Színésznőből énekesnő? Számtalan példát lehetne felsorolni ezzel kapcsolatban, aminek természetesen a fordítottja is ugyanúgy igaz. Na de színésznőből rockénekesnő? Ehhez azért már szükséges némi fejvakargatás, és hirtelenjében nekem is csak Juliette Lewis ugrik be elsőként, aki ugyan igazán komoly sikereket még mindig nem könyvelhet el magának, de...

Nincs is deathmetalosabb az őszi-téli időszaknál, és erre bizonyíték, hogy idén két legendás extrém alakulat is a hidegebb, komorabb hónapokra időzítette friss művük megjelenését. A Vader aktuális eresztését már tárgyaltuk az oldalon, és egyelőre még nem sikerült jóra hallgatnom (bár amit jóra kell hallgatni, az eleve nem lehet jó). Asphyxék kilenc...

1964 áprilisában öt fiatal fickó megjelentette bemutatkozó nagylemezét, rajta – néhány kivételtől eltekintve – csupa klasszikus bluestétel átdolgozásával, olyan legendás előadóktól, mint például Willie Dixon. Több mint fél évszázaddal (!) később négy vénember megjelenteti legújabb (talán éppen búcsúzónak szánt?) nagylemezét, rajta csupa klasszikus ...

Elhanyagolt engem az utóbbi években a Darkthrone, én is tojtam rájuk. Nem volt bennem sértettség, hogy újabban nem az én zenémet játsszák, szinte zokszó elfogadtam ezt a változást, hiszen a '90-es években Fenrizék már egy komplett norvég black metal életművet megalkottak. Mivel pedig esetükben a mai napig alkotó, formálódó erőről beszélünk, a lehet...

Nyáron szépen elsiklottam a But Wait... There's More! fölött, ami nem is volt valami nehéz, hiszen az ötszámos cucc összesen sem tesz ki tíz percet. Mégis hiba lett volna teljesen megfeledkezni róla, ez ugyanis az 1982-ben alakult texasi crossover-alapcsapat D.R.I. első stúdióanyaga utolsó nagylemezük, az 1995-ös Full Speed Ahead óta, azaz huszoneg...

Az új Hardline hallatán ismét komolyan elgondolkodtam rajta, mennyiben áldásos és mennyiben káros a nápolyi Frontiers tevékenysége a melodikus műfaj szempontjából. Mert tök jó, hogy az ezredforduló idején az olasz cég igazi mentsvár és egyben új főhadiszállás lett a '80-as évekből megmenekült arcok és fiatalabb követőik számára, és tök jó, hogy egy...

2012-ben, majd' nyolc év kihagyás után egy olyan silány és értelmetlen feldolgozáslemezzel állt elő Kee Marcello, a Europe aranykorszakának gitárosa, hogy azt hittem, azon nyomban le is számolok vele, ám a svéd mester megemberelte magát, és azóta már a második nagyon rendben lévő albumot teszi le az asztalra. Ezzel persze idejekorán le is lőttem a ...

A Serpentine Dominion projektben Adam Dutkiewicz és George „Corpsegrinder" Fisher egyesítette erőit, és ez itt tényleg, a szó szoros értelmében véve is „csak" egy projekt, hiszen mind a Killswitch Engage, mind a Cannibal Corpse annyira elfoglalt, hogy a két főarcnak aligha férne be komolyabb mozgás még ezzel a formációval is. A harmadik tag egyébké...

Számomra mindenképpen örömteli, hogy Lemmy halála után viszonylag gyorsan visszaugrott a rockzene vérkeringésébe a Motörhead két életben maradt tagja, hiszen Mikkey Dee máris a Scorpionsban nyomja, Phil Campbell pedig ezzel az EP-vel mutatkozik be szólóban. A gitárosról persze már Lemmy tavaly decemberi távozása előtt is tudni lehetett, hogy önálló...

Az idei év cseppet sem bővelkedett minőségi deathmetal-anyagokban, hirtelenjében nem is tudnék említeni egyetlen valamirevaló 2016-os lemezt sem a stílusban, de egyébként is jellemző az utóbbi évekre, hogy roppantul visszahúzódott a színtér. A nagy öregek itt is kihalófélben vagy legalábbis átalakulóban vannak, s ugyan néhányuk még erőlködik, telje...

Bevallom őszintén, hogy a – ma már bizonyos körökben vérciki muzsikát játszó – finn Sonata Arctica (mondjuk ki erdélyiesen szólva is: Szováta Hargita) korai lemezei és dalai mindig is kiemelt szerepet kapnak, amikor éppen északi, melodikus-heavy-power muzsikát van kedvem hallgatni. Bár mostanában egyre ritkábban dobbantja meg a szívem ez a stílusir...

Furcsa egy barátság a miénk, a Helmeté meg az enyém. Az 1998-as feloszlásig tartó időszak alapján a legnagyobb kedvenceim között a helye a New York-i triónak (olykor kvartettnek), hiszen leszállítottak három zseniális lemezt, meg egy „csak" nagyon jót, rendkívül szimpatikus volt a sztárallűröktől mentes, egyszerű kiállás, az agyas nyilatkozatok, a ...

Harminc év brutálisan hosszú idő egy zenekar életében. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a Sick Of It All magja 1992, azaz Craig Setari csatlakozása óta változatlan, vagyis a három évtized javarészét azonos felállásban húzták le, tényleg le a kalappal a New York-i hardcore-hősök előtt. Elkezdhetnék lamentálni azon, vajon a mai fiatal bandák it...