Bizonyos albumok  már puszta létüknél fogva ellenállnak mindenféle felesleges bölcselkedésnek, mert egyszerűen nincs rajtuk mit magyarázni, nincs rajtuk mit elemezni, agyalogni. A Motörhead eleve egész karrierje során ezt a sallangmentes hozzáállást tűzte zászlajára, és természetesen Phil Campbell is ezt a vonalat viszi tovább saját bandájának...

Steven Barry „Lips″ Kudlow 1978 óta, azaz immár negyven éve kábé olyan állhatatosan, ellentmondást nem tűrő kitartással tolja az Anvil szekerét, ahogy azt például Lemmy tette a Motörheaddel. És ugyan a kattant kanadai, illetve jóban-rosszban kitartó társa, Robb Reiner dobos sosem váltak a színtér igazán meghatározó vagy kifejezetten népszerű alakja...

A zseniális, 2013-as keltezésű Ænigma óta hosszan, nagy reményekkel vártam ezt a lemezt, miközben sajnos tudomásul kellett venni, hogy az In Vain-albumok megjelenési rendszeressége nem követ semmilyen sablont, és a kristiansandi srácok újfent a meglepetés erejével támadnak majd. Ha mondjuk a velük egyszerre indult honfitársak, a Leprous azóta elért t...

Volt egyszer egy holland zenekar, amely 1988 és 1993 között azzal töltötte idejét, hogy előbb minél brutálisabb, majd minél megfoghatatlanabb irányba mozdítsa el a death metalt. Mindebben persze akadt jónéhány társa, akikkel egy egész korszak extrém zenei stílusát határozták meg. Kérdem, hol van most ez a banda? A név (Pestilence) és a zenei agy (P...

Hány olyan zenekart tudunk mondani, amelyik egészen tizenkettedik (!) lemezéig várt volna arra, hogy a gyanútlan hallgatóságra zúdítsa leghosszabb, legösszetettebb, legsúlyosabb és (talán) legerősebb dalát? Úgy, hogy működésük harminchárom éve alatt – szimbolikus dolog, hogy éppen most értek krisztusi korba – nem mellékesen azért egy kikezdhetetlen...

Egy Sex Action – Action összecsapásban számomra mindig is a szexuálisan túlfűtött változat volt a nyerő. Mert míg a gettóharcossá lett banda azért bőven adott ki közepes anyagot, a romlott és mocskos cowboyok gyülekezete – hogy stílszerű legyek – kizárólag baszott jó lemezeket tett le az asztalra... izé, az ágyra. És itt most nem is kizárólag az er...

Tizenkilenc évvel ezelőtt jelent meg a Black Label Society első albuma, s a szép szőke (gitározni és zenét írni piszkosul tudó) srácból gitározni és zenét írni változatlanul piszkosul tudó vadbarbár zeneállat lett, aki még mindig, túl az ötvenen is játszi könnyedséggel pakolja össze a zsírosan, egyszerűségükben is komplex és technikás albumokat. Za...

Három őrült vigyorog rád egy üres, villódzó fényekkel teli szobában, miközben te magatehetetlenül ülsz egy vérrel, testnedvekkel, és nem is szeretnéd tudni, még mikkel beborított széken. És noha nem vagy lekötözve, önként mentél be a szobába, ki is sétálhatnál, mégsem teszed. Nem teszed, mert a saját végzeted néz vissza rád a három vigyorgó arcból,...

Egyértelműen megvalósulni látszanak elvárásaim és reményeim az Audrey Horne négy évvel ezelőtti, az előzmények után némileg felemásra sikeredett Pure Heavy lemeze után, pedig a zenekar stílusa szinte egy fikarcnyit sem változott a legutóbbi történések óta. Arve „Ice Dale" Isdalék gyakorlatilag már a 2013-as Youngblood óta ízig-vérig hard rock zenében u...

Az öt évvel ezelőtti Walk Through Exits Only lemez elég jól körbelőtte, mire lehet számítani Phil Anselmótól a fenti márkanév alatt, a Choosing Mental Illness As A Virtue-n pedig pontosan ott folytatja az énekes és szólócsapata, ahol legutóbb abbahagyták. Ezzel pedig nagyjából minden lényegeset el is mondtam az albumról: amennyiben hallottad az előző...

Szépen elmúlt 2017, de azért ahogy lenni szokott, némi utógyújtása még van. Szólt nemrég vezető bloggerünk , hogy tegyünk egy próbát a Streamline-nal, ha a The Night Flight Orchestra annyira tetszik, mert bár nem csereszabatosak, azért annyira nem állnak egymástól távol zenei értelemben, földrajzilag meg aztán semennyire. Svédek ezek a fiatalok is. R...

Nem tudom, mi van a levegőben, de alig léptük át 2018 küszöbét, és már most tapasztalható a túltermelés zenei fronton, s abból is épp az egyik legundergoundabb irányzatban. A death-doomnál talán csak a sludge rútabb, a funeral pedig gyászosabb, bár ez is erősen szubjektív dolog. Mindenesetre alig kapaszkodtunk át a január nem annyira fagyos és még ...

A Toxik egy dallamos techno-thrash-csapat New Yorkból, akik a műfaj aranykorában, azaz a '80-as évek közepén-végén két nagylemezig jutottak. A kiválóan sikerült 1989-es Think Thisnek aztán már nem született folytatása, a brigád 1992-ben szögre akasztotta hangszereit. 2007-ben produkáltak egy nyúlfarknyi visszatérést, de ekkor csak egy 1988-as konce...