó időszak alapján a legnagyobb kedvenceim között a helye a New York-i triónak (olykor kvartettnek), hiszen leszállítottak három zseniális lemezt, meg egy „csak" nagyon jót, rendkívül szimpatikus volt a sztárallűröktől mentes, egyszerű kiállás, az agyas nyilatkozatok, a ...

Harminc év brutálisan hosszú idő egy zenekar életében. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a Sick Of It All magja 1992, azaz Craig Setari csatlakozása óta változatlan, vagyis a három évtized javarészét azonos felállásban húzták le, tényleg le a kalappal a New York-i hardcore-hősök előtt. Elkezdhetnék lamentálni azon, vajon a mai fiatal bandák it...

A Hammerfall előző lemeze, a (r)Evolution amolyan feltámadást jelentett a svéd metalosoknál, és nekem is el kellett ismernem: Oscar Dronjak bandája valóban nagyon rég nem rukkolt elő annyira kerek, erőteljes munkával, mint a két évvel ezelőtti album. Ezzel együtt a csapatnál elég komoly változások történtek azóta. Egyrészt az anyag készítése után szi...

Phil Anselmo az elmúlt években elég sokszor elmondta, hogy senki se várjon tőle Superjoint Ritual-újjáélesztést, hiszen a kultikus gyűlöletprojekt a Pantera volt frontemberének legsötétebb drogos korszakában volt aktív, amire nem szívesen emlékszik vissza. Aztán most – némiképp módosult felállással és ezzel összefüggésben rövidebb névvel – valahogy...

Sokakkal ellentétben számomra mindig is a '79-es keltezésű Down To Earth okozta a legszebb pillanatokat a Rainbow életművéből, ahol ugyebár már Graham Bonnet állt a mikrofon mögött Ronnie James Dio utódaként. Több összetevője is van annak, hogy miért alakult ez így: biztosan nagy szerepe volt benne, hogy édesapám suhanckoromban számos alkalommal le...

Hasonlóan viszonyulok a mai In Flameshez, mint a Sepulturához: minden tiszteletem az övék, de amekkora kedvenc volt nálam azelőtt a zenekar, annyira nem tudok mit kezdeni a mostani dolgaikkal. Mint ahogy nyilvánvalóan Andreas Kisser is tudna retrós thrash/groove-cuccokat kreálni, ugyanúgy Björn Gelottéék is biztos képesek lennének legyártani a The J...

Ha a '80-as évek kultikus csapatai kerülnek szóba, a texasi Watchtower megkerülhetetlen, annak ellenére, hogy 1982-ben indult karrierjük során mindösszesen két nagylemezig jutottak. Mind a Jason McMasterrel a mikrofon mögött készült debüt, az Energetic Disassembly, mind pedig a Hades vokalistájával, Alan Tecchióval megjelent 1989-es folytatás, a Co...

Bő egy éve léptek színre Finnország agrárrockerei, és arattak osztatlan sikert világszerte kedves feldolgozásaikkal, jobban mondva átdolgozásaikkal. Ez talán a helyénvalóbb kifejezés. Nyilvánvalóan kellett ez az album, mert azért tizenhárom dallal a tarsolyban elég hamar le lehet zárni egy turnét, még ha csupa felfedezetlen helyre is jutottak el a ...

Hagyjuk, hogy ez most eredeti vagy nem eredeti ötlet, jó ötlet vagy nem jó ötlet, elcsépelt vagy nem elcsépelt húzás – megint a Tankcsapda csinálta meg itthon, és nem más. Azt is hagyjuk, ki szerint szabad a Tankcsapdának Bonanzát és ki szerint nem szabad a Wellhellónak Tankcsapdát játszani – szokás szerint nyilván ezt is mindenki jobban tudja az é...

Nyolc éve nem adott ki szólólemezt Glenn Hughes, de azért persze nincs szó arról, hogy közben semmit sem csinált volna. Sőt, épp ellenkezőleg, tartotta magát szokásos termékeny tempójához, hiszen három albumot is készített a Black Country Communionnel, meg még egy levezetésnek is tekinthető cuccost a California Breeddel , sőt, a Voodoo Hill is újjáéle...

Egy külföldi kritikában olvastam, hogy az Anaal Nathrakh egészen pontosan megtestesíti a metal zenével kapcsolatban felsorakoztatott összes negatív sztereotípiát, és ezzel nem is tudok/akarok vitába szállni. Bizony, a birminghami srácok immár másfél évtizede éppen azt művelik, ami miatt anyukád nem akarta, hogy üvöltős/hörgős/károgós tuka-tukát hal...