Hiánypótlónak semmiképpen sem nevezhető a Primal Fear új koncertlemeze, amely hét évvel követi az előző élő anyagot, a 2010-es Live In The USA-t. Ugyan ma már csak a legfanatikusabb rajongók vásárolnak ilyesmit, de tulajdonképpen simán indokolható az Angels in Black megjelenése, hiszen egyrészt a zenekar idén ünnepli huszadik születésnapját, másrés...

Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nálam melodikus rockban már évtizedek óta a kanadai Harem Scarem zenekar csücsül annak a bizonyos képzeletbeli dobogónak a tetején. Ezt még a viszonylag sok töltelékdalt tartalmazó anyagaik (Hope, Higher, Big Bang Theory, Rubber-projekt) sem tudtak gyökeresen befolyásolni. Az említetteket leszámítva e...

Chad Kroeger és Corey Taylor elég jó extra kampányt biztosított mind a Feed The Machine -nek, mind a Hydrogradnak egymás kölcsönös lefikázásával, és ugyan a mondás szerint jó bornak nem kell cégér, mind tudjuk, hogy a zeneiparban azért másképp működnek a dolgok. Itt sokkal inkább a mickjaggeri alapvetés az irányadó, miszerint mindegy, mit írnak rólad, ...

Újabb négy év, újabb lemez, újabb tagcserék. A Nagy Alma rohamosan rothadó belsejéből mintegy huszonkilenc éve előtekergett Suffocation nem nagy híve a változatosságnak, és ez sajnos az utóbbi néhány lemezeikre is igaz. Az egykoron szebb napokat megélt csapat mára tényleg kezd totálisan átállni a gyorsfogyasztói mentalitásra, mással legalábbis nem ...

A chicagói trancsírozós brigád lassan harminc esztendőre visszatekintő életútja nem nevezhető igazán zökkenőmentesnek. Öngyilkosság, haláleset, kiadói bénázások és tagcserék sorozata egyaránt súlyosbította a közvetlenül az örök feketeség mezsgyéje mellett haladó karrierjüket, amely tizenöt évvel ezelőtt meg is tört egy ponton. Ezt követően aztán tí...

Előzetesen meglehetősen kevés tényező szólt amellett, hogy szeressem ezt a lemezt, és őszintén szólva nem is vártam tőle semmit. Jorn Lande különböző albumait szinte kivétel nélkül imádtam a 2000-es évek első felében, aztán elkezdte magát olyan szinten szétaprózni, hogy szinte minden érdeklődésemet elveszítettem iránta. A szólócsapat tagságának tel...

„A növendék oldalt áll a falhoz, felnyújtott kezében kréta segítségével vonalat húz a falra, sarkának felemelése nélkül. Ezt követően karlendítéssel páros lábról elrugaszkodik, és a fellendüléssel elért magasságot a krétával megjelöli. Háromszor próbálkozhat. A legjobb eredmény és a korábban bejelölt vonal távolságát mérjük" – ez az érintőugrás, vag...

Noha eleinte úgy tűnt, hogy már magával a zenekari felállással megváltották a jegyüket a csúcs felé, pár év távlatából szerintem nyugodtan kijelenthetjük: az Adrenaline Mob nem született túl szerencsés csillagzat alatt. A részletekbe most nem akarok belemenni, hiszen mindenki tisztában van velük a tagcseréktől kezdve szegény A.J. Pero haláláig – ek...

Bármiféle kutakodás vagy előzetes információ nélkül botlottam bele a csapatba idén márciusban, mert egy lökött beidegződés miatt az „orchestra" nevű zenekarok hidegen hagynak, sőt, picikét ellenjavalltként kezelem őket, meg volt az a „bekokainozva" ajánlószerűség-nyilatkozat, ami nem dobott fel igazán, ezen kívül a srácok death- meg mindenféle metalm...

Marzi Montazeri neve nem biztos, hogy egyből beugrik, de segítek: a gitáros Phil Anselmo oldalán játszott az utóbbi években, többek között vele rakta össze a Pantera volt frontembere a rengeteg vitát kiváltott Walk Through Exits Only albumot is néhány évvel ezelőtt. Tim „Ripper" Owens meg aligha szolgál különösebb bemutatásra, bár a Charred Walls Of ...

Az előző Nickelback-lemez, a még a csapathoz képest is extrán poposra és rádiósra vett No Fixed Address elég rettenetesre sikeredett. Ugyan a zenekar régóta azon arénabandák sorát gyarapítja, akiknél igazából nem számít sokat, hogy milyen az éppen aktuális új lemez, azért alighanem Chad Kroegerék is érezték, hogy még tőlük is túlzás volt gyakorlatila...

Glenn Danzig óriási mestere annak, hogy hogyan lehet többször is belelépni ugyanabba a szarba. Illetve néha már olyan, mintha nem is csak véletlenül lépne bele, hanem nekifutna, és páros lábbal elrugaszkodva ugrana bele pont a közepébe. Mert minek ide producer, mikor a négyes lemeztől kezdve (akkor engedett oda idegent utoljára a kormányrúdhoz, mon...

Valahogy manapság semmi sem tűnik igazán véglegesnek. Mintha kiveszett volna a világból a megmásíthatatlan vég intézménye, ezzel együtt pedig az egyébként fontos dolgok is veszítenek valamit értékükből. Ha meghal egy rockikon, akkor felélesztjük hologramként, ha pedig feloszlik egy zenekar, akkor csak legyintünk, mert idővel úgyis visszatérnek, leg...