In Wino veritas – ahogy a művelt doomster mondja. És valóban: Robert Scott Weinrich, azaz Wino egy jó ideje már ugyanolyan megkerülhetetlen és tévedhetetlen intézménnyé vált a saját közegében, mint mondjuk Lemmy volt a magáéban. De hát mi mást is várhatnánk egy olyan fazontól, akinek még a születési helye is Rockville? A minden képen fülig érő vigyorral pózoló, hamisítatlan tréfamesternek tűnő Wino emellett igazán érdekes figura: annak ellenére, hogy sokkal jobb gitáros, mint énekes, igazán legendássá abban a zenekarában vált, ahol csak elvétve ragadta meg a hathúrost a danolászás mellett, és amelynek aranykoraként a legtöbb rajongó még mindig a hősünkkel elkészített, Born Too Late-től V-ig tartó időszakot tekintik. Holott a Saint Vitusnak pusztán technikai tudás szempontjából mind korábban, mind pedig utóbb jobb énekese volt ennél az igencsak nazális hangú, morózus alaknál. És annak ellenére, hogy emberünk mindig is inkább magányos farkasnak tűnt, mintsem csapatjátékosnak, bandák és különféle kollaborációk tucatjaiban bukkant és bukkan fel folyamatosan, hogy aztán mindig, mindenhonnan tovább is álljon. (Csak példálózó jelleggel: Shrinebuilder, Spirit Caravan, The Hidden Hand, Place Of Skulls, Premonition 13, Wino). Hogy később rendre vissza is térjen korábban elhullajtott társaihoz, dalaihoz, vagy éppen zenekaraihoz. Azzal együtt, hogy igazi gyermekének mindig is a The Obsessed számított.
