Tetszik vagy sem, egy tucat, korántsem jelzésértékű sorlemezzel a háta mögött a norvég Enslaved is egyike immár az extrém metal élő klasszikusainak – ami egyfelől egy jól hangzó frázis, másrészt beszédesebb bármilyen dicsérő szónál velük kapcsolatban. A bergeni kvartett által megalkotott és tökélyre vitt, komplex rendszer ugyanis mára képessé vált ...

Néha indokoltnak tűnik a külön bemutatás, pedig ebben az esetben az ismeretlennek tűnő név mögött egy olyan slágergyáros lapul, akinek legismertebb saját dalait a mai napig játsszák a kereskedelmi rádiók (igen, még itthon is), és másoknak is komoly mennyiségben írt számokat az elmúlt bő negyedszázad során. No igen, Richard Marx nem egy kispályás fi...

Furcsa véletlen, hogy a közelmúltban több olyan albumot is volt szerencsém megismerni, amelyek ilyen-olyan módon medvékkel hozhatók kapcsolatba. Ezúttal csak a szegedi Barbears nevét citálnám ide, akik az elnevezésen túl is tökéletesen illenek a képbe, hisz a Grizzly a csongrádiakhoz hasonlóan szintén viszonylag ismeretlen formáció (még), mindkét ban...

Megjelenésének másfél évtizedes jubileumát ünnepelte idén az atmoszférikus/szimfonikus black metal egyik (túlzás nélkül) klasszikusa, a Dimmu Borgir Enthrone Darkness Triumphant albuma. Ott és akkor kezdődött el valami, amit egyesek szimplán a műfaj kiárusításának, megint mások egy új zsáner kiteljesedésének tartanak. Tény, hogy a Dimmu nem volt kl...

A hard rock kortalan, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostanság reneszánszát élő ősrock-jelenség. Rendre tűnnek fel a színen új vagy többé-kevésbé ismert zenekarok tagjaiból verbuválódott csapatok, akik ezt az ízes, húzós muzsikát játsszák, méghozzá sokan nagyon hitelesen. Elég csak a svéd Graveyardra gondolni, akik kiváló Hisingen Blues leme...

Különös érzés lehet, ha már rögtön pályád kezdetén leteszed életed fő művét az asztalra. Ha mondjuk versenyszerűen sportolsz, és rögtön karriered legelején olyan mérvű világcsúcsot állítasz be, aminek igazából a közelébe sem érhet senki, beleértve saját magadat is, de neked nem is nagyon kell, mert még azzal is bőven a mezőny előtt jársz, ha megpró...

Wo Fat egy gonosz kínai gengszter/kém neve a nemrég felmelegített egykori amerikai sikersorozatban, a Hawaii Five-O-ban. Ez a Wo Fat viszont texasi, névadójánál kevésbé gonosz, és sokkal inkább pszichedelikus stoner/blues rockban utazik, mint kémkedésben. A dallasi trió tavalyi mesterműve, a Noche Del Chupacabra stílusában az elmúlt év egyik legerő...

Ha netán még sosem hallottál volna a Tankardról, elég csak egy pillantást vetned a borítóra, hogy nagyjából sejtsd, miről is van esetükben szó. Ha pedig hozzátesszük, hogy a Söröskrigli zenekar Egy lány, akit sörnek hívnak című lemezét tartod épp a kezedben, már elég egyértelmű a dolog: az olyan számcímek, mint a Metal Ladyboy pedig totál egyértelm...

Emlékszem, legalább kettőt pislogtam, amikor a Candlelight augusztusi kiadványai sorában megláttam a svájci Zatokrev nevét, amint 2012-ben már a harmadik teljes értékű albumukkal támadják az underground felségvizeit. Én bizony erről az alakulatról soha korábban nem hallottam, ahogy mondani szokás, szűzen mentem velük az ágyba. Oltári coming outként...

Noha a Black Sabbath és a Led Zeppelin mellett egyértelműen a Deep Purple játszotta a legnagyobb szerepet a hard rock/metal műfaj születésében a '60-as és a '70-es évek fordulóján, róluk valahogy mindig kevesebb szó esett az utóbbi tizenhuszon-akárhány évben, mint a másik két csapatról. Őszintén szólva fogalmam sincs, mi ennek az oka. Lehet, hogy h...

Vannak csapatok, amelyek abszolút bekategorizálhatatlan zenét játszanak, amiknél ha megfeszülsz, sem tudod elmagyarázni, hogy mi a szitu. Na, a Dopethrone nem tartozik közéjük, három szóval szinte mindent el lehet mondani róluk. Ez a három pedig az Electric, a Wizard és a Weedeater. Az Electric Wizard nyilván már ránézésre is adja magát, hiszen a m...

Megérte négy esztendőt várni az új The Faceless munkára. A hosszú idő talán átgondolással, újraértelmezéssel, az önmeghatározás konnotációs töprengésével, gyógyulással, a zenekar átalakításával telt (három új tag a 2008-as album óta, igaz, Steve Jones gitáros csak idén márciusban intett egy istenvéledet), netán némi tudattágítással, mindegy: a végere...

Hopp, na, ki van itt? Ki emlékszik a Massacre-re? Én sem szívesen. A Rick Rozz és Kam Lee acsarkodásának árnyékában túlélő tampai death metal legenda 1996-ban, a Promise képében egy bűnrossz albummal búcsúztatta el magát, mint kiderült, csupán ideiglenesen. 2007 környékén akadt némi bozóttűz a zenekar háza táján, de lemezes produkció azóta sem szül...