Szeptemberben, hazai viszonyok között kifejezetten hosszú szünet után jelent meg a Wall Of Sleep új nagylemeze No Quarter Given címmel, hiszen a legutóbbi, When Mountains Roar című album még 2010-ben jött ki. A mostani anyag már a csapat második albuma a Holdampf Gábor helyére érkezett Cselényi Csaba énekessel, és nemcsak egy összeérettebb zenekart mutat elődjénél, de némi iránymódosítás is érezhető rajta a korábbiakhoz képest. Utóbbi persze csak az egyik témáját képezte annak a beszélgetésnek, amelyet a zenekar két gitárosával, az alapító Füleki Sándorral és Kemencei Balázzsal készítettünk a Wall Of Sleep aktuális ügyeiről. Jó hír, hogy a meglehetősen ritkán koncertező zenekart november 13-án a Trouble előtt is el lehet majd csípni Budapesten.