„Utazást tettünk a jövőbe, és ott ezt hallottuk a rádióban" – mondta Tony Sylvester, barátainak csak The Duke Of Nothing, a Turbonegro énekese az új anyag kapcsán, én pedig a RockNRoll Machine ismeretében olyan szívesen megkocogtatnám a hátát, hogy már elnézést, Herceg Uram, de össze tetszett keverni a szezont a faszommal, mivel az nem a jövő volt ...

Akkor először fussuk le a kötelező köröket: a Carpenter Brut nem metal, sőt, ha nagyon szigorúan vesszük, még csak nem is feltétlenül rock. Még azzal együtt sem, hogy a Leather Teeth-en Krystoffer Rygg, azaz Garm, illetve Mat McNerney, azaz Kvohst is felvonul, és a borító '80-as évekbeli glamster-áthallásai is egyértelműek. Sőt, még azzal együtt se...

Az amerikai kiadó miatt mindenképpen korszakhatárt jelent az Ozone Mama pályáján a Cosmos Calling, zenei szempontból azonban szervesen építkezik tovább a csapat az eddigiekre. Még úgy is, hogy az új lemez egyébként nem feltétlenül olyan, mint amire előzetesen számítottam. Emlékszem, elsőre kimondottan meglepő volt végigtolni az anyagot, mert kevésb...

Több százezer évvel ezelőtt egy óvatlan ember feltárt egy tiltott ajtót, és ezzel a világra szabadított egy ősi átkot. A borzalom a tenger mélyén él, az éjjeli dagállyal érkezik, és – amint a tajtékos hullámok elérik a partot – kiégeti az emberek szemét, torkukat összeroppantja. Ilyen és ehhez hasonló rémtörténetekkel szórakoztathatták egymást és i...

Tavaly év végén jött a hír, hogy Dukes Of The Orient néven új üdvöskét szerződtetett a Frontiers, és noha az ilyen információk már rég nem váltanak ki belőlem semmilyen immunválaszt, a név mögé nézve bizony alaposan meglepődtem. Hogy miért? Például azért, mert nem gondoltam volna, hogy az Asia 1991-től 2005-ig tartó második nagy korszakát meghatáro...

Tizenöt dal huszonkét percben (ha a bővített verziót birtoklod, akkor ehhez csapj hozzá még hat tételt meg tíz percet), azaz az amerikai punk rock egyik legaljadékabb bandája, a Dwarves maradt a progresszív, epikusan kifejtős dalocskáknál. Legutóbbi „nagylemezük", a The Dwarves Invented Rock & Roll minden genyósága ellenére a Törpék egyik legslág...

Az ember rendszerint akkor talál rá valami csemegére, amikor egészen mást keres. Csak annyit láttam a leírásból, hogy japán, brutális, technikás death metal, és máris elkezdtem a keresgélést, mi lehet ez. A stílust eleve szeretem, Japán pedig gyerekkorom óta meghatározó számomra, így nem is lehetett kérdéses, hogy ezzel mindenképpen meg kell ismerk...

Nem kétséges, hogy az izraeli Orphaned Land az orientális rockzene úttörőjévé és fő zászlóvivőjévé vált az elmúlt években. Az, hogy már huszonhat (!) éve kezdték a pályát, szinte mellékesnek is tűnik, ez a tény kizárólag számukra tűnhet gyötrelmesnek, ahogy a múltba révedve visszagondolnak a honnan-hová tartó formáció minden fontos lépésére. A rajo...

Bizonyos albumok  már puszta létüknél fogva ellenállnak mindenféle felesleges bölcselkedésnek, mert egyszerűen nincs rajtuk mit magyarázni, nincs rajtuk mit elemezni, agyalogni. A Motörhead eleve egész karrierje során ezt a sallangmentes hozzáállást tűzte zászlajára, és természetesen Phil Campbell is ezt a vonalat viszi tovább saját bandájának...

Steven Barry „Lips″ Kudlow 1978 óta, azaz immár negyven éve kábé olyan állhatatosan, ellentmondást nem tűrő kitartással tolja az Anvil szekerét, ahogy azt például Lemmy tette a Motörheaddel. És ugyan a kattant kanadai, illetve jóban-rosszban kitartó társa, Robb Reiner dobos sosem váltak a színtér igazán meghatározó vagy kifejezetten népszerű alakja...

A zseniális, 2013-as keltezésű Ænigma óta hosszan, nagy reményekkel vártam ezt a lemezt, miközben sajnos tudomásul kellett venni, hogy az In Vain-albumok megjelenési rendszeressége nem követ semmilyen sablont, és a kristiansandi srácok újfent a meglepetés erejével támadnak majd. Ha mondjuk a velük egyszerre indult honfitársak, a Leprous azóta elért t...

Volt egyszer egy holland zenekar, amely 1988 és 1993 között azzal töltötte idejét, hogy előbb minél brutálisabb, majd minél megfoghatatlanabb irányba mozdítsa el a death metalt. Mindebben persze akadt jónéhány társa, akikkel egy egész korszak extrém zenei stílusát határozták meg. Kérdem, hol van most ez a banda? A név (Pestilence) és a zenei agy (P...

Hány olyan zenekart tudunk mondani, amelyik egészen tizenkettedik (!) lemezéig várt volna arra, hogy a gyanútlan hallgatóságra zúdítsa leghosszabb, legösszetettebb, legsúlyosabb és (talán) legerősebb dalát? Úgy, hogy működésük harminchárom éve alatt – szimbolikus dolog, hogy éppen most értek krisztusi korba – nem mellékesen azért egy kikezdhetetlen...