Nem állítom, hogy különösebb izgalommal vártam volna a norvég Kampfar hatodik sorlemezére. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen egy húsz éves bandától, mely eleve egy nagyon szűk zenei mezsgyén mozog, túlzottan sok meglepetésre már aligha kell felkészülnünk. Nagyjából minden érdekelt elkönyvelhette már magában, hogy személyes preferenciái között hova helyezi a bergeni kvartettet, akik hosszú évek óta folytatnak minőségi hadicselekményeket a black/pagan/folk metal másodvonalában. Ehhez képest a bámulatos Beksiński- festménnyel a frontján hódító Djevelmaktból áradó ördögi erő az első pillanattól kezdve egy határozott mozdulattal a falhoz vágott, és azóta sem ereszt. Ahogy sokadszorra megy le a lemez, idült mosolyom pedig lassan, de biztosul állandósul az arcomon, igazából csak azon tamáskodom, vajon mi végre ez a hirtelen szerelem a Kampfar és köztem.
