Talán nem mondok újat azzal, hogy Jake E. Lee minden bizonnyal nehéz eset. Az Ozzy második szólókorszakát jelentős mértékben meghatározó gitáros saját bluesrock-bandájában, a Ray Gillen csodaénekest felvonultató Badlandsben legalább annyira letette a névjegyét, mint a Bark At The Moon és a The Ultimate Sin lemezeken, ugyanakkor saját karrierjét törte derékba azzal, hogy 1991-től két évtizeden át szinte semmit nem csinált. Illetve amit igen, abban nem volt sok köszönet. A '90-es évek derekán elkövetett experimentális szólóalbumát és 2005-ös, tök felesleges feldolgozáslemezét Jake-rajongóként egyaránt a felejthető kategóriába soroltam, és ezzel nem voltam egyedül. Ezért amikor a Frontiers emberei hat évvel ezelőtt rábukkantak Jake-re valahol Las Vegas külsőn, a lelkem mélyén már rég leírtam az egykori nagy favoritot. Persze az érdeklődést nem volt nehéz újra felkelteni, hiszen valódi szenzációnak tűnt, hogy a nápolyiak rá tudták bírni a gitárost a visszatérésre, az meg végképp, hogy sikerült belőle kipréselni pár olyan kimondottan rajongóbarát dalt is, mint amilyen a Deceived és a Feeder volt. Mindazonáltal a Red Dragon Cartel 2013-as bemutatkozása még így is bőven hagyott kívánnivalót maga után, de az A38-as koncertet azért imádtam, naná.
