Íme, még egy all-star projekt underground hősökkel a Frontiers istállójából. A Spirits Of Fire-ben Chris Caffery gitáros (Savatage, Trans-Siberian Orchestra) egyesítette erőit Steve DiGiorgio basszerrel (Testament, Sadus, Death) és Mark Zonder dobossal (Fates Warning, Warlord), a mikrofonnál pedig – ki más? – Tim „Ripper" Owens (Judas Priest, Iced Earth) áll. Amennyiben mindez nem lenne elegendő, az album producere Roy „Z″ Ramirez volt, aki a dalszerzésbe is besegített a négyesfogatnak.
Tudom, biztos idióta vagyok, de számomra csak az utóbbi két lemezzel vált hallgathatóvá a Bring Me The Horizon. A Sempiternal és a That's The Spirit persze egymástól is eléggé eltért, a korai deathcore-dolgaikhoz képest meg aztán tényleg olyanok, mintha egy teljesen másik banda készítette volna őket. Viszont a csapat zenei irányítását átvett Jordan Fis...
Nem nevezném magam rajongónak, de kimondottan kedvelem az Evergreyt, így aztán minden lemezüket kíváncsian várom a megjelenés előtt. Ugyanakkor elég régóta úgy gondolom, hogy Tom Englund is maga mögött hagyta már a legjobb, legkreatívabb lemezeit. Nálam például a Monday Morning Apocalypse volt az utolsó tényleg nagyon sokat hallgatott Evergrey-album,...
Ha van megbízható doom metal zenekar, akkor az a Candlemass. A svédek 1984-es indulásuk óta ki tudja, hány stúdió-, kis-, közép-, élő- és válogatáslemezen hozták ugyanazt a szintet, mindenkor kimagaslóan, de a legkevésbé sem kiszámíthatóan. Oké, a Flodkvist-éra szerintem is bőven feledhetőre sikeredett, de ettől eltekintve a lényeg csak az volt, ho...
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a 2012-es Ugly Noise album kísérleti muzsikájával mennyire szaladt neki a kapufának a Flotsam And Jetsam, az viszont biztos, hogy a hívek zöme nem fogadta kitörő lelkesedéssel a kultikus arizonai power/thrash-brigád kirándulását a hagyományosabb rockzenék világába. Személy szerint úgy gondolom, hogy Eric A. Knutso...
Vannak zenekarok, akiknek egész egyszerűen jól áll a sorozatgyártás. Ők azon szerencsés kisebbség, akik esetében nem érezzük fölöslegesnek, unalmasnak vagy elcsépeltnek a megbízhatóan, menetrendszerűen érkező lemezeket, annak ellenére sem, hogy azok egy viszonylag jól behatárolható séma alapján születnek. Nos, az Overkill egyértelműen ezt a halmazt...
Ha esetleg névről nem lenne meg, Kane Roberts annak idején Alice Cooper gitárosaként vált ismertté, és dalszerzői tehetségével, szikrázó játékával a Constrictor és Raise Your Fist And Yell lemezeken főszerepet játszott abban, hogy a megtépázott hírnevű mester visszakerült a köztudatba. Szanaszét gyúrt, direkt rambósra vett, töltényöves-géppisztolyg...
Érdekesen alakult ki a barátság köztem és a brit hard rocker Inglorious között, ugyanis az előző két anyagukon hallható muzsika – amellett, hogy mindig is roppant szimpatikus benyomást keltett – valahogy mégsem volt képes hosszú távon mély nyomokat hagyni bennem. Ennek persze számtalan oka lehet, azonban most úgy érzem, hogy dalírás tekin...
Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem valami elképesztően hiányzik a színtérről Peter Steele és a Type O Negative. Igen, tudom, egy olyan csapatról beszélünk, ahol a legklasszikusabb lemezek a főhős 2010-es halála előtt jó másfél évtizeddel, a '90-es években készültek, viszont a brooklyniak még ezzel együtt is annyira egyedi színfoltot képviseltek...
