Igencsak kedvelem a holland Textures előző két albumát, ám még ennek fényében is kozmikus erejű gyomrosként ért az új lemezt berobbantó Oceans Collide, a maga hatperces, mérnöki alapossággal megszerkesztett hangorkánjával. Persze már előre lehetett tudni, hogy az új anyag is izmosnak ígérkezik, mivel mind a két, előzetesen bemutatásra került d...

Nagyjából tizenöt éve ismertem meg a Brainstormot, és akkoriban, a 2000-es évek elején minden jel arra mutatott, hogy ők lesznek a következő nagy dobás. A Metus Mortis , majd az azt követő, zseniális Soul Temptation messze kiemelte őket a tehetséges fiatal csapatok táborából, és komoly esély mutatkozott arra, hogy szépen kifutják majd magukat. Aztán ...

Elég nagy meglepetést okozott tavaly, amikor elváltak Peavy Wagner és Victor Smolski útjai, és mivel a belorusz gitármester alapvetően határozta meg a zenekar arculatát az elmúlt bő másfél évtizedben, nyilvánvaló, hogy mindez markáns cezúrát is jelent a német metalosok pályafutásában. Őszintén szólva amíg nem jelentették be az új felállást, biztos ...

Draveczki-Ury Ádám: Marha nehéz mit írni az új Dream Theaterről, és kicsit tanácstalan is vagyok, viszont sajnos nem kerülgethetem a forró kását: a The Astonishing tökéletesen mutatja meg, mi siklott félre a jelek szerint végérvényesen valamikor az utóbbi szűk másfél évtized során a zenekarnál, amely olyan, a mai napig etalonnak számító mesterműveke...

Nagy bajban voltam az Avantasia legfrissebb kiadványával, ugyanis nem éreztem semmilyen késztetést arra, hogy komolyabban is megismerkedjek Tobias Sammet legújabb szerzeményeivel. Arra is roppant kíváncsi lennék, kik azok, akiket még 2016-ban is legalább akkora izgalomba hoz egy új Avantasia-korong, mint a kezdeteknél. A Ghostlightsszal való első i...

Elkezdhetnék ironizálni azon, hogy miközben már lassan tényleg a kutya sem vesz CD-ket, itthon is egészen vállalható mennyiségben jelennek meg olyan kiadványok, amelyek kiállításukat és tartalmukat tekintve is abszolút gyűjteménybe kívánkoznak. De nem teszem. Egy ilyen régi és patinás zenekar esetében, mint az Omega, ráadásul nem is feltétlenül áll...

A jó öreg rockzene sajnos már megint nincsen túl jó bőrben. Ahhoz képest, hogy (mint az közismert) örök és elpusztíthatatlan, állandóan betegeskedik. Először akkor lett nagyon kutyául, mikor Buddy Hollyékkal '59-ben lezuhant a repülő, azonban – habár a szerencsétlenségről szóló, Madonna által is sikerre vitt American Pie szövege mást mond – közel s...

Valentin Szilvia: Sosem tagadtam, hogy indokolatlanul elfogultan szoktam szemlélni Dave Mustaine éppen aktuális lemezét, amit az éppen aktuális zenésztársakkal rögzített, de bizonyos idő elmúltával azért a helyén tudom kezelni azokat az albumokat is, amelyeket esetleg korábban túllelkesedtem. Érthető módon izgatottan vártam, mit hoz össze kedvenc vö...

Nem is különösebben érdekes, hogy pontosan mikor, de valahol az elmúlt évtizedben teljesen elvesztettem a lelkesedésemet a Borknagarral kapcsolatban. Volt pedig egy időszak, amikor egy-egy új albumuk kapcsán csupán az lehetett kérdés, hogy milyen megközelítésben szállítanak le egy újabb klasszikust, az aktuális felállástól nagyjából függetlenül. A ...

Még mindig tavalyi restancia, ráadásul abból a szempontból mindenképpen fontos album, hogy egy igazi legenda készítette, még ha megtépázott hírnevű legenda is az illető... Nyilván valamennyire ennek köszönhető az is, hogy Paul Di'Anno ezt a kissé szerencsétlen zenekarnevet használja a sajátja helyett: új név, tabula rasa, miegymás... Persze kérdés,...

Oké, hogy jogi- és presztízsszempontok, de akkor is szerencsétlennek találom, hogy nem Abbath vitte tovább az Immortal nevét, hanem a banda másik két tagja. Természetesen én is tisztában vagyok Demonaz főideológusi és menedzseri szerepével, de itt azért akár tetszik, akár nem, idestova tizennyolc éve elsődlegesen Abbath adta a zenekar arcát. Másrés...

Progresszív vonalon ha túl sok meglepetéssel nem is szolgált a tavalyi esztendő, panaszra azért egyáltalán nem adott okot, hiszen a nagy nevek szinte mindannyian hozták a kötelezően magas minőséget. A súlyosabb területen a Symphony X, a Between The Buried And Me, a hagyományosabb progrockban utazók közül pedig Neal Morse és a Spock's Beard mellett ...

Összefogottabbnak, céltudatosabbnak ígérte az új Baronesst John Baizley, mint amilyen a legutóbbi Yellow & Green volt, ami persze nem nehéz, hiszen a savannah-i illetőségű zenekar 2012-ben eleve dupla albumot csinált. Viszont most visszakerestem, mit írtam több mint három éve a legutóbbi anyagról, és már akkor is pont céltudatosabbnak jellemeztem...