Elképesztő ütemben gyártja a dalokat a Grave Digger. Az elmúlt bő öt évben négy nagylemezt jelentettek meg, ami még fiatal zenekaroktól is szokatlan, negyvenéves múltra visszatekintő veteránok esetében pedig gyakorlatilag példa nélküli. A kérdés persze az, jó-e ez nekünk, vagy hogy a Ponyvaregényt idézzem: „Örülünk, Vincent?" A válasz pedig a magam...

Todd Kerns roppant rokonszenves színpadi jelenség, és nagyon valószínű, hogy ez a zenekar is jól áll neki. A Heroes And Monsters debütáló albuma januárban jelent meg a Frontiers kiadónál. Én viszont azóta is szeretném tudni, hogy tetszik-e ez a lemez, vagy nem tetszik ez a lemez. Ugyanakkor az album szempontjából teljesen mindegy is, hogy én miként...

Bár elviekben már réges-rég túltettem magam a tavalyi, elkallódott restanciáinkon, egy bizonyos hazai formáció 2022-es, ma már több mint egy éve megjelent anyagát mégsem vagyok képes lelkifurdalás és kommentár nélkül tovább engedni. Az időhiány ellen sajnos nem tudunk sokat tenni, azonban a „jobb később, mint soha" jegyében egyszerűen muszáj megeml...

Amiképp azt a lemez címe is mutatja, Devin Townsend ezúttal a könnyedebb agymenéseibe navigál minket. Vagy nem, de ne rohanjunk előre. Az ellenben megállja a helyét, hogy az Empath után sokkal lágyabban fogalmaz. Illetve másképp. Persze mindez hangszerelés kérdése, ha ugyanezeket a dalokat szélvész gitárral adná elő, teljesen más lenne a végeredmény:...

Elképesztően jól sikerült az új Enslaved. Ez a kijelentés önmagában talán nem bír túl nagy súllyal, hiszen Ivar Bjørnsonék mindig egyenletesen magas minőséget szállítottak, még ha egy ilyen hosszú karrier során törvényszerűen akadnak erősebb és „csak" a kötelező köröket befutó albumok. Most azonban nagyon elcsíptek valamit. Persze az előző Utgard i...

A Delain a covid-időszak által leglátványosabban kicsinált bandák egyike volt, ahol a leállás és a biztos talaj elvesztése minden meglévő feszkót a felszínre hozott. A főnök Martijn Westerholt billentyűs mellől gyakorlatilag az egész banda eltűnt, a nulláról kellett újrahúznia a felépítményt. Ehhez egyrészt visszahozott két régi alapembert, Ronald ...

Korábban nem gondoltam volna, hogy lehetséges tagcsere a Steel Panthernél! Az egész arculatot és koncepciót, mindent annyira az eredeti négy karakterre építettek fel, hogy elképzelhetetlennek tűnt bármelyikük lecserelése (jó, jó a KISS-nél is megtörtént, nem is egyszer, tudom). 2021-ben aztán Athos, Porthos és Aramis mellől mégis dobbantott D'Artag...

Nem szenved éppen kreativitáshiányban Nick Holmes és Greg MacKintosh, hiszen a biztos üzemmódban, rendszeres albummegjelenésekkel és turnékkal operáló Paradise Lost mellett mindketten érdekeltek más projektekben is. Ez pedig itt egy újabb, ezúttal közös formáció a nagy párostól, aminek már a neve is beszédes, hiszen az anyabanda történetének legmeg...

Sosem voltam rajongó, így akár rosszul is láthatom a helyzetet, de nekem valahogy mindig is úgy tűnt, hogy a HIM és Ville Valo esetében igazi one-man show-ról beszélünk. Különösebben a frontember tíz év nagylemezínség után megérkezett első önálló albuma sem sarkall ennek revideálására: maradjunk annyiban, hogy a rajta hallható zene fényében összess...

Az Ausztráliából elszármazott, de régóta Hollandiában működő Deströyer 666 nem egy szarakodós-megfejtős csapat: sörösdobozzal a kézben nyomják padlóig a gázt, ahogy a csövön kifér, akinek tetszik, annak tetszik, akinek meg nem, azt meglehetősen alávaló stílusban küldik melegebb égtájakra. Tulajdonképpen semmi sem fejezhetné ki olyan szépen a zenéjü...

A finn The Abbey debütálása kapcsán csak az nem fogja emlegetni a Ghostot, aki még sosem hallotta Tobias Forgéékat. A nyilvánvaló zenei párhuzamok mellett az okkult körítés és az imázs is a svédek felé mutat, és ugyan kópiának semmiképpen sem nevezném a csapatot, tényleg süketnek és vaknak kell hozzá lenni, hogy valaki ne vegye észre a hasonlóságok...

Nem siette el ezt a lemezt a német Ahab legénysége, de azt kell mondanom, hogy a végeredmény abszolút megérte a nyolcéves várakozást. A The Coral Tombs kétségtelenül az eddigi legváltozatosabb és leggrandiózusabb album a tengermániákus német doom/death/prog/akármilyen mesterektől, és méltán tarthat számot bárki érdeklődésére, aki nem sajnálja rászá...

Manapság meg kell becsülni az alulról építkező és piacképes dallamos rockbandákat, akiket nem projektjelleggel raktak össze valamelyik kiadói íróasztalnál fénykorukat harminc évvel ezelőtt élő veteránokból. Nem csoda, hogy a Frontiers is úgy csapott le a Girish And The Chroniclesre, mint gyöngytyúk a takonyra, és a tavalyi Hail To The Heroes lemez si...