Thomas Baptiste Morello generációja egyik legzseniálisabb gitárosa. Ezer közül is azonnal felismerhető, egyedi stílussal bír, amit ráadásul úgy alakított ki, hogy jól hallhatóan mindent Jimi Hendrixtől, Jeff Becktől és Jimmy Page-től tanult ugyan, mégis bele tudott csempészni a játékába olyan sajátos elemeket, amitől ez az egész móka újszerűnek, fr...
Annak idején, amikor a Jim Peterik-vezette Pride Of Lions feltűnt a színen, valahogy mindannyian egy addig ismeretlen, ifjú hangszálakrobatától dobtuk el az agyunkat (igaz, ekkor én még rendesen kiscserkész voltam), pedig a Peterik által megálmodott muzsika is elsőrangú volt. Toby Hitchcock minden előadói kelléket képes volt felvonultatni magasan s...
Alapvetően kétfajta Dream Theater-rajongó él jelenleg ezen a bolygón: az egyik már belefáradt a New York-iak futószalagon legyártott, „lélektelen" megszólalású legutóbbi lemezeibe, a másik pedig a végletekig kitart, a hiányosságok ellenére is (vakon?) bólogat. Én – ahogy az már lenni szokott – ismét egy köztes réteghez tartozom, hiszen eddig is min...
Frank Bello és David Ellefson – ha erre az oldalra tévedtél, aligha kell bemutatni aktuális történetünk főszereplőit. Amennyiben netán mégis, előbbi az Anthrax, utóbbi a Megadeth basszusgitárosa, akik ebben a szerencsétlen nevű projektben közösen zenélnek, a dobok mögött az A Perfect Circle-ből ismert Jeff Friedl segítségével. Öt éve már csináltak ...
Nincs szükség komolyabb tehetségre az apró részletek észrevételében ahhoz, hogy a Way Of The Road borítójára pillantva kapásból kiszúrja az ember, hogy a kanadai srácok aktuális lemezükkel egyértelműen új korszakot kívánnak nyitni. A korábbi kardos, lézeres, koponyás, ízig-vérig metal képeknek ugyanis nyoma sincs, helyettük itt van azonban egy kiss...
Nem tudom, hányan emlékeznek még rá, de The Three Tremors néven először Bruce Dickinson, Rob Halford és Geoff Tate tervezett közös projektet még úgy 2000 környékén, amikor a főnixként feltámadt Iron Maiden a Queensryche és Rob akkori szólóbandájának vendégeskedése mellett turnézott az Államokban. A dologból végül nem lett semmi, mert ahogy mondták ...
Habár már februárban járunk, és ha lassan is, de egyre biztosabban kezd beindulni 2019, azért érdemes egy kicsit belekotorni még 2018 langyos tetemébe, mert volt ott egy olyan lemez, ami nagyon is a Shock!-ra kívánkozik, és eddig késtünk vele. Erik Rutan örökké morcos gránitszilárdságú gyermekéről, a komplex és legfőképp brutális death metal egyik ...
Bár a szóban forgó Johnny Gioeli utóbbi húsz évét leginkább az Axel Rudi Pell-féle minden ízében európai hangvételű hard rock jellemezte, azért vagyunk egy páran, akik elsősorban mégis csak a lezserebb, tengerentúli vonalhoz párosítjuk az énekes orgánumát. Mondhatnánk, hogy Johnny bizonyos időközönként nekünk is kedvez, hisz a Hardline viszonylag r...
Jócskán elkezdődött már az év, de néha még vissza-visszakacsintunk 2018-ra is az értékelendő lemezeket tekintve, így esett, hogy újra elővettem a dél-afrikai blues gitármágus legutóbbi albumát egy minősítés erejéig. A Perfection Kills két évvel követi Introvertigo című nagysikerű elődjét, Dan Patlansky pedig ezúttal a munkafolyamatok oroszlánrészét...
