Egyre kétségbeesettebben próbáltam meg elfogadható indokot találni arra a több hónapos késedelemre, amit a High On Fire új albumával kapcsolatosan gyűjtöttem be nagy szorgosan, ám önellentmondón (hiszen nyilván nagyon jó az anyag, ha még az évösszegző listámra is felfért), amikor váratlanul segítségemre jött az élet. Konkrétan pedig az a meglepő esemény, hogy – jó két évtizedes elszánt pusztítás után – Matt Pike és veszett társulata áldásos tevékenysége jutalmaként megkapta a legjobb metál előadásért járó Grammyt. Nem mondom, hogy Childish Gambino elfehéredett a hír hallatán, de ez akkor is meglepetés volt. Na, nem mintha nem érdemelnék meg (ha rajtam múlna, a jó Matt már kapott volna vagy hármat), hanem mert az ilyen zenekarok egyszerűen nem szoktak kapni, maximum ha feldolgoznak egy Metallicát. Ráadásul a High On Fire muzsikája semmivel nem lett könnyebben befogadható, sőt. Elég az hozzá, hogy most legalább azt tudom hazudni, hogy direkt megvártam a cikkel, hogy nyerjenek egy Grammyt.
