Annak idején, valamikor az In The End sláger felbukkanása idején találkoztam először a Black Veil Bridesszal. Többek között Mötley Crüe-n szocializálódott lelkemnek egyből feltűnt, hogy itt bizony valami érdekes dolog van kibontakozóban. Bejött, hogy az egyre inkább rocksztármentes rockervilágban jönnek ezek a sihederek, és úgy néznek ki, mint a Mötley '83-ban, és még zenélni is tudnak. Sajnos utána elég hamar belesimultak az „imádják a csajok ezt az Andy gyereket″ fílingbe, és ott is maradtak. pedig azóta is rendre kicsúszik a kezük alól egy-egy bivaly nóta. De valamiért azt érzem (és ebben az első magyar koncertjük is megerősített), hogy itt bizony egy HIM-szerű sikersztori részesei vagyunk, ahol tök mindegy, hogy ki játszik a bandában (és mit), egy a lényeg: hogy az énekes, az ügyeletes szépfiú ott legyen. Ezt a teóriát erősíti az a tény is, hogy a kezdetek óta egyedül Andy Biersack van jelen fixen a bandában. Ez egyfelől bebetonozott pozíció, hiszen a lelkes rajongótábor adott, de egyben sokakat el is rettent a bandától, akik esetleg inkább a zenei oldalról közelítenének a zenekarhoz.