Egyre kétségbeesettebben próbáltam meg elfogadható indokot találni arra a több hónapos késedelemre, amit a High On Fire új albumával kapcsolatosan gyűjtöttem be nagy szorgosan, ám önellentmondón (hiszen nyilván nagyon jó az anyag, ha még az évösszegző listámra is felfért), amikor váratlanul segítségemre jött az élet. Konkrétan pedig az a meglepő es...
Miközben a Metallica tagjai szó szerint azt sem tudják már, milyen újabb és újabb nekibuzdulásokkal foglalják el magukat, és tényleg minden totálisan önmagáért való dolgot felvállalnak, akusztikus koncertanyaguk még sosem jelent meg. A háttér bizonyára érdekes, kizártnak tartom, hogy a '90-es években, az MTV Unplugged széria fénykorában ne futott v...
Kicsit pihentettem az új Soilworköt a megjelenés után, ugyanis nem akartam a lemezt elhamarkodottan az egekbe dicsérni a kezdeti lelkesedés közepette. De mivel a Verkligheten most, egy hónap után is ugyanolyan mellbevágóan erősnek tűnik, mint amikor január elején kicsúszott, nem nagyon maradt más választásom. Mivel a többségnél gyors fellobbanásokh...
Várható volt, hogy a TNT-ből való sokadik kiválása után előbb-utóbb felbukkan valami projektben Tony Harnell, hiszen a fickónak egyértelműen a zenélés az élete, ráadásul a hamarosan megjelenő Frontiers-fesztiválos koncertanyagon bárki csekkolhatja majd, milyen jó formában van a hatodik X-hez közelítő, ma is kiegyensúlyozottságról tanúskodó interjúkat a...
Sok éve kitartóan szajkózom, hogy a melodic rock palettáról (e skatulyába suvasztva most az AOR, illetve a cukormázasabb hard rock előadókat egyaránt) valamiért elfogytak a színek, avagy a muníció, és a szomorú valóságot még számtalan frázissal ki lehetne fejezni... A lényeg azonban nagyjából annyiban összefoglalható, hogy a színtér átbillent egy b...
Jon Schaffer egy ideje bevallottan tervezgeti már a korai Iced Earth-lemezek újravételét a mai felállással. Megítélés kérdése, hogy jó ötlet-e az ilyesmi vagy sem, a bandánál mindenesetre nem példa nélküli a dolog, hiszen már Matthew Barlow-val is csinált ilyen remake-eket a főnök a Days Of Purgatory gyűjteményen a '90-es évek második felében. Jele...
Ha voltak a zeneipar átalakulásának igazi nyertesei, akkor az olyan underground kiscsapatok, mint amilyen a Satan is, biztosan közéjük tartoznak. Míg ugyanis a Court In The Acttel kultikussá vált NWOBHM-alakulat a műfaj fénykorának számító '80-as években számos vargabetű, illetve évekig tartó vergődés után végül beadta a kulcsot, most kiegyensúlyoz...
John Garcia a Sivatag Hangja. Erről lehet ugyan vitatkozni, csak éppen nem érdemes. Az az ember, aki egykoron nem csak a Kyuss tagjaként határozta meg alapjaiban stoner rocker énekesek utána érkező generációjának manírjait, de olyan bandákban vitte további diadalmenetre a torkába rejtett sivatagi homokot, mint a Slo Burn, az Unida és a Hermano. Meg...
A tajvani Chthonic pár éve még a teljes ismeretlenség homályában leledzett errefelé, noha a Távol-Keleten huszonnégy éves fennállásuk alatt valóságos kultstátuszba emelkedett a banda. Az áttörés, mondhatnánk, szinte egyik napról a másikra történt, ami a YouTube korában korántsem meglepő. Emellett nem feledkezhetünk meg egyik legismertebb rajongójuk...
Facebook
Twitter