Amikor első alkalommal láttam kis hazánkban fellépni Glenn Hughes mestert, és arról beszélt, hogy a ’80-as években talán egy tucat koncertet adott összesen, és azokra sem igazán emlékszik, mert annyira szét volt csúszva, a koncerten bemutatott produkciója alapján nehezemre esett mindezt elképzelni. Ez az ember, aki hatvanévesen úgy pörög, mint koroszályában nagyon kevesen – nyilván mindenféle spirituális dologtól is fűtve, amiről nem érzem magam kompetensnek hosszasan értekezni –, zeneileg ma legalább annyira produktív és főleg kreatív, mint a Burn idején, csaknem negyven éve.