Kíváncsi voltam, mi sül ki ebből a bemutatkozásból. A Helland tavaly egyáltalán nem olyan zenével debütált, amire az ember a két alapító, Nagy Dávid gitáros és Czébely Csaba dobos pokolgépes múltja alapján számított volna: a zenekar olyan vonalon mozog, amelynek itthon nem nagyon akadnak képviselői, és modernebb, súlyosabb, ám egyszersmind rockosab...

Nem is olyan rég – és pláne nem egy messzi-messzi galaxisban – volt idő, amikor az európai metal színteret olyan csapatok uralták, mint a Hammerfall, a Rhapsody vagy a Stratovarius. Gyakran meg is fordultak nálunk, a Stratónak pedig még az a jó szokása is megvolt, hogy rendre hozott magával egy-egy kifejezetten ígéretes, feltörekvő csapatot. A Sona...

Oké, akkor mindenkinek adok néhány másodpercet arra, hogy feldolgozza a jobb szélen található pontszámot. És aki fogékony az ilyesmire, már rohanhat is anyázó kommenteket gyártani, hiszen az a hetes feljebb már nem fog kúszni. A többieknek azonban gyorsan le kívánom szögezni: ez nem jelenti azt, hogy Zakk Wylde bandájának kilencedik teljes értékű n...

Ahhoz képest, hogy annak idején a világ legnagyobb arénáiban nyomult éveken át, elég rég nem hallottunk Adrian Vandenbergről, aki a '80-as évek végétől kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint egy évtizeden át David Coverdale legodaadóbb szövetségesének számított. 2003-ban aligha csak én lepődtem meg rajta, hogy kimaradt a nagy Whitesnake ú...

A Starofash projekt mögött álló személy, Heidi Solberg Tveitan ugyebár az emperoros Ihsahn felesége, ezen a ponton pedig el is illan bárminemű rock/metal kötődés a kritika tárgyával kapcsolatban. Nem volt ez persze mindig így, elég, ha csak az akkor még Ihriel művésznéven futó asszony és férjének családi zenekarára, a zseniális produkciókat fialó P...

Kevés lemezt vártam mostanában jobban, mint a hármas számú Steel Panthert, hiszen – bár erről a szerkesztőség körében is finoman megoszlanak a vélemények – manapság kevés szórakoztatóbb zenekar létezik a Los Angeles-i pinavadászoknál, méghozzá nemcsak tabukat nem ismerő szövegeik miatt, hanem hibátlan glam/sleaze/hard rock stílusgyakorlataiknak és ...

Régóta vártuk már ezt az albumot, mivel az Asphalt Horsemen élőben évek óta megbízhatóan hozott Magyarországon nagyon ritka minőséget. Nem állítom, hogy nem voltak bennem kérdőjelek, vajon sikerül-e mindezt lemezbe préselniük, hiszen sok, koncerten kiemelkedően jó hazai banda bizonyult képtelennek stúdióban is újrateremteni a fellépések energiáját,...

A Dorothy egy gyöngyösi rocktrió, amelynek érdekessége, hogy kizárólag fiatal hölgytagok alkotják, ami – valljuk be – még 2014-ben is egyértelműen kuriózumnak számít. A kiadói promószöveg szerint a lányok pörgős, punkos rock'n'rollban utaznak, és tulajdonképpen mindez meg is felel a valóságnak. A dalok húzósak, dögösek, mindez pedig elsősorban a jó...

(Egy szolgálati közleménnyel kell kezdenem: az alábbi kritikában – betartva a Haw Szalon(na)- és Tánczenekar direktíváit – nem fognak szerepelni a következő szavak: „sivatag", „mocsár", „szakáll", „sör", „whisky" és „paraszt". Voltaképp mindnek itt lenne a helye, de ezúttal nélkülözzük őket. Nem gond, azért megoldjuk valahogy.) A HAW-val 2009-ben ta...

Négy éve már, hogy itthagyott minket az egyik legnagyobb metal hang gazdája, és végre megérkezett a grandiózus tribute lemez is, amit Wendy Dio gyakorlatilag Ronnie James Dio halála óta tervezget. Az efféle gyűjtemények persze utoljára valamikor úgy húsz évvel ezelőtt számítottak igazán érdekesnek, de ha jó neveket gyűjtenek össze a készítők, azért...

Mindenekelőtt oszlassuk el a felhőket a művésznév felett: Gus G. nem más, mint Kostas Karamitroudis, egy Szalonikiben született fiatalember, bár ennek a lemezt tekintve egyáltalán semmilyen jelentősége nincs, pusztán az információ kedvéért vetettem ide. A görög gitáros azóta tett szert nagyobb léptékű ismertségre, mióta az elpusztíthatatlan, időről...

Kiszámítható, önismétlő, unalmas? Vagy inkább minőségi, megbízható, megingathatatlan? Döntse el ki-ki maga, az azonban biztos, hogy a Primal Fear tizenhét év után még mindig itt van, sőt, saját stílusában magabiztosan szállítja a meggyőző korongokat. A Delivering The Black éppen tizedik a sorban, és hozza is azt, amit várunk, illetve elvárunk a csa...

Nem értem Andrew Stockdale-t. Az egykoron Grammyt nyerő Wolfmotherről simán azt hitte mindenki, hogy beleállt a földbe, hiszen fiatal Demjén Rózsi-imitátor fizimiskájú hősünk és épp aktuális felállású bandája utoljára 2009-ben jelentkezett rendes hangzóanyaggal . Ezt követően sokáig csendesen elmolyolgattak, majd a szokásos tagcseréket letudva szépen...