Érdekes dolog ez a pontozási rendszer, hiszen mi magunk is tudálékoskodó magyarázatokkal kiegészítve publikáltuk pár éve, hogy mire és miért, hogyan és hány pontot adunk. Ugyanakkor ez egy objektív, hosszútávon vizsgálandó skála, ahol a közmegegyezéses klasszikusok érnek 10-et, egy aktuális anyag értékelése pedig pont tök szubjektív, és pillanatnyi benyomáson alapul. Ha tehát valamit friss lemezként szarrá hallgat az ember, nem kötelezően, hanem mert szinte csak azt van kedve pörgetni hetekig, akkor az 10 pont? Ha mondjuk fél évvel később ugyanez a lelkesedés, akkor érdemes elgondolkodni rajta, de mivel ma már tényleg nem nagyon születnek olyan anyagok, amire tíz-tizenöt év múlva ugyanolyan hivatkozási alapként fogunk tekinteni, mint az igazi alapművekre, talán mégis reálisabb, ha visszafogottabban lelkesedünk. Megdől tehát a mindenáron pontozás szükségességének elmélete, mert a lényeg mégiscsak az, hogy mit ad a hallgatónak a zene. Mindezt csak azért bocsátottam előre, mert a stoneres-grunge-os-modern metalos VL45 munkásságának továbbgondolásaként értelmezhető Slowmesh zenekar debütlemeze a szokásos autós „na jó, hallgassunk bele" kötelező körből az elmúlt időszak egyik legnagyobb kedvencévé nőtte ki magát nálam. Erre nehéz ésszerű magyarázatot adni, de az biztos, hogy kurva jó, fogós nótákat raktak össze a srácok.
