Phil Anselmo az elmúlt években elég sokszor elmondta, hogy senki se várjon tőle Superjoint Ritual-újjáélesztést, hiszen a kultikus gyűlöletprojekt a Pantera volt frontemberének legsötétebb drogos korszakában volt aktív, amire nem szívesen emlékszik vissza. Aztán most – némiképp módosult felállással és ezzel összefüggésben rövidebb névvel – valahogy...

Sokakkal ellentétben számomra mindig is a '79-es keltezésű Down To Earth okozta a legszebb pillanatokat a Rainbow életművéből, ahol ugyebár már Graham Bonnet állt a mikrofon mögött Ronnie James Dio utódaként. Több összetevője is van annak, hogy miért alakult ez így: biztosan nagy szerepe volt benne, hogy édesapám suhanckoromban számos alkalommal le...

Hasonlóan viszonyulok a mai In Flameshez, mint a Sepulturához: minden tiszteletem az övék, de amekkora kedvenc volt nálam azelőtt a zenekar, annyira nem tudok mit kezdeni a mostani dolgaikkal. Mint ahogy nyilvánvalóan Andreas Kisser is tudna retrós thrash/groove-cuccokat kreálni, ugyanúgy Björn Gelottéék is biztos képesek lennének legyártani a The J...

Ha a '80-as évek kultikus csapatai kerülnek szóba, a texasi Watchtower megkerülhetetlen, annak ellenére, hogy 1982-ben indult karrierjük során mindösszesen két nagylemezig jutottak. Mind a Jason McMasterrel a mikrofon mögött készült debüt, az Energetic Disassembly, mind pedig a Hades vokalistájával, Alan Tecchióval megjelent 1989-es folytatás, a Co...

Bő egy éve léptek színre Finnország agrárrockerei, és arattak osztatlan sikert világszerte kedves feldolgozásaikkal, jobban mondva átdolgozásaikkal. Ez talán a helyénvalóbb kifejezés. Nyilvánvalóan kellett ez az album, mert azért tizenhárom dallal a tarsolyban elég hamar le lehet zárni egy turnét, még ha csupa felfedezetlen helyre is jutottak el a ...

Hagyjuk, hogy ez most eredeti vagy nem eredeti ötlet, jó ötlet vagy nem jó ötlet, elcsépelt vagy nem elcsépelt húzás – megint a Tankcsapda csinálta meg itthon, és nem más. Azt is hagyjuk, ki szerint szabad a Tankcsapdának Bonanzát és ki szerint nem szabad a Wellhellónak Tankcsapdát játszani – szokás szerint nyilván ezt is mindenki jobban tudja az é...

Nyolc éve nem adott ki szólólemezt Glenn Hughes, de azért persze nincs szó arról, hogy közben semmit sem csinált volna. Sőt, épp ellenkezőleg, tartotta magát szokásos termékeny tempójához, hiszen három albumot is készített a Black Country Communionnel, meg még egy levezetésnek is tekinthető cuccost a California Breeddel , sőt, a Voodoo Hill is újjáéle...

Egy külföldi kritikában olvastam, hogy az Anaal Nathrakh egészen pontosan megtestesíti a metal zenével kapcsolatban felsorakoztatott összes negatív sztereotípiát, és ezzel nem is tudok/akarok vitába szállni. Bizony, a birminghami srácok immár másfél évtizede éppen azt művelik, ami miatt anyukád nem akarta, hogy üvöltős/hörgős/károgós tuka-tukát hal...

Valentin Szilvia: Megcsinálták a régi nagyok. Újra. Az év eleje/közepe a Guns N' Rosesról szólt, a vége pedig végérvényesen a Metallicáról. Hátradőlhet mindenki, a műfaj (még) nem veszett el – csak recirkulálódott. Bevallom, nem vártam már semmi izgalmasat James Hetfieldéktől, a Death Magnetic et nem sikerült azóta sem megszeretnem túlságosan, talán h...

Nehezen tudnám elképzelni, hogy bárki is heves fejcsóválásba kezdene, ha hirtelen egy nagy egyenlőség jelet húznék Neal Morse és a nagybetűs ZENE közé, hiszen azt még talán a muzsika iránt legkevésbé fogékony emberkék is elsőre leveszik, hogy a faszinak még a legapróbb porcikái is hangjegyekből állnak. A munkásságát ismerők pedig jól tudják, hogy z...

Általában nagy ívben el szoktam kerülni az olyan csapatokat, akiket az igencsak találó math-metal, mathcore kifejezéssel szoktak illetni az utóbbi években, hacsak nem olyan bandákról van szó, akik némileg ki tudnak lépni a stílus szűk keretei közül, és egy kis egyéniséggel, sajátos ízzel képesek valami pluszt is hozzátenni a műfajhoz. Nagyjából oly...

Két évvel ezelőtt a This Wicked Nest albummal a Helstar egy bő évtizeden át tartó folyamat végére ért: az a lemez ugyanis pont annyira volt thrashes és brutális, amennyire az Helstar név alatt még egészséges, egyben pedig meg is koronázta a visszatérés óta tartó azon tendenciát, amely fokozatosan egyre extrémebb irányba tolta ki a csapat zenéjének ha...

Semmi nem változott. Röviden így lehetne érzékeltetni, hogy milyen is az új Bon Jovi-album. Nyilván eget rengető újításokat, neadjisten korábbi önmagához való visszakanyarodást már csak a bolond vár Jontól, ahogy minden igényt kielégítő jó lemezre is csak az számít, aki átaludta az elmúlt másfél évtizedet. A magam részéről már rég megbarátkoztam a